142421. lajstromszámú szabadalom • Impulzusmodulációs rendszer és ilyen impulzusmodulációhoz való adó-, valamint vevőberendezések

ó 142.421 szőleges pontjáról is levezethetjük. így pl. az impulzusok az adó kimenőköréből is vételezhetők a szaggatott vonalakkal jelzett 34 detektor közbejöttével. Ezenfelül a 26 visszacsatolóvezeték erősítőt és, ha kívánatos impulzusszélesítőt is tartalmazhat. Az 1. ábrán vázlatosan szemléltettünk egy ilyen 35 impulzusszélesítőt. Ez a 3c. ábrán szemléltetett átvitt impulzusokat kiszélesíti, úgy, hogy a 3b. ábrán látható szélesített impulzusokat kapjuk. Impulzusszélesítő használata esetén a 4 integráló műhálózat szerkezete megváltoztatható, így pl. akként, hogy a 29 egyenirányító és a 35 impulzusszélesítő közé ellenállást kapcsolunk (vagy pedig a 29 egyenirányítót helyettesítjük ellenállással), amely ellenállás folytán a 27 integrálókondenzátornak az impulzus alatt fellépő töltőárama az impulzus távollétében mutatkozó kisülési áramnak megfelelő értékre csökken. Ebben az esetben, a 2. ábrával kapcsolatban ismertetett módon, a 27 integrálókondenzátoron olyan feszültségi görbe lép fel, mely megközelíti az átviendő jelet, de most ez a görbe a fűrészfogalakú ingadozások helyett a 3a. ábrán látható módon háromszögalakú ingadozásokat mutat. A 3c. ábrán azok az impulzusok, melyeket az 1 impulzusgenerátor szolgáltat és amelyeket a 32 ellenálláson fellépő pozitív különbözeti feszültség folytán leadunk, újból teljes vonallal, míg az elnyomott impulzusok szaggatott vonallal vannak jelezve. A 4. ábra delta-impulzus-kód-modulációhoz való olyan adóberendezést szemléltet, mely az 1. ábrán látható adóberendezéshez hasonlóan működik, de szerkezete nagyon eltérő. Az adó ismét 1 impulzusgenerátort és 2 kapcsolóeszközt tartalmaz, mely utóbbit a 6 vezetéken hozzávezetett különbözeti feszültség vezérli és amely az 1 ábrán látható 8 hexodához illetve heptódához hasonlóan 36 hexodát vagy heptódát tartalmaz, melynek révén, a hozzávezetett különbözeti feszültség előjelétől függően, az 1 impulzusgenerátor szolgáltatta impulzusok a 3 impulzusismétlőhöz vagy — megújítóhoz jutnak vagy nem jutnak. A 36 cső kimenőköre a 37 transzformátor primértekercsét tartalmazza, mely transzformátor szekundertekercse a 38 csatolókondenzátor és a 39 rácskondenzátor útján az impulzusgenerátorként kapcsolt 40 cső rácsável van csatolva. A 40 cső önmagában ismert oszcillátorkör részét alkotja, ahol az oszcillátorcsövet a cső katódvezetékébe iktatott, és az anódfeszültségforrás pozitív sarka és a föld közé kapcsolt 41, 42 feszültségosztó részét alkotó, kapacitásosan áthidalt, 41 ellenállás rendesen reteszelve tartja. Amint azonban pozitív feszültségi impulzus érkezik a cső vezérlőrácsához, a rezgőkör a cső anóda- és rácsköre között a 43 transzformátorral létrehozott visszacsatolás hatására rezegni kezd. Ezt a visszacsatolást azonban olyan szorosra választjuk, hogy a fellépő rezgéseknek. lényegében csupán első pozitív félperiódusa jön létre és a cső önmagát azonnal reteszeli annak következtében, hogy a 39 rácskondenzátor a rácsáram következtében feltöltődik, amíg egy a vezérlőrácshoz vezetett következő impulzus újból ki nem váltja az impulzusalakú anódáramot. A 40 oszcillátorcső anódkörében fellépő impulzusokat egyrészt a 25 hordozóhullámoszcillátorral