145315. lajstromszámú szabadalom • Eljárás szpiramicin előállítására szintétikus táptalajon
2 14Í.315 lapotban alkalmazandó aminosavaik és vitaminok ezeket a táptalajokat lényegesen drágábbá teszik a komplex természetes anyagokból összeállított táptalajoknál. Meglepő tehát, hogy a szpiramicin termelése esetében sikerült a Streptomyces ambofaciens tenyésztésére alkalmas olyan közeget találni, amely csupán egyszerű, jól meghatározott, olcsó és könynyen' beszerezhető alkotórészeket tartalmaz. Ez a szintetikus közeg emellett a szóban forgó antibiotikum kiváló termelését biztosítja, mely megegyezik vagy jobb annál a termelésnél, amelyet a komplex természetes anyagokból álló nem jól meghatározott táptalajokkal tehetett elérni. A jelen találmány értelanében alkalmazásra kerülő közeg egy szénforrást, éspedig szénhidrátot, többértékű alkoholt vagy valamilyen olajat, továbbá egyetlen nitrogénforrást, nevezetesen valamely ammóniumsót, végül bizonyos nélkülözhetetlen, a maximális antibiotikumtermelés biztosítására alkalmas ásványi alkotóelemeiket tartalmaz; ez utóbbiak részbein anionok, mint klorid, foszfát és karbonát, részben pedig kationok, mint nátrium, magnézium, cink és kobalt. A szénforrásként alkalmazásra kerülő szénhidrát lehet monoszacharid, mint glükóz, d-mannóz, d-galaktóz; lehet valamely polisza'harid, mint maltóz, dextrin, glikogén vagy keményítő; cukoralkohol, mint glicerin vagy mannit. Felhasználhatók erre a célra lipoidok, mint állati vagy növényi olajok is. A szacharidok vagy egyéb említett anyagok koncentrációja a tápközegben 20 és 100 g/liter között változhat. Előnyösen keményítőt alkalmazhatunk, 35 és 45 g-liter közötti koncentrációban. Nitrogénforrásként ammóniumsókat alkalmazunk. Amimóniurwsón itt e kation minden olyan szervetlen vagy szerves sóját értjük, amely nem gyakorol zavaró hatást a mikroorganizmus fejlődésére és az antibiotikum termelésére. Nem korlátozó jellegű példaként megemlítjük ilyen sóként az ammóniumsók közül a kloridot, szulfátot, nitrátot, foszfátot, acetátot, laktatót, citrátot és tartarátot. Kényelmi okokból erre a célra előnyösen ammóniumkloridot vagy amimóniumszulfátot alkalmazhatunk, éspedig olyan mennyiségben, hogy a közeg nitrogéntartalma 1 és 1,8 g/liter között, legelőnyösebben 1,2 és 1,4 g/liter között legyen. A klór-ion jelenléte egyaránt szükséges mind a mikroorganizmus fejlődése, mind pedig a szpiramicin termelése -szempontjából. Jó eredményeket kaptunk 6 és 20 g/liter közötti klórion-koncentráció alkalmazásával; a legkedvezőbb koncentráció 10 és 14 g/liter között volt. Ezt a klóriont nátrium- vagy káliumkilorid alakjában vihetjük be a tápközegbe. Szpiraniicin termelése esetén a foszfátionok kémiai szerepe fontosabbnak látszik, mint azok tompítóképessége. Mégis feltételezhető, hogy a foszfátkontcentráció egyaránt lényeges mind a Streptomyces fejlődése, mind a szpiramicin termelése, mind pedig a három különböző szpiramicin-alkotórész megoszlása szempontjából. Célszerűen 1—8 g monakáliumfoszfátot alkalmazunk literenként, a legelőnyösebb koncentráció 2—4 g/liter. Ugyanilyen jól megfelelnek