152016. lajstromszámú szabadalom • Eljárás új elasztomerek előállítására
152016 7 8 jait és kinolinátjait. A szerves sók csoportjába tartozó, szénhidrogénekben oldhatatlan vanádium-vegyüieteket, mint pl. vanádium-triacetátot, vanádium-tribenzoátot és vanádium-trisztearátot is alkalmazhatunk. Legjobb eredmények nyerése céljából a polimerizációt halogént tartalmazó olyan katalizátor-rendszer jelenlétében célszerű lefolytatni, amelyet az V. csoportba tartozó átmeneti fémek egy vegyületének az L, II. vagy III. csoport egy fémhidridjével, vagy egy fémorganikus vegyületével, vagy az I. és III. csoport fémjeinek egy komplex fémorganikus vegyületével vagy komplex hidridjével való egyesítése útján kapunk, mimellett az említett átmeneti fém legalább egyik vegyértékét és/vagy az I., II. és III. csoport említett fémjeinek legalább egyik vegyértékét egy halogénatom köti le. Halogént tartalmazó átmeneti fémvegyületek esetében az összes fentebb említett organometallikus vegyületek vagy hidridek felhasználhatók a katalizátor előállítására; ezzel szemben halogénmentes átmeneti fémvegyületek esetében a katalizátor előállításához halogént tartalmazó fémorganikus vegyületeket vagy hidrideket kell felhasználni. A találmány szerinti kopolimerizációs eljárást —80 C° és +125 C° közötti hőmérséklettartományban lehet lefolytatni. Abban az esetben, amikor olyan katalizátorokat alkalmazunk, amelyek vanádium-triacetil-acetonátból, vanadil-diacetil-acetonátból, vanadil-halogén-acetil-acetonátokból vagy egész általánosan egy vanádium-vegyületből (mint pl. a már említetteken kívül VCl4 -ből vagy VOCl 3 -ból) alumínium-alkil-halogenidek jelenlétében készülnek, a felhasznált katalizátor súlyegységére számítva nagy kopolimer-hozam elérése érdekében célszerű mind a katalizátorok előállítását, mind a kopolimerizációt 0 C° és —80 C° közötti hőmérsékleten, előnyösen —10 C° és —50 C° közötti hőmérsékleten végezni. Amikor az említett körülmények között dolgozunk, a katalizátorok sokkal nagyobb aktivitást mutatnak, mint a magasabb hőmérsékleteken készített katalitikus rendszerek. Emellett, amikor az alacsony hőmérsékletek fent meghatározott tartományában dolgozunk, a katalizátorok aktivitása hosszú időn keresztül gyakorlatilag változatlan marad. Amikor olyan katalizátorokat alkalmazunk, amelyeket vanádium-triacetil-acetonátból, vanadil-trialkoxidokból vagy vanadil-haloalkoxidokból és egy alumínium-alkil-haloidból készítettünk 0 C° és 125 C° közötti hőmérséklet-tartományban, ahhoz, hogy nagy kopolimer-hozamokat kapjunk, célszerű olyan sajátos komplexképző anyagok jelenlétében dolgozni, amelyek az éterek, tioéterek, tercier aminők, vagy triszubsztituált foszfinok csoportjába tartoznak, és legalább egy elágazó alkil-csoportot vagy egy aromás magot tartalmaznak. A komplexképző anyag RYR' képletű éter lehet, ahol Y oxigén vagy kén, és R, valamint R' 1—14 szénatomot tartalmazó lineáris vagy elágazó alkilcsoportot, vagy egy 6—14 szénatomos aromás magot jelent, mimellett az R és R' csoportok közül legalább az egyik elágazó alkilcsoportot vagy aromás magot képvisel. A komplexképző anyag N-^-R' R" általános képletű tercier amin is lehet, ahol R, R' és R" 1—14 szénatomos alkilcsoport, vagy 6—14 szénatomos aromás mag lehet, mimellett az R, R' és R" gyökök közül legalább az egyik aromás magot jelent. A komplexképző anyag általános képletű tercier foszfin is lehet, ahol R, R' és R" 1—14 szénatomos alkil-gyököt vagy 6—14 szénatomos aromás magot jelent, mimellett az R-csoportok közül legalább az egyik aromás magot jelent. A komplexképző anyag mennyisége az alumínium-alkilhalogenid egy móljára számítva előnyösen 0,05 mól és 1 mól között változik. A találmány szerinti eljárás során alkalmazott katalizátorok aktivitása a katalizátor előállítására használt vegyületek mólaránya szerint változik. A találmány értelmében azt találtuk, hogy ha alumínium-trialkilokat és vanádium-halogenideket vagy vanádium-oxihalogenideket haszrnálunk katalizátorként, az alumínium-trialkil és a vanádium-vegyület mólarányát 1 : 1 és 5 :1 között, előnyösen 2:1 és 4:1 között célszerű megválasztani. Ha ezzel szemben alumínium-dietil-monokloridot [A1(C2 H 5 ) 2 C1] és vanádium-triacetil-acetonátot (VAc3 ) alkalmazunk, a legjobb eredményeket akkor kapjuk, ha az Al(C2 H5) 2 CI/VAc3 mólarány 2:1 és 20 :1, előnyösen 4:1 és 10 :1 között változik. A kopolimerizációt a találmány értelmében alifás, cikloalifás vagy aromás szénhidrogén oldószer, pl. bután, pentán, n-heptán, ciklohexán, toluol, xilol, vagy ezek keverékeiből álló oldószer jelenlétében lehet végrehajtani. Halogénezett, szénhidrogének, mint pl. kloroform, triklóretilén, tetraklóretilén, klórbenzol, metilénklorid stb. szintén felhasználhatók oldószerként. Különösen nagy kopolimerizáció-sebességeket érhetünk el, ha a kopolimerizációt közömbös oldószer távollétében hajtjuk végre, és a monomereket folyékony állapotban alkalmazzuk, vagyis az etilént az alfa-olefinek és a kopolimerizálandó policiklusos poliének folyékony állapotban tartott elegyében oldjuk. Annak érdekében, hogy nagymértékben homogén összetételű kopolimereket kapjunk, a kopolimerizáció közben a folyékony reagáló fázisban jelenlevő kopolimerizálandó monomerek 15 20 25 30 35 40 45 50 55 C0 4
