145901. lajstromszámú szabadalom • Eljárás a vinilklorid polimerizációs termékeinek stabilizálására

145.901 lamely 1 és 8 közötti egész szám, imimellett n és nj egymással egyenlők, vagy egymástól különbö­zők lehetnek, m pedig 1 vagy 2 lehet, igen szé­leskörű hatásosságot mutatnak mind emulziós-, mind szuszpenziós polimerizátumoklban való alkal­mazása esetén, .éspedig mind a hővel és fénnyel szembeni stabilizálás, mind az oxidáció gátlása szempontjából. Számos vizsgálat során megálla­pítottuk, hogy ezek az anyagok a pdllivinilklorid­mafcromolekula „saját" stabilitásának különböző mértékű befolyása .és a polivinilklörid különböző gyártási adagjai esetében .is mindenkor egyenle­tesen nagy és biztos hatásosságot mutatnak, hő és fény hatásának való tartós kitétel esetén is. Ebből a szempontból közömbös volt az is, hogy tartalmazott-e a polimerizátum lágyítószert, és ha igen, úgy a kereskedelemben bevezetett lágyító­szerek melyikét alkalmaztuk az ismert és szoká­sos mennyiségi határok között. Különösen ki kell emelni még azt is, Ihogy a fentemlített szerves ónvegyületék stabilizáló hatása fennáll abban az esetben is, ha cinkféhér van jelen pigmensként a polimerizátumban. A fentemlített szerves ónvegyületék előállítása •a szokásos módszerekkel történhet. Alkalmazásuk az ismert szabályoknak .megfelelően történik, vagyis ezeket a szeréket a vinilklorid polimeri­zációs termékének súlyára számított 0,5—2% mennyiségben adjuk hozzá stabilizátorbént a fel­dolgozásra kerülő palimerizátumhoz. Nagy viszkozitású polivinilklörid gyártási ada­gok esetéiben ezek a szerves ónvegyületék a stabili­záló hatáson, kívül még egy további előnyös ha­tást is mutatnak: kenőhatásuk folytán számot­tevő mértékben megkönnyítik a polimerizátum hengereken, csigapréseken és más hasonló' rendezésekien történő megmunkálását és Í tását. A találmány értelmében alkalmazásra be . szerves ónvegyületék igen jól lalkalmaz? • egyéb ismert, nem szerves fémvegyület je stabilizálószerekkel, mint pl. kiarbamiddal és lyettasítési termékeivel, továbbá diciándiami vagy más hasonló szerekkel való komft cióban is. A találmány szerinti új stabilizálj rek példáiként a diibutil-ón^tiodipropionát, a', fenil-ón-tiodibutirát, a butilfenil-ón-ditiopropiij és a dioktil-ón-bután-3-tio-l,4-dikarbonát en) hetők meg. ! í Szabadalmi igénypont: \ Eljárás a vinilklorid polimerizációs termei nek, elsősorban a poliviniuikloridnak a stabili lására, amelyre jellemző, hogy R O ,0—C—(CH2 ) n R/ X 0-C— (CH2 ) n / O általános képletű szerves ónvegyüieteket alkal­mazunk stabilizátorként, mimellett a fenti kép­letben R és Rx azonos Vagy különböző alku--, aril- vagy aralkü-gyököket jelent, n. és tii vala­mely egész szám 1-4:01 8-ig, amelyek egymással egyenlők vagy egymástól különbözők lehetnek, m pedig 1 vagy 2. A. kiadásért felel: a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó igazgatója. 594046. Terv Nyomda, Budapest V., Balassi Bálint utca 21-23.

Next

/
Thumbnails
Contents