152933. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés síküveg gyártására

I 152933 13 14 zatos hőhatásnak van kitéve, hogy átmeneti képlékeny állapotot vegyen fel, mire azután a kívánt . módon szabályozott vékonyitás követ­kezik. • Más megvalósítási módnál az olvadt üveg 5 úszó rétegét a fürdőn úgy létesítjük, hogy a réteg nem-nedvesíthető felületek közé van be­szorítva és így halad előre a fürdő felületén. A réteget lehűtjük mozgása közben oly módon, hogy azt akadálytalanul lehessen megfogni, te- 10 hát markolókat alkalmazná és azután megint melegítünk a már említett képlékeny állapot elérése és a keskenyítés végett. A leírt eljárásnál fentiek szerint az egyen­súlyban levő üvegszalag vékonyítását vagy 15 keskenyítését a kívánt és előre meghatározott módon végezzük, tehát egyenletes vastagságú síküveget kapunk, mely fényes felületű, tehát tűzben kikészített minőségű, emellett torzítá­soktól mentes, ellentétben az ismert hengerlő 20 és húzó eljárásokkal készített üvegekkel. A fentiékben isimertetett eljárás alkalmas a gyártás ^tökéletesítésére, pontosabban kifejezve javítja az eljárás alkalmazkodóképességét; ugyanis a hosszirányban működő gyorsító 25 erőkkel szemben az üvegszalag merevebb ré­sze, amint már ismertettük, ellenállást jelent és így a kellő merevségű és megfogott szalag a további üvegahyag melegítésénél, valamint húzásánál nem engedi a gyorsító erőket to- 30 vább jutni. így különböző vastagságú síküve­get készíthetünk^ oly módon, hogy a vastagság könnyen szabályozható a hosszirányú húzóerő változtatásával. Ez az erő képlékeny anyagra hat, amely megtartja eredeti sík alakját, tehát 35 az olvadó üvegből álló úszótest formáját, amelynek vastagsága állandó és amely a fürdő felszínén keletkezik. Ily módon könnyen lehet a leírt jó minőségű és pl. 3 mm vastagságú üveget készíteni. 40 Szabadalmi igénypontok: 1. Eljárás síküveg gyártására meghatározott vastagságú szalag 'alakjában, melynél az üve- 45 get képlékeny vagy olvadt állapotban adagol­juk, vagy szalagalakra formálva visszük a be­rendezésbe, szabályozott sebességgel, egy ol­vasztott anyagú fürdőre, amelyen az üveget szalágalakban, szabályozott hőmérsékleti viszo- 50 nyok mellett mozgatjuk és az üvegszalag vas­tagságát annak 'előrehaladása folyamán húzás­sal csökkentjük, azzal jellemezve, hogy az em­lített fürdőn olvasztva előrevitt üveget foko­zatosan hűtjük és oly átmeneti, képlékeny ál- 55 lapotot hozunk létre, amelyben az üveg visz-1 kozitásának beállításával megszüntettük a fe­lületi feszültség és a súlyerő hatását az üveg­szalag vastagságára, s utána az üveg hőmér­sékletét úgy állítjuk be, hogy elég merev le- 60 gyen a megfogáshoz, majd a képlékeny szalag szélét megfogjuk és meghatározott sebességgel mozgatjuk, mimellett az említett átmeneti képlékeny állapotot melegítéssel tartjuk fenn, miközben pedig az üveg tovább halad, azt meg- 65 tartjuk ebben az állapotban és így alkalmaz­zuk a hosszirányú húzóerőt az üvegszalag oly hosszúságú útja mentén, amely elegendő a kí­vánt vagy meghatározott vékonyitás elérésére, majd pedig az üvegszalagot tovább hűtjük az elért vastagság rögzítése végett az üvegszalag továbbhaladása folyamán, mire a szalagot a fürdőről eltávolítjuk. 2. Az 1. igénypont szerinti eljárás foganato­sítási módja, melynek jellemzője, hogy mész­nátronüveg feldolgozásánál az olvadt anyagú réteget először 850 C° feletti hőmérsékleten tartjuk, hogy az olvadt üveg oldalirányban akadálytalanul szétfolyhasson a szabad folyás­határáig a súlyerő és a felületi feszültség ha­tására, majd pedig az olvadt üveget fokozato­san lehűtjük 850 és 700 C° közötti hőmérsék­letre az átmeneti képlékeny állapot létesítésére és a szabályozott módon vékonyított, valamint keskenyített üvegszalagot stabilizáljuk azzal, hogy 700 C° alá hűtjük. 3. Berendezés síküveg gyártására szalagalak­ban az 1. igénypont szerinti eljárással, mely berendezés tartalmaz: az olvadt anyag fürdője számára tartályt, ennek két végén bevezető, il­letve Isivezető eszközöket, az üveg ^meghatáro­zott sebességű bevezetésére és továbbítására alkalmas eszközöket, valamint hőszabályozó szerveket a fürdő bevezető részénél, azzal jel­lemezve, hogy a fürdőben az olvadt Tiiveg fo­kozatos lehűtésére alkalmas, további hőszabá­lyozó eszközök (32, 33) és a fürdő kivezető részében még további, a nyújtott üveget sta­bilizáló hőszabályozó eszközök (36) vannak. 4. A 3. igénypont szerinti berendezés kivi­teli alakja, melynek jellemzője, hogy a fürdő­nek az egyes hőszabályozó eszközöket tartal­mazó első, második és harmadik szakasza a fürdőben tűzálló anyagú válaszfalak (29, 31) között van és ezek keresztirányban helyezked­nek el a tartályban olyképp, hogy a fürdőt (12) áthidaló tetőről (17) lógnak le. 5. Berendezés meghatározott vastagságú üvegszalag készítésére az 1. igénypont szerinti eljárással, olvadt anyagot tartalmazó tartály­lyal, bevezető és kivezető nyílással és az üveg­szalagnak a fürdőben a kivezető nyílás felé történő továbbítására alkalmas eszközökkel, mely berendezés jellemzője az üvegszalagot mozgása közben a megfogáshoz elég mereven tartó, a fürdővel összefüggő hőszabályozó szerv (32), markoló eszközök, amelyeit alkal­masak a merev szalag (34') megfogására és a fürdőn való mozgási sebességének szabályozá­sára, a fürdővel együttműködő, a merev sza­lagot mozgása közben fokozatosan az átmeneti képlékeny állapotig (40) melegítő hőszabályo­zók (38', 39), a képlékeny üvegre hosszirányú húzóerőt kifejtő eszközök (46, 47) és stabili­záló, hűtő hatást kifejtő hőszabályozó eszközök (43, 44), melyek a fürdővel függenek össze. 6. Az 5. igénypont szerinti berendezés kivi­teli alakja, melynél hőszabályozó eszközök vannak a fürdő első szakaszában, azzal jelle­mezve, hogy hőszabályozó eszközök (32) van-7

Next

/
Thumbnails
Contents