140246. lajstromszámú szabadalom • Berendezés szabályozófeszültség előállítására két váltakozó feszültség frekvencia- és vagy fáziskülönbségéből, mely feszültségek egyike periódikus impulzusokból áll

140246 3 és az impulzusalakű feszültség megfelelő frek­venciakomponense között eredetileg nagy frek­venciakülönbség lehetséges, ha a —16— reak­tanciakapcsolás szabályozási körzete elegendő nagy. Ha viszont az ismertetett készülék bekapcso­lásakor a —16— reaktanciakapcsolás szabályo­zási frekvenciakörzetén belül fekvő utánállítandó frekvenciakülönbség áll fenn, úgy önműködően a fentebb ismertetett stabil állapot áll be, feltéve, hogy a szabályozókör időállandója elegendő ki­csi, mert ha a szabályozókör időállandója na­gyobb, mint a helyesbítendő frekvenciakü'önb­ség egy periódusa, úgy a keverőkapcsolási elren­dezés —14— kimenőellenállásán jelentkező fe­szültség és az adóoszcillátorfeszültség frekven­ciaváltozása között akkora fáziseltolódás lép fel, hop-y az adóoszcillátornak az eredeti frekvencia körüli á'landó frekvenciaváltozása következik be. A szabályozókör időállandóját és ezzel együtt a legnagyobb helyesbíthető frekvenciakülönbsé­get kívánt esetben a —15— csupán kisfrekven­ciákat átengedő szűrő útján egvszerű módon kor­látozhatjuk. Az adó oszcillátorfeszülíség és a ve­zérlőfeszültség közötti, a szűrő határfrekvenciá­ját túllépő, frekvenciakülönbség esetén az idő­állandó oly naggyá válik, hogy ezeket a frek­venciakülönbségeket nem lehet helyesbíteni. Az ismertetett kapcsolási elrendezés tehát az •—1— adóoszcillátorral előállított rezgések frek­venciáját a —4— oszcillátor periodikus impulzu­sokból álló vá1 takozó feszültségének alapfrek­venciájához vagv valamely harmonikus frek­venciájához rögzíti. Hogy a stabil beállás két­értékűségét elkerüljük, a —16— frekvenciamo­dulátor szabálvozókörzetét, illetve a —15— szűrő határfrekvencia iát kisebbre k^ll választani, mht az imoulzusalakű váltakozófeszültség két-két egymásra következő harmonikusa közötti frek­ver>ciatávolságot, illetve a frekvenciatávolság felét. Az 1. ábