141033. lajstromszámú szabadalom • Eljárás szilárd testek előállítására rostos növényi anyagokból, illetve növényi anyaghulladékokból, különösen cellulóz- és lignintartalmú hulladékokból

Megjelent 1952. évi február hó 15-én. ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 141033. SZÁM. 39 b. 16—27. OSZTÁLY. — 1-5045. ALAPSZÁM. Eljárás szilárd'testek előállítására rostos növényi anyagokból, ill. növényi anyaghulladékokból, különösen cellulóz- és lignimtartailmú hulladékokból. írsay György ipari kutató, Marlow (Bucks), Anglia. A bejelentés napja: 1949. március 24. A találmány „szilárd" testeknek, mint pl. lemezeknek, deszkaszerű alakzatoknak, tetőpaláknak, valamint egyéb alakos tárgyaknak növényi rostos anyagokból, különösen cellulóz-és lignintartalmú hulladékanyagokból, mint pl. faforgácsból, fűrészporból, tőzegből, nádból, szalmából, kenderkócból, pamuthulladékból és más hasonlókból, való előállítására alkalmas eljárásra vonatkozik. A találmány keretein belül a „szilárd" test kifejezést a „laza" anyaggal ellentétben használjuk; a „szilárd" test tehát adott esetben nagyobb vagy kisebb méretű, helyileg korlátozott, vagy pedig elosztott üregeket is tartalmazhat. A találmány célja ezen a kereten belül nagy szilárdságú, olcsó és ugyanakkor gyakorlatilag tűzmentes, nem higroszkópos, nagy tartósságú és kopásálló ilyen testek előállítása. Számos kísérlet történt már arra nézve, hogy ilyen növényi eredetű rostos anyagokat, különösen hulladékanyagokat, valamiféle kötőanyaggal összekeverve lemezzé, vagy alakdarabokká sajtoljanak. Ezeknél az eljárásoknál, különösen amikor kötőanyagként hő- és nyomás hatásával keményíthető anyagokat használtak, magasabb hőmérsékleteket és nyomást is igénybe vettek. Az ezekkel a régebbi eljárásokkal előállított termékek azonban nem voltak a gyakorlat minden szempontjából kielégítők. Ha ugyanis a lemezek vagy alaktestek változó hőmérsékletű, valamint változó relatív nedvességű környezetbe kerültek, igen sokszor megrepedeztek, elhúzódtak, rücskös felületet kaptak, sőt el is mállottak. A régebben ismert ilyen lemezek ezenfelül pl. villamos célokra, ahol rendszerint tartósan kielégítő villamos szigetelő tulajdonságra volt szükség, nem voltak mindig megfelelőek, különösen, ha nedves környezetbe jutottak. Mindezeknek a nemi kívánatos tulajdonságoknak eredete kísérleteim szerint elsősorban a növényi eredetű rostos anyagok tekintélyes nedvszívó képességében, azonkívül a nedvesedés hatására való jelentékeny térfogatváltozásában, valamint az alkalmazott kötőanyagokétól lényegesen eltérő hőkiterjedési együtthatójában: rejlik. Ezenfelül a szóbanforgó növényi eredetű rostos anyagok oxidációra is erősen hajlamosak, ami különösen magasabb hőmérsékletnek kitett tárgyak esetén az anyag elöregedésére vezethet, még magasabb hőmérsékletek eisetén pedig, a tárgy, meggyulladasára is. E hátrányok elkerülésére történtek már javaslatok abban az irányban, hogy a szóbanforgó növényi rostokat elásványosítsák, és ezzel mind hőkiterjedési együtthatójukat, ^ mind nedvszívóképességüket, mind pedig éghetőségüket a kívánt irányban befolyásolják. Az elásványosításhoz alkalmazott vegyszerek azonban — ha az ásványosítás egyéb szempontból megfelelő volt — a rostos anyagban általában olyan mélyreható vegyi, valamint fizikókémiai elváltozásokat hoztak létre, amelyek a rostoknak igen kívánatos szilárdsági tulajdonságait károsan befolyásolták és ezenfelül igen gyakran a cellulóz, ill. lignin lebontásakor keletkező kisebb molekulájú anyagok — főként cukorjellegű anyagok — baktériumok, valamint gombák fejlődésére táptalajt szolgáltattak. Általános volt az az előítélet, hogy ezek a hátrányok a szóbanforgó anyagoknak vegyszerekkel való kezelésével! elkerülhetetlenül együtt járnak és azokat ezért pl. gombaölő hatású szerek: adagolásával is igyekeztek már ellensúlyozni. A vegyszeres kezelés fentemlített szilárdságcsökkentő hatása azonban természetesen ez esetben is rendszerint változatlanul tovább is fennállott. A találmány mármost azon a felismerésen alapszik, hogy az eljárási tényezőknek — így a vegyszerek minőségének, mennyiségének, töménységének, disiszociáJási fokának, az alkalmazott oldószerek minőségének és mennyiségének, különösen a víz mennyiségének, az alkalmazott kezelési hőmérsékleteknek, az esetleg alkalmazott nyomásnak, a kezelési időtartamnak, valamint az esetleg alkalmazott, rendszerint önmagában ismert katalizáló hatású anyagoknak — kelliő megválasztásával el lehet érni, hogy a rostok elásványosítása ia kitűzött cél szempontjából teljesen megfelelő, azaz eléggé alapos lesz, de a rostanyagok, különösen az elemi rostok, ill. sej-