azonban más alkáli- vagy földalkálifoszfátok is. Alkalmazhatók egyéb foszfátvegyületek, így pl. pirofoszfátok, ímetafoszfátok, polifoszfátok vagy glicerofoszfátok is, alkálivagy földalkálisók alakjában. A kalciumglicerofoszfát pl. 2 és 20 g/liter közötti, a legelőnyösebben azonban valószínűleg 10 és 15 g/liter közötti koncentrációban alkalmazható. Magnéziumsót is adunk a tápoldathoz, mégpedig klorid vagy szulfát alakjában; ennek koncentrációja 0,2 és 4,0 g/liter között lehet, a legelőnyösebb koncentráció 1 g/liter körül van. A Streptomyces ambofaciens kultúrái hajlamosak a megsavanyodásra, ezért olyan anyagot kell a kultúrához adni, amely ezt semlegesíteni képes, mint amilyenek a föidalkálikiarbonátok. Erre a célra előnyösen kalciumkarbonátot alkalmazunk. Ennek a koncentrációja 2 és 20 g/liter között változhat, a legelőnyösebb koncentrációk azonban, amelyek gyorsan emelkedő szpiramicintermelést tesznek lehetővé, 5 és 10 g/liter között vannak. Azt tapasztaltuk, hogy bizonyos fémek igen kis mennyiségei nagymértékben elősegítik a szpiramicinnsk a Streptomyces ambofaciens N. R. R. L. 2420 által a fent leírt ammóniumsó-alapú szintetikus közegben lefolyó termelését. Tapasztaltuk továbbá azt is, hogy más fémek — anélkül, hogy a termelt szpiramicin összmennyiségét emelnék — módosítani képesek a termelt szpiramicin három alkotói észének egymásközötti arányát, vagy pedig egyszerűen fokozni képesek a mikroorganizmus fejlődését. Különösen meglepő azonban, hogy egyetlen olyan fém van, mégpedig a cink, amely a legnagyobb mértékű termelés^megnövékedés előidézésére képes, -míg más fémek csupán a termelést viszonylag kismértékben növelik. E fémek között a legtöbb érdeklődésre a kobalt tarthat számot, minthogy ez megtartja a termelésnövelő tulajdonságát abban az esetben is, ha cink mellett alkalmazzuk, így tehát a kobalt, cink mellett alkalmazva, a termelés további növelését teszi lehetővé. A cinket és a kobaltot sóik, mint pl. klorid, szulfát, nitrát, vagy bármely olyan vegyület alakjában alkalmazzuk, amely ilyen fémeket ionok alakjában képes szabaddá tenni. A cink célszerű adagja 0,5—50 img/liter, legelőnyösebben 10—20 -mg/liter között van; a kobaltot jóval kisebb mennyiségben, 0,02 és 0,5 mg/liter közötti adagban, legelőnyösebben 0,1 mg/liter körüli mennyiségben alkalmazzuk. Olyan esetekben azonban, amikor a közeg cifrát- vagy tartarát-ionokat tartalmaz, előnyös lehet a cink és a kobalt alkalmazott mennyiségeit megnövelni. Ilyenkor a cink célszerű adagja 50—500 mg/liter, legelőnyösebben kb. 50—250 mg/liter, a kobalté pedig 0,1—10 mg/liter, legelőnyösebben 0,5—5 mg/liter lehet. Egyéb fémek, amelyek főként a keletkező szpiramicin három alkotórészének egymásközötti arányára vannak befolyással: a vas, a nikkel és a mangán. Ezek csak abban az esetben hatásosak, ha önmagukban alkalmazzuk őket; cink vagy kobalt jelenlétében alkalmazva e fémek gyakorlatilag hatástalanok. A vasat célszerűen 1 és 10 mg/liter közötti, a nikkelt és a mangánt pedig 0,02 és 0,2 mg/liter közötti koncentrációban alkalmazzuk. Adhatunk a közeghez különféle egyéb ionokat