145901. lajstromszámú szabadalom • Eljárás a vinilklorid polimerizációs termékeinek stabilizálására
Megjelent: 1959. december 31. ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 145.901. SZÁM 39. c. OSZTÁLY — CE—299. i\LAPSZAM Eljárás a vínilklorid polimerizációs termékeinek stabilizálására. Institut für Chemie und Technologie der Plaste, Leipzig (Német Demokratikus Köztársaság). A bejelentés napja: 1958. május 8. Német Demokratikus Köztársaságbeli elsőbbsége: 1957. május 15. Ismeretes, hogy a vinilfciorid polimerizációs • termiekéihez —• amelyek sorába tartoznak magán a polivinilkloridon kívül a vinilklorid másfajta polimerizálható monomerekkel képezett, a vinilklorid-alkotóirészt bármilyen részarányban tartalmazó két- és többalkotós elegypolimerizátumai is — az előnyös feldolgozás és felhasználás lehetővé tétele érdekében stabilizátorokat is kell adni. Ezek közül a hő általi ignéybevétel és fénynek való kitétel esetén hatásossá váló stabilizátor-anyagok közül gyakran az elérendő hatás figyelembevételével kell a megfelelő anyagot kiválasztani, minthogy a viniliklorid-polknerizációs termékek hő általi igénybevétele esetén -megfelelő hatású stabilizátorok között csak kevés olyan van, amely m íyhatással szemben is kellő stabilizáló hatást • iubat, és a fénnyel szemben jó hatású stabilizá• orok legnagyobb része viszont hőnek való kitétel • esetén nem eléggé hatásos. Ehhez járul még az I a körülmény is, hogy a stabilizátorok egész sora f specifikus hatásosságot mutat a polivinillklorid előállítási módszere szempontjából. Számos olyan stabilizátor, amely jó hatású az emulziós polimerizáeió útjám készült termékekben, igen korlátozott mértékben, vagy egyáltalán nem alkalmas szuszpenzióban, vagy tömbben polimerizált termékek stabilizálására és viszont. A Vinilklorid poliirnerizációs termékeinek hő általi, vagy fotokémiai igénybevétele során lejátszódó kémiai folyamiatok értelmezése során emellett kitűnt, hogy a hidroMorid felhasadásának kompenzálásán kívül szükség van ínég a stabilizáció érdekében az oxidációs folyamatok ímeggátlására, vagy legalább visszaszorítására is. Ezek a körülmények arra vezettek, hogy gyafcnan többféle stabilizátoranyag kombinációjának alkalmazására volt szükség a polivini'lklorid polimerizátumainak feldol^gozásia során. Az ilyen stabilizátor-fciombináeiófc hatásosságáfoiiztonsága szempontjából kitűnt az is, hogy stabilizátor-anyagok megválasztása során külötékintettel kell lenni a vinilklomd-polimeriurnok makromolekuláiniak sztereokémiái fel|iuSS |g. re jp •-vpasztálat azt mutatta, hogy azonos előállítási eljárás esetén sincsen minden esetben biztosítva a makromolekula saját stabilitásának egyenletessége. Ezzel magyarázható, hogy egyes stabilizátorok és stábilizátor-kombinációk, amelyek egyébként jó hatásukról ismeretesek, sok esetben többé-kevésbé hatástalanoknak mutatkoznak. Végül még rá kell arra is mutatni, hogy olyan etaibilizátor-anyagok, amelyek a vinilklorid polimerizációs termékeinek kemény alakban történő feldolgozása során jó hatásúaknak bizonyultak, nem minden esetben alkalmasak lágyítószerekkel kombinált polimerizációs termékek stabilizálására, a lágyított termékek jó stabilizátorai viszont nem mindig alkalmazhatók Mgyítatlan vinilklorid-poliimarizátuimok stabilizálására, emellett a különböző lágyítószerék is igen számottevő eltéréseket mutathatnak, ebből a szempontból. Mindezek a körülmények azzal a következménnyel járnák, hogy a vinilklorid polimerizációs termékeinek, elsősorban pedig a műszaki és gazdasági szempontból legjelentősebb polivinilkloridnak a feldolgozása során rendszerint a stabilizátorok, lágyítószerek, -töltő- és színezőanyagok igen gondos összehangolására és eimellett az egyes polwinilfclorid gyártási adagok céltudatos kiválasztására van szükség ahhoz, hogy minden esetben biztosíthassuk a végtermék adott esetben lehetséges legkedvezőbb tulajdonságainak elérését. Kutatómunkánk során kitűnt, hogy ezen a téren lényeges egyszerűsítést érihetünk el, ha stabilizátorként a diallkil-, diairil- vagy diaralkilónoxid tioéter-dikarbonsavakkal képezett reakciótermékeit alkalmazzuk. Meglepő módon bebizonyosodott, hogy ezek a R Rí Sm ,0—CO— (CH2 -0--CO—<CHj)„ \, általános képletű szerves ónvegyületek, amelyek képletében R és Rt azonos vagy különböző alkil-, aril- vagy aradkil-gyökölket jelenthet, n és n! va-
