145315. lajstromszámú szabadalom • Eljárás szpiramicin előállítására szintétikus táptalajon

2 14Í.315 lapotban alkalmazandó aminosavaik és vitaminok ezeket a táptalajokat lényegesen drágábbá teszik a komplex természetes anyagokból összeállított táp­talajoknál. Meglepő tehát, hogy a szpiramicin termelése esetében sikerült a Streptomyces ambofaciens te­nyésztésére alkalmas olyan közeget találni, amely csupán egyszerű, jól meghatározott, olcsó és köny­nyen' beszerezhető alkotórészeket tartalmaz. Ez a szintetikus közeg emellett a szóban forgó antibio­tikum kiváló termelését biztosítja, mely megegye­zik vagy jobb annál a termelésnél, amelyet a komplex természetes anyagokból álló nem jól meghatározott táptalajokkal tehetett elérni. A jelen találmány értelanében alkalmazásra ke­rülő közeg egy szénforrást, éspedig szénhidrátot, többértékű alkoholt vagy valamilyen olajat, to­vábbá egyetlen nitrogénforrást, nevezetesen vala­mely ammóniumsót, végül bizonyos nélkülözhetet­len, a maximális antibiotikumtermelés biztosításá­ra alkalmas ásványi alkotóelemeiket tartalmaz; ez utóbbiak részbein anionok, mint klorid, foszfát és karbonát, részben pedig kationok, mint nátrium, magnézium, cink és kobalt. A szénforrásként alkalmazásra kerülő szénhidrát lehet monoszacharid, mint glükóz, d-mannóz, d-ga­laktóz; lehet valamely polisza'harid, mint maltóz, dextrin, glikogén vagy keményítő; cukoralkohol, mint glicerin vagy mannit. Felhasználhatók erre a célra lipoidok, mint állati vagy növényi olajok is. A szacharidok vagy egyéb említett anyagok kon­centrációja a tápközegben 20 és 100 g/liter között változhat. Előnyösen keményítőt alkalmazhatunk, 35 és 45 g-liter közötti koncentrációban. Nitrogénforrásként ammóniumsókat alkalmazunk. Amimóniurwsón itt e kation minden olyan szervet­len vagy szerves sóját értjük, amely nem gyako­rol zavaró hatást a mikroorganizmus fejlődésére és az antibiotikum termelésére. Nem korlátozó jellegű példaként megemlítjük ilyen sóként az ammóniumsók közül a kloridot, szulfátot, nitrá­tot, foszfátot, acetátot, laktatót, citrátot és tar­tarátot. Kényelmi okokból erre a célra előnyösen ammóniumkloridot vagy amimóniumszulfátot al­kalmazhatunk, éspedig olyan mennyiségben, hogy a közeg nitrogéntartalma 1 és 1,8 g/liter között, legelőnyösebben 1,2 és 1,4 g/liter között legyen. A klór-ion jelenléte egyaránt szükséges mind a mikroorganizmus fejlődése, mind pedig a szpi­ramicin termelése -szempontjából. Jó eredménye­ket kaptunk 6 és 20 g/liter közötti klórion-kon­centráció alkalmazásával; a legkedvezőbb kon­centráció 10 és 14 g/liter között volt. Ezt a klór­iont nátrium- vagy káliumkilorid alakjában vihet­jük be a tápközegbe. Szpiraniicin termelése esetén a foszfátionok ké­miai szerepe fontosabbnak látszik, mint azok tom­pítóképessége. Mégis feltételezhető, hogy a fosz­fátkontcentráció egyaránt lényeges mind a Strep­tomyces fejlődése, mind a szpiramicin termelése, mind pedig a három különböző szpiramicin-alko­tórész megoszlása szempontjából. Célszerűen 1—8 g monakáliumfoszfátot alkalmazunk literenként, a legelőnyösebb koncentráció 2—4 g/liter. Ugyan­ilyen jól megfelelnek azonban