142372. lajstromszámú szabadalom • Villamos kapcsoló, főként egyenáramhoz

142.372 3 L = n2

.d* di a levegőre nézve kostams, ellen-ben hogy más mágneses körre nézve a vas telítettségétől függ. Az ilel'.tő induktivitás a —33— görbére nézve, valamely, a —35— ponttal adott gerjesztőáram feltételezése mellett, lényegesen kisebb, mint a légréses vas mágneses körére nézve, amely vasnak karakterisztikáját a —34— görbe mutatja. Gyakran szükséges, mint pl. több pontból táplált egyenáramú hálózatok esetén, hogy a kapcsoló minid pozitív, minid; pedig negatív értelmű áramirányban egyaránt működjön. Az új kapcsoló tökéletesen kielégíti e követelményt. Máskor viszont úgy kívánatos, pl. ha a kapcsoló higanyiegyenirányítók biztosítására1

s'zolgál, hogy a kapcsoló az egyik irányú áramokkal szemben érzékenyebb legyen, mint az ellenkező iirányúajkkal szemben, vagy pedig hogy csupán az egyik irányú áramokat kapcsolja le, de semmiképpen se az ellenkező irányúakat. A találmány értelmében ezeket a követelményeket is könnyűszerrel kielégíthetjük, ha a fojtótekercs, ill. a tnansziorinätor magiján, amely ilyenkor zárt, a'zaz légrés nélküli, valamely segédtekercselést rendezünk el, amelyet oly erősségű egyenárammal táplálunk, hogy a vasat — szükség szerint — a mágnesezőgörbe bizonyos pontjára telítsük, adott esetben akár ezen görbe (5. ábra) térdhajlásán túli értékkörzetig. Egyébként bizor nyos áramirányhoz megkívántató érzékenységet a találmány értelmében úgy érhetünk el, hogy a helytmairadó •—23—• tekercs áramkörébe valamely tetszőleges, Önmagéban ismeretes kivitelű egyenirányítót iktatunk. Ebiben az esetben olyankor, midőn az áramerősség a lekapcsolandó főáiramkörben hirtelenül megváltozik, a fojtótekercs, ill. a transzformátor szekundertekerese (3., ill. 4. ábra) kapcsain feszültség indukálódik, azonban az áram csupán az egyenirányítóval megszabott értelemben keringhet a —23— tekercsen át úgy, hogy a kapcsoló csakis a választott irányban bekövetkező áramerősségváltozáskor lép működésibe, míg az ellenkező értelmű változásokkor nem kapcsol 'le. A mellső —20'— érintkező (3. ábra) csúszóérintkeziő lehet. A kapcsoló eröművi időköze azonban meghosszabbodik avval a tartammal, amíg a lekapcsoló csapszeg kikerül a csúszóérintkezőből. Ezért a találmány értelmében, aimint a 6. ábra is mutatja, a —19—• lekapcsoló csapszeget homlokérintkezőként szerkesztjük, amelyet a •.—37— rúgó tart meg érintkező állásában. így tehát az érintkezők pillanatnyilag válnak szét, mert a tekercsek tasaíítóereje felülmúlja a —37—• rugónak nyomását, amelyhez még a —38— csúszóérintkezőbeli súrlódóellenállás is járul. Avégett, hogy a —19— csapszeg lekapcsolás után ne térjen vissza érintkező állásába, és ne idéztzen elő újabb rövidzárlatot, ezt a csapszeget kikapcsolt állásában —39— kilinccsel tartóztatjuk, amely a csapszeg végében lévő —40— fogba afcaszkodik. Ugyanily célú a 7. ábra szerinti megoldás is. Itt az előtobeni rúgó ós kilincs helyett •—41— lökőrúgónk van, aimely az egyik végállásában érintkezőnyomást fejt ki és a —22— korongot hordozó —19— lekapcsoló csapszeget bekapcsolt állásában tartja, lekapcisoláskor azonban, közbenső holt állásán túljutva, kikapcsolt állásában időzteti mindenestül a —19>— csapszeget. A 8. ábra ismét más szerkezetű kiviteli példát tüntet fel. Itt újtól —37'— rúgó szorítja bekapcsolt állásába a —19— lekapcsoló csapszeglet, amely azonban most a —44— csap körül elforduló —43— kar elitemébe feszül. E kart a kapcsoló kereténe függesztett —4©— rúgó húzza (szaggatott vonalakkal jelzett) kikapcsolt állásába. A —43— kar mozgásának valamely, önmagában ismeretes zárómű szegül ellen. Az ábra szerint az ilyen zárómű a —46, 47, 48'—• karokból csuklózott háromtagú rudazat, és ez köti össze az elfordítható —43— kart a —-49— bekapcsoló tengellyel, amelyet a 'kapcsoló köretére ágyazunk. A kapcsoló bekapcsolt álláséban a három kar, közbenső holt állásukon túljutva, az —51 és 52—• ütközőkig csappan, és közben úgy törik meg, hogy a —43-—• 'kar nem mozdulhat el. A —46— és —47— karpárt ezenkívül az —5j)— rúgó terpeszti szét felfelé megtört állásába. Ha már most a—46 és 47—• karpár az alább említendő módon lefelé bicsaklik ki, akikor a —45— rúgó húzóereje leküzdi az —50— rúgó szétterpesztő hatását és a —48— kar (szaggatott vonalakkal jelzett) „kikapcsolt" állásába fordul el. Amint látható, most nem szükséges a —19— lekapcsoló csapszeget kikapcsolt állásában külön rögzítenünk, mert mielőtt ez a csapszeg újból visszatérhetne bekapcsolt állásába, a —43— lekapcsolókar máris „kikapcsolt" állásába lendült át úgy, hogy nem jöhet létre újabb kapcsolóéirintkezés. Így tehát a —19— lekapcsoló csapszeg rövid tartamú érintkezést, a —43—• lekapcsölókiar ellenben huzamos árammegBzakítást eszközöl. E megoldás módját adja, hogy a rövid tartamú érintkezés löketét csupán oly nagyra szabjuk, mint amekkorára ez a fényív kioltásához szükséges úgy, hogy ezen érintkező tömegét csökkenthetjük, és a lekapcsolósébességet fokozhatjuk. Azt a —19— lekapcsoló csapszeg és a —43>— kar közötti távolságot, amelyre szigetelés szempontjából van stsük.ségiünk, és amely rendszerint nagyobb, mint a fényív kioltásához megkívántató lökethossz, a —43—• lekapcsolókamak „kikapcsolt" állásba! való elfordításával biztosítjuk. A —43— lekapcsolókar oldását, vagyis a háromtagú rudazatzár lazítását a találmány szerint többféleképpen válthatjuk ki. Egyfelől valamely önmagában ismeretes túláramrelé segélyével, amely pl. a 9. ábra szerint elektromágneses —53— relé. Ennek mágneses köre közrefogja a kapcsoló —21— kimenő vezetékét. Az -—54— horgony az —56— csuklócsap körül elforduló —55— kétkarú emeltyű baloldali végén van. Rövidzárlat bekövetkeztekor az —53'— relé magához húzza az —54— horganyt, mikor is az —55—• emeltyű jobboldali karja1

a zár —46,47— karpárjára ütődik és lefelé csappantja ki azt. Ezzel a zár meglazul és a —45— rúgó húzóereje „kikapcsolt" állásba lendíti át ia —43-— kart. A zárlazítást közvetlenül az elmozduló tekercs is kiválthatja. A 10. ábra ily kivitel példáját tünteti fel. A —22— elmozduló korong lekapcsoláskor a helytmaradó