144454. lajstromszámú szabadalom • Fémbevonatos rostos anyag

o Megjelent: 1958. november 1-én ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 144.454. SZÁM 48. b. 11-13, OSZTÁLY — FU—165. ALAPSZÁM Fémbevonatos rostos anyag Fülöp Mihály technikus, és Lázár Miklós oki. gépészmérnök, Budapest A bejelentés napja: 1956. július 5. A találmány összetett anyag, amelynek rostos alaprétege és ezt borító fedőrétege van. Mint ismeretes, rostos anyagon minden olyan anyagot értenek, amely lényegében természetes vagy mesterséges elemi szálakból épül fel. Ilyen anyag például mindennemű növényi vagy ásványi eredetű rostos anyag, amilyen a fa, szalma, nád, azbeszt, stb., valamint azok a mesterséges anyagok, amelyeket az ilyen növényi vagy ásványi eredetű rostos anyagok részeinek kötőanyaggal való összesajtolásával állítanak elő, amilyen például a fűrészporból vagy faforgács^ ból ilymódon előállított műfa, vagy az azbesztrostokból sajtolt eternit. Ide tartoznak továbbá a papír- és textilfélék, ideértve a műfonalakat. Amikor tehát a leírásban vagy az igénypontokban rostos anyagot említünk, ezen a fentiekben körvonalazott anyagok bármelyikét és a belőlük készült termékeket, illetőleg tárgyakat is értjük. Ismeretes mármost, hogy a rostos anyagok vegyi behatásokkal, hővel, nedvességgel, mechanikai igénybevétellel, stb. szemben általában igen érzékenyek. Továbbá jellegzetességük,' hogy felületük dekoratív szempontból számos esetben nem felel meg a támasztott követelményeknek. Alkalmazási területük ezért korlátozott. E hátrányok kiküszöbölése végett javasolták már fának fémmel, nevezetesen alumíniummal Való beszórását. A mechanikai igénybevételek szempontjából azonban az ilyen bevonat — szemcséinek laza összefüggése miatt — nem. bír gyakorlati jelentőséggel. De hátránya az is, hogy az egyébként is tompaszínű felület szabálytalan oxidálódás folytán foltossá és így dekoratív szempontból használhatatlanná válik. A .találmánnyal, amelynek célja a fentiekben körvonalazott, tehát legáltalánosabb értelemben vett rostos anyagok alkalmazási területének kiszélesítése, e hátrányokat kiküszöböltük. A találmány alapja az a felismerés, hogy fémbevonat alkalmazása nemcsak: fa, hanem, bármilyen rostos anyag esetén, előnyös, ha mind a struktúra, mind a felületi hatás szempontjából tartósan biztosítani tudjuk a fémbevonat egyöntetűségét. Ezt a találmány értelmében a fémbevonat mesterséges oxidálásával érjük el. Ekkor ugyanis a fémbevonat egész terjedelmében további változásoktól mentes homogén réteggé alakul át, amely egyrészt fokozza a bevont anyag szilárdságát és kopásállóságát, másrészt tompa fénye révén még igen tetszetős benyomást is kelt. A találmány ennek megfelelően oly összetett anyag, amelynek: rostos alaprétege és ezt adhéziósán borító fémes fedőrétege van, a fedőréteg pedig a találmány értelmében mesterségesen oxidált fémből álló bevonat. A bevonat az alapréteget természetesen teljesen is körülveheti, például fonalak esetén, de boríthatja az alapréteg felületének csak egy részét is, például ha az alapréteg lapalakú. A bevonatot fölvihetjük például fémporlasztással, galvanikusan vagy vegyi redukcióval, különösen kedvező azonban, ha a bevonatot fémszórással visszük föl. Ez esetben ugyanis a bevonat kiindulási anyagaként egyszerűen alkalmazhatunk alumíniumot, amelyet eloxálva a találmány szerinti oxidált fémfelülethez jutunk. A fémszórást természetesen foganatosíthatjuk önmagában ismert módon úgy, hogy előbb úgynevezett primer fémszórást alkalmazunk, amelynél a bevonandó felületet közvetlenül szórjuk be fémmel, majd az így fölvitt primer rétegre úgynevezett szekunder, vagyis visszaverő felület közbeiktatásával foganatosított fémszórással szekunder réteget viszünk föl, amely ismeretes módon finomabb eloszlású felületű réteget eredményez. Alkalmazhatjuk azonban a primer vagy szekunder fémszórást önmagában is. Kísérleteink szerint, a bevonat rétegvastagsága célszerűen legalább 0,1 mm és legföljebb 3 mm. A bevonat védőhatását fokozhatjuk és egyben a felületet viszonylag tetszetősebbé tehetjük, ha a bevonatot oxidálás, nevezetesen alumínium alapú bevonatok, esetén eloxálás előtt polírozzuk. A polírozás ugyanis a bevonat szemcsés eloszlásából származó viszonylagos magasságkülönbségeket mintegy kiegyenlíti és így egyrészt tömörebb bevonatot, másrészt simább felületet eredményez. Ez a hatás fokozott mértékben je-