151616. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és kapcsolási elrendezés hosszú ívidejű váltakozóáramú megszakítók visszatérő villamos szilárdsági jelleggörbéinek felvételére
3 ség. Mégis azt lehet mondani, hogy az így jellemzett megszakító más paraméterű visszaszökő feszültség esetén való alkalmazhatóságának megítélése hasonló nehézségekkel jár, mint amilyenekkel a kétparaméteres visszaszökő fe- 5 szültséggei jellemzett megszakítóknál találkozunk. A kérdés gyökeres megoldását a megszakító visszatérő villamos szilárdságának közvetlen méréssel való megállapításában és az így fel- 10 vett jelleggörbének a megszakító alkalmazási helyén várható független visszaszökő feszültség görbéjével való összehasonlításban kell keresni. Ez az eljárás többet mond a megszakító összes eddig használt zárlati próbájánál, ame- 15 lyek csak arra adnak felvilágosítást, hogy a megszakító a próbaáramkör független visszaszökő feszültségével azonos, vagy annál kedvezőbb paraméterű '(kisebb meredckségű vagy/ és kisebb csúcstényezőjű) visszaszökő feszült- 2 o ségű áramkörben képes névleges megszakítóképességének megfelelő (vagy annál kisebb) zárlati áramot megszakítani. Ezzel szemben a találmány szerinti megoldással a megszakító visszatérő villamos szilárdsági jelleggörbéjének 2 5 felvétele révén a megszakító alkalmazhatóságát bármilyen alakú és paraméterű visszaszökő feszültség esetén is egyértelműen el lehet dönteni. E jelleggörbének közvetlen méréssel való 30 meghatározására irányuló törekvések egészen a legutóbbi évekig nem jártak sikerrel, s csak a legutóbbi időben történtek erre vonatkozó sikeres próbálkozások. így most már ismeretes olyan eljárás, amely egyetlen félperiódusú ív- 35 idővel működő megszakító visszatérő villamos szilárdsági jelleggörbéjének — mint számos visszagyújtási ponton át rajzolható görbének — közvetlen oszcillografikus felvételére alkalmas. 4P Nem ismeretes 'azonban olyan eljárás, amely több félperiódusú (tehát hosszú) ívidejű megszakítók visszatérő villamos szilárdsági jelleggörbéjének felvételére alkalmas lenne. A találmány ezt a feladatot oldja meg. 45 A találmány szerinti eljárás abban áll, hogy a zárlati próbaáramkör céljára olyan áramkört alkalmaz, amelynek független visszaszökő feszültsége — akár egy, akár két vagy többfrekvenciás rárezgésű — oly „szigorú" pára- 50 méterű, azaz olyan nagy kezdeti merede'kságű, vagy l(és) oly nagy csúcstényezőjű, amely a megszakítóiban az áramnak egymást követő nulla-átmeneteiben az ív újragyulladását és több félperióduson át való fennmiaradását biz- 55 tosítja. Az ív kialvása után a visszatérő villamos szilárdsági jelleggörbe felvételére elvben az ismert eljárás alkalmazható, amelyet azonban a gyakorlati esetek nagy részében a találmány szerint módosítani kell. 60 Az eljárást az egyszerűbb egysarkú próba esetére ismertetjük, de természetesen két- vagy háromsarkú próbánál is értelemszerűen ugyanúgy alkalmazható. A találmány szerinti vizsgálati eljáráshoz 65 4 szükséges próbaáramkör egy kiviteli példájának elvi kapcsolási vázlatát az 1. ábra tartalmazza. A zárlati áramot a zárlati 1 generátor szolgáltatja a 2 védőmegszakítón, a 3 rákapcsolón és a változtatható 4 fojtótekercsen át. Ha a vizsgálandó 7 megszakítóra előírt visszatérő feszültség nagyobb (vagy kisebb) az 1 generátor által szolgáltatott feszültségnél, az előírt feszültség előállítása érdekében az 5 transzformátort kell az áramköribe beiktatni. A vizsgálandó 7 megszakítóval a 6 segédmegszakító van sorhakötve, amelynek a 7 megszakítónál nem kisebb, de lehetőleg nagyobb meredekségű visszatérő villamos szilárdsági jelleggörbéje legyen. A 8 sönt az áram mérésére szolgál. A találmány szerinti vizsgálati eljárás menete a következő. A 2, 6 és 7 megszakítók bekapcsolt állapotában a zárlatot programvezérléssel a 3 rákapcsoló hozza létre, majd nyit a 7 és végül nyit a 6 megszakító; bizonyos esetekben, amelyekről még szó lesz, a 6 és 7 megszakítók egyszerre is nyithatnak. A 7 megszakító nyitásával -(érintkezőinek szétválasztásával) megkezdődik az ívelés. Az ívidő kellő nagyságúra való beszabályozását kétféle módon érhetjük el, amelyeknek megfelelően a találmány szerinti eljárás alkalmazásának is kétféle módszerét lehet megkülönböztetni: a) A spontán kialakuló ívidő módszere Ez a módszer iákkor alkalmazható, ha olyan megszakító vizsgálatáról van szó, amelynek a szabványos egyfrekvenciás visszaszökő feszültségű próbaárarrikörben való viselkedését, tehát a névleges és esetleg annál kisebb megszakítási teljesítményeknél megengedhető legszigorúbb visszaszökő feszültségek paramétereit ismerjük. A módszer abban áll, hogy az 1. ábra szerinti, 1—8 elemekből álló próbaáramkör visszaszökő feszültségének paramétereit ha azok szigorúbbak a fentemlített értéknél, ismeri módon kondenzátorok és esetleg ellenállások hozzákapcsolásával erre a megengedhető legszigorúbb, de még sikeres megszakítást biztosító értékekre állítjuk be, ami által az ívelés minden külső beavatkozás nélkül (spontán) annyi félperiódusig fog tartani a próba során, mint ameddig a legsúlyosabb, de még megengedhető üzemi viszonyok között tartana. Ennél a módszernél tekintetbe jöhet olyan >6 segédmegszakító, amely a vizsgálandó 7 megszakítóval teljesen azonos és egyszerre is nyitnak. Egysarkú próba esetén tehát a 6 és 7 megszakító céljára ugyanannak a háromsarkú megszakítónak egy-egy fázisát lehet felhasználni, ami mind magát a próbaberendezést, mind pedig a próba vezérlését jelentősen egyszerűsíti. Ez esetben csak arról kell gondoskodni, hogy az 1—'8 elemekből álló próbaáramkör visszaszökő feszültségének paraméterei úgy legyenek beszabályozva,, hogy a visszaszökő feszültség az egymással sorbakötött és együttműködő 6 és 7 megszakítók ívidejfet 2
