141033. lajstromszámú szabadalom • Eljárás szilárd testek előállítására rostos növényi anyagokból, illetve növényi anyaghulladékokból, különösen cellulóz- és lignintartalmú hulladékokból

2 141033. tek vegyi megtámadása nem lesz olyan mélyreható, hogy a kezelés a rost szilárdságát! károsan csökkentői és/vagy nem kívánatos mértékű cukorképződésre vezető és így a végterméket hátrányosan befolyásoló eredményekkel járjon. A találmány szerinti eljárásnál a rostok elásványosításához önmagában véve ismert módon célszerűen kovasavat, előnyösen nagyobb molekulájú kovasavat vagy valamely alkalmas kovasav származékot, pl. sziliciumfluorhidrogénsavat, vízüveget vagy pedig kovasavtartalmú szerves vagy szervetlen anyagokat, például kovasavas hamut vagy salakot alkalmazunk, olyan egyéb vegyszerekkel egyetemben, melyek megfelelő munkakörülmények között a kovásító anyaggal vagy anyagokkal a kívánt ánványi jellegű anyagokká egyesülnek, miközben a rostos anyag rostjaival vegyileg és/vagy fizikailag bensőségesen összekapcsolódnak. Az utóbb említett vegyületekként, — önmagában véve ismert módon, — pl. oltott vagy oltatlan mész, nátriumflorid és más, a kovasavval könynyen reagáló anyagok jönnek tekintetbe, esetleges további reagensek, mint pl. timsó mellett. Az ásványosításhoz a kovásítószerek helyett vagy mellett egyéb olyan vegyületeket is használhatunk, melyek a rostokat nem támadják meg, de velük bensőségesen kapcsolódó, nem higroszkópos és nem éghető anyagokat eredményeznek. Ilyenekként megemlíthetők pl. a mész és timsó, valamint a rézszulfát és szappan, stb. A vegyi anyagok és a kiindulási anyagként használt szerves rostanyag közötti kapcsolat létrejöttét egyrészt mechanikai eszközökkel, pl. koílerjáratban, előnyösen kőjáratban, való öszszeőrléssel, másrészt fizikokémiai eszközökkel, így különösen hő és nyomás alkalmazásával segíthetjük elő. A találmány értelmében alkalmazandó munkafeltételek az alkalmazandó nyersanyagnak úgy vegyi minőségétől (pl. keményfa, puhafa, gyapothulladék, tőzeg, papírhulladék, nád, kemderkóc, stb.), mint fizikai állapotától, illetve eloszlásától (pl. gyaluforgács, fűrészpor, faliszt, tőzeg, tőzegpor, stb.) függnek. A mindenkori eredmények eléréséhez szükséges legkedvezőbb munkafeltételeket célszerűen előkísérlettel állapítjuk meg, melyek azonban kellő üzemi tapasztalatok birtokában rendszerint már feleslegesekké vagy csak rudimentárisakká válnak. Igen lényegesek ugyanis a találmány szerinti eljárás gyakorlati sikere szempontjából többek között a következő tényezők: a nyersanyag mennyiségéhez viszonyított szabad savmennyiség, — melynek szempontjából általában nem célszerű, ha pl a kovasav mennyisége a nyersanyag súlyának 10%-át meghaladja (általában néhány, pl. 2—3 százalék, vagy még kevesebb kovasav is elegendő és jő eredményeket szolgáltat), továbbá a sav karaktere, mely szempontból kedvezőbbek a nagyobb molekulájú kovasavak, így különösem a kovasavnak legalább is részben, pl. kolloidoldattá alakított kovasav-gél alakjában való alkalmazása, amivel a savnak a rostokba mélyrehatóan való és ezért könnyen elcukrosodásra vezető felszívódását lassíthatjuk, úgy, hogy a reakció lefolyik, mielőtt a sav á* rostba túlságos mélyen beszívódott, illetőleg ott nagymolekulákat lebontó hatást kifejtett volna. Ugyancsak előnyös lehet a víz mennyiségének az előkísérletekked meghatározott lehető legcsekélyebb értékhez közelálló értéken való tartása is. Ugyanakkor viszont a legtöbb esetben célszerű, ha a kovasavat, illetve kovasavszármazékot 5—15% töménységű oldatban alkalmazzuk. így pl. vízüveget kb. 10—12 Bé° sűrűséggel alkalmazhatunk. Elősegíthetjük a találmánnyal kitűzött cél elérését azzal is, hogy a vegyszereknek a kellő mélységig történt behatolása után a reakciót, pl. meleg alkalmazásával, hirtelen meggyorsítjuk, amikor is egyidejűleg1

a víz mennyisége is csökkenhet, bár bizonyos körülmények között nagyobb gőznyomás fenntartásával a reakciósebesség még fokozható. A reakció elé messzemenő előrehaladása -után a savat semlegesíthetjük, ha padiig illanó savról, mint pl. sziliciumflüorhidrogénsavról van szó, a imaradéksavat a meleg alkalmazásával ki is hajthatjuk. Ugyancsak a reakciós folyamat folytatódását megállító hatása van az elásványosító eljárás befejeztével alkalmazott szárításnak is. E szempontból megjegyzendő, hogy ha az anyagban víz maradhat vissza, úgy az eljárás sikere szempontjából különösen fontos, hogy a már* elásványosított rostanyag szabad, reakcióképes savat ne tartalmazzon. A szóbajövő savjellegű adalékok reakcióképessége azonban a száradással tudvalévőleg rendszerint messzemenően csökken. A találmány szerinti eljárásnál használandó vegyszereket rendszerint ipari tisztaságú állapotban kell alkalmazni, más esetekben viszont a vegyszerek bizonyos szennyezései tapasztalat szerint katalizátorokként hathatnak és egyes folyamatokat előnyösen befolyásolhatnak. E célból egyébként megfelelő katalizátorokat, célszerűen oldat vagy szuszpenzió alakjában, külön hozagokként is alkalmazhatunk és ezek révén — önmagában véve ismert módon — a reakció lefolyását befolyásolhatjuk, így pl. adott esetben a rostok anyagával való megfelelő kapcsolódás elősegítésére alkalmas értelemben irányíthatjuk, valamint meggyorsíthatjuk és/vag.v az előállítandó terméket későbbi alakváltoztatástól, —' pl. megvetemedéstől, — fokozottan mentlessé tehetjük. E katalizátorok mennyisége minőségüktől, valamint a kezelt anyag és kezelőszerek1

természetétől függően egy-két ezreitektől néhány, pl. 2—3 % -ig terjedhet és célszerűen szintén előkísérleteikkel állapítható meg. Az ekként elásványított rostanyagot — szükség szerint egy vagy több alkalmas kötőszerrel keverve — a megfelelő alakra sajtoljuk. A sajtolásnál a kötőszer megkötését, amennyiben melegedés hatására keményedő kötőanyagról van szó, az alkalmazott anyag minőségétől függő hőmérsékletre való hevítéssel segítjük elő. Vegyileg keményíthető, illetve keményedlő kötőanyagok esetén a kötőanyaghoz, pl. az elásványosított rostanyaggal való összekeverésekor, vagy azt megelőzően, keményítőszereket is hozzáadhatunk. Amennyiben nincs különösebb vil-