150155. lajstromszámú szabadalom • Eljárás difenil-mono és bisz-glioxálok előállítására
2 150.155 -acetil-származókok ismeretesek vagy ismert eljárásokkal könnyen előállíthatók. A mono- és bisz-acetil-difénílszulfoxidiokat és szulfonokat a megfelelő mono- és bisz^acetil-difenil-szulfidból oxidálással, pl. hidrogénperoxiddal állíthatjuk elő. A találmány szerint a IV. képlet szerinti vegyületeket iners oldószerekiben, mint halogéntartalmú oldószerekben, pl. kloroformban, széntetrakloridban, metilénkloridban és hasonló oldószerékben vagy előnyösen jégecetben halogénezzük. A halogénezést ismert módon hajtjuk végre; pl. klórt vezetünk be nagy feleslegben abba a szerves oldószeres oldatba, mely az acetilszármazékot tartalmazza, kb. 1—4 órán át 20—60 C° hőmérsékleten. Brómozás esetében a brómot elméleti menynyiségben vagy kis feleslegben csepegtetjük be a reakciákeverékfoe. Általánosságban minden mol monoaeetil-származékra 1—1,5 mol brómot számítunk s a hőmérsékletet előnyösen 25—50 C°-on tartjuk. A halogénezés végén a reakcióterméket vízbe öntjük és a molekulában egynél több halogént tartalmazó szerves oldószerrel, mint metilénkloriddal, kloroformmal, széntetrakloriddal s hasonlóval extraháljuk. Az oldószert azután eipároljuk, s a maradékként kapott dihalogénacetil-származékot alkalmas oldószerből, különösen metanolba, etanolból, izopropánolból, hexánból, petroléterből, benzolból, etilacetátból, dioxanfoól és hasonlóból átkristályosítjuk. Ily reakciófeltételekkel a kitermelés 70—90%-os. A III. képlet szerinti mono- és bisz-dihalogén-acetil-származékokat még úgy is lehet előállítani, ha a IV. képlet szerinti vegyületeket, melyben az —A— azt jelenti, mint az I. képletben láttuk és —R3— egy hidrogén, vagy halogénatomot, rövid szénláncú alkilgyököt, hidroxil-gyököt, rövid szénláncú alkoxi-gyököt, nitrogyököt, vagy egy acetila;mino-gyöiköt jelent, 1 vagy 2 mol (tetszés szerint, ha R3 hidrogént jelent) dihalogénacetilhalogeniddel (kloriddal vagy bromiddal) a Friedel— Carfts-féle eljárással reakcióba hozzuk. Ez a vegyfolyamat különösen előnyös akikor, ha a II. képlet szerinti p-helyettesítésű vegyületeket állítjuk elő. Magától értetődően az egyes végtermékek állandósága mutatja meg azt az eljárást, amelyet •követni kell, hogy a dihalogén-acetilszármazékokat a legjobb kitermeléssel állíthassuk elő. Pl. világos az, hogy a mono- és bisz-dihalogénacetildif enil-szulfoxidokat és szulfonokat közvetlen halogénezéssel előnyösen állíthatjuk elő, míg a sztilbén vagy a gyűrűben metilgyökkel helyettesített vegyületeknél a dihalogénacetilezés különösen előnyös, mert a molekulában a halogén hatására érzékeny etilénkötés vagy metilgyök van jelen. Azután a III. képlet szerinti mono- és bisz-dihalogénacetil-aril-származékokat alkálialkoholát, mint nátrium- vagy kálium-metilát, illetve etilát számított mennyiségével alakítjuk át. Általában úgy járunk el, hogy az alkálialkoholátot abba az oldatba csepegtetjük be, amely a dihalogén-acetilszármazékot tartalmazza. Előnyösen 40—60 C°-on dolgozunk. Magasabb hőmérsékletet kerüljünk, mert ez a termék polimerizálódása folytán nagy veszteségeket okozhat. Ajánlatos a reakciókeverék kémhatását {pb-ját) fenolftaleinnel ellenőrizni. 1—3 óra múlva az alkálihalogenidből álló csapadékot leszűrjük, és az átmenő oldószert vákuumban teljesen elpároljuk. A maradékként kapott glioxálacetált hígított ásványi savval, mint pl. 3%-os kénsavval vagy sósavval, alkalmas oldószerben, mint pl. ecetsavban teljesen hidrolizáljuk, hogy a kívánt, mono- vagy bdsz-glioxal-ve•gyületet kapjuk. Víz hozzáadására a glioxál mint hidrát kiválik. Az így kapott terméket szokásos módon átkristályosítjuk, de sokszor ez is felesleges művelet, minthogy a ketoaldehideket abszolút tiszta állapotban kapjuk. Néhány így előállított glioxált az jellemzi, hogy alkálibiszulfitokkal addíciós vegyületeket képeznek és o-feniléndiaminnal kondenzációs vegyületeket alkotnak s ez utóbbi esetben a megfelelő kinoxalinokat kapjuk. Az I. képlet szerinti difenil-mono- és bisz-glioxálok hatásos vírus ellenes szerek, pl. a májgyulladás vírusával, az influenza, herpes, adenovirus, az ebzsigora-virus stb-vel szemben. E vegyületeket emberek és. állatok virus betegségei ellen mint profilaktikumokat vagy gyógyszereket alkalmazhatjuk. A III. képlet szerinti új dihalogén-acetil-származékoknak, mint a találmány szerint a megfelelő glioxálok előállításánál használható közbenső termékeknek, ugyancsak gyakorlati jelentőségük van, mert hatásos, baktériumellenes szerek. Értékes hatásuk az, hogy baktériumok, különösen a Mycobacterium tuberculosis szaporodását gátolják igen kis töménységben és szérum jelenlétében is 0,78—6,25 y/cm3 töménységben. A következő példák szemléltetik a találmány szerinti eljárást. Az itt leírt példákban —A— metil- vagy etil-gyökkel helyettesített etilén- vagy vinilén-gyök, mely a 4' és 3'4ielyzetben gyököket tartalmaz, mint pl. 4'-metoxi-3'-klórszármazékokat, egyebek között. 1. példa: A) változat. 19,6 g 4-acetil-difemlt oldunk 200 cm3 forró jégecetben s az oldatot 50 C°-ra lehűtjük. Az oldatba egy óráig klórgázt vezetünk, azután a reakciókeveréket vízzel kezeljük és metilénkloriddal extraháljuk. A szerves oldószeres oldatokat összeöntjük, megszárítjuk és bepároljuk. A metanolból átkristályosított bepárlási maradék kristályos ,4-diklóracetiI-dif enil; olvadáspontja 93—94 C°. A kitermelés 18,3 g. B) változat. 13,25 g 4-diklóracetil-difenil 150 cm3 vízmentes metanollal készített oldatához 50 cm3 metanolban oldott 2,3 g nátrium oldatát öntjük. 2 óra múlva a keverék fenolftaleinre semleges lesz, s ezzel a reakció végbement, A nátriumkloridról leszűrjük az. oldatot és bepároljuk. A kapott párlási maradékot ecetsavval felvesszük 50 C°-on. Állati szenes kezelés után az oldatot 15 percig 60 C°-on 3%-os kénsavval kezeljük. Utána a keveréket lehűtjük és vízzel kezeljük, hogy a kicsapást teljessé tegyük. A csapadékot leszűrjük, vízzel mossuk és etanolból átkristályosítjuk. A kapott termék 10,9 g difenil-4-glioxálhidrát, olvadáspontja 119—121 C°. A kitermelés 4-diklóracetildifenil-re számítva 95%-os.