más alkáli- vagy földalkálifoszfátok is. Alkalmazhatók egyéb fosz­fátvegyületek, így pl. pirofoszfátok, ímetafoszfá­tok, polifoszfátok vagy glicerofoszfátok is, alkáli­vagy földalkálisók alakjában. A kalciumglicerofosz­fát pl. 2 és 20 g/liter közötti, a legelőnyösebben azonban valószínűleg 10 és 15 g/liter közötti kon­centrációban alkalmazható. Magnéziumsót is adunk a tápoldathoz, mégpe­dig klorid vagy szulfát alakjában; ennek koncent­rációja 0,2 és 4,0 g/liter között lehet, a legelő­nyösebb koncentráció 1 g/liter körül van. A Streptomyces ambofaciens kultúrái hajla­mosak a megsavanyodásra, ezért olyan anyagot kell a kultúrához adni, amely ezt semlegesíteni képes, mint amilyenek a föidalkálikiarbonátok. Erre a célra előnyösen kalciumkarbonátot alkal­mazunk. Ennek a koncentrációja 2 és 20 g/liter között változhat, a legelőnyösebb koncentrációk azonban, amelyek gyorsan emelkedő szpiramicin­termelést tesznek lehetővé, 5 és 10 g/liter között vannak. Azt tapasztaltuk, hogy bizonyos fémek igen kis mennyiségei nagymértékben elősegítik a szpirami­cinnsk a Streptomyces ambofaciens N. R. R. L. 2420 által a fent leírt ammóniumsó-alapú szinte­tikus közegben lefolyó termelését. Tapasztaltuk továbbá azt is, hogy más fémek — anélkül, hogy a termelt szpiramicin összmennyiségét emelnék — módosítani képesek a termelt szpiramicin három alkotói észének egymásközötti arányát, vagy pedig egyszerűen fokozni képesek a mikroorganizmus fejlődését. Különösen meglepő azonban, hogy egyetlen olyan fém van, mégpedig a cink, amely a legna­gyobb mértékű termelés^megnövékedés előidézé­sére képes, -míg más fémek csupán a termelést viszonylag kismértékben növelik. E fémek között a legtöbb érdeklődésre a kobalt tarthat számot, minthogy ez megtartja a termelésnövelő tulajdon­ságát abban az esetben is, ha cink mellett al­kalmazzuk, így tehát a kobalt, cink mellett alkal­mazva, a termelés további növelését teszi lehető­vé. A cinket és a kobaltot sóik, mint pl. klorid, szulfát, nitrát, vagy bármely olyan vegyület alak­jában alkalmazzuk, amely ilyen fémeket ionok alakjában képes szabaddá tenni. A cink célszerű adagja 0,5—50 img/liter, legelő­nyösebben 10—20 -mg/liter között van; a kobal­tot jóval kisebb mennyiségben, 0,02 és 0,5 mg/liter közötti adagban, legelőnyösebben 0,1 mg/liter kö­rüli mennyiségben alkalmazzuk. Olyan esetekben azonban, amikor a közeg cif­rát- vagy tartarát-ionokat tartalmaz, előnyös lehet a cink és a kobalt alkalmazott mennyiségeit meg­növelni. Ilyenkor a cink célszerű adagja 50—500 mg/liter, legelőnyösebben kb. 50—250 mg/liter, a kobalté pedig 0,1—10 mg/liter, legelőnyösebben 0,5—5 mg/liter lehet. Egyéb fémek, amelyek főként a keletkező szpi­ramicin három alkotórészének egymásközötti ará­nyára vannak befolyással: a vas, a nikkel és a mangán. Ezek csak abban az esetben hatásosak, ha önmagukban alkalmazzuk őket; cink vagy ko­balt jelenlétében alkalmazva e fémek gyakorlatilag hatástalanok. A vasat célszerűen 1 és 10 mg/liter közötti, a nikkelt és a mangánt pedig 0,02 és 0,2 mg/liter közötti koncentrációban alkalmazzuk. Adhatunk a közeghez különféle egyéb ionokat

Next

/
Thumbnails
Contents