és a 24 antennával összekapcsolt 22 modulátorhoz, másrészt pedig a 44 és 45 részekből álló segédvevőkészülékbe vezetjük. A 44 rész pentódatípusú 46 erősítőcsövet tartalmaz, melynek anódköre a 47 integrálókondenzá torból és a 48 fojtótekercsből álló integráló műhálózatot tartalmaz. A nem ábrázolt anódfeszültségforrás 49 pozitív sarkával összekötött 50 ellenállásból és a kapacitásosan áthidalt 51 katódellenállásból álló potenciométer révén a 46 cső olyan rácselőf észültségét kap, hogy éppen el van reteszelve. Abból az állapotból kiindulva, amikor a 47 integrálókondenzátor sarkain egy bizonyos egyenáramú feszültség hatásos, amely csak lassan tud leszivárogni a 48 fojtótekercsen át, amely a jelfrekvenciák számára igen nagy impedanciát jelent, a 47 integrálókondenzátor az alatt, amíg a 46 cső vezérlőrácsán pozitív előjelű impulzus jelentkezik, meghatározott töltést kap, amely nem változik a pentóda anódfeszültségével, aminek az az eredménye, hogy az integrálókondenzátoron jelentkező feszültség egy bizonyos meghatározott értékkel emelkedik. Az integrálókondenzátoron fellépő váltakozó feszültséget az 52 csatolókondenzátoron át a segédvevőkészülék 45 részéhez vezetjük, amely ellenálláserősítőként kapcsolt 53 pentódát tartalmaz. A váltakozófeszültség tehát az integrálókondenzátorról a 45 erősítőn és az 54 vezetékhez kapcsolt kondenzátoron keresztül az 5 különbségképzőbe jut. Az 5 különbségképzőnek olyan transzformátor ja van, melynek két 55 és 56 primértekercse van, amely tekercsek egyikéhez a 7 kapcsokon keresztül a jelfeszültséget, másikához pedig az 54 vezeték útján a 45 erősítőből kapott összehasonlító ill. megközelítő feszültséget vezetjük. A transzformátor 57 szekundértekercsén a különbözeti feszültség jelentkezik, melyet a 6 vezetéken át a 36 hexoda vagy heptóda második vezérlőrácsára juttatunk és amelynek előjele dönti el, hogy az 1 impulzusgenerátorban létrehozott egyenlő időközű impulzusok áthaladhatnak-e vagy sem. Az átviendő jelet, a 45 erősítőből kapott megközelítő feszültséget és az 1 impulzusgenerátor átvitt és elnyomott impulzusait most is ugyanúgy ábrázolhatjuk, mint a 2a. és 2b. ábrán. A 4. ábrán látható adó ugyancsak lehetővé teszi a visszacsatoló vezetékbe iktatott impulzusszélesítő használatát. Megjegyzendő, hogy a 4. ábra szerinti kiviteli alak esetében is a 47 integrálókondenzátor sarkain előnyösen olyan nagy egyenáramú átlagos feszültséget tartunk fenn, amely lényegesen nagyobb az integrálókondenzátoron fellépő váltakozófeszültség amplitúdójánál. Ezt a feltételt elérjük, ha arról gondoskodunk, hogy minden egyes impulzus fellépésekor lényegesen nagyobb töltés jusson a kondenzátorba, mint amennyi onnan két-két impulzus között elszivároghat. Minthogy az integrálókondenzátorról a vele párhuzamosan kapcsolt levezetőellenálláson vagy fojtótekercsen át lefolyó kisülési áram erőssége a kondenzátoron fellépő feszültséggel növekszik, önműködően beáll egy az egyegy impulzus alatti előre választott töltő áramerősséggel megállapított meghatározott egyensúlyi állapot a kondenzátoron jelentkező egy bizonyos átlagos egyenáramú feszültségnél. Ha rövid időtartamú impulzusokat vezetünk az integrálókondenzátorhoz, ugyanúgy gondoskodni kell arról — mint az 1. ábra szerinti kiviteli alak esetében — hogy az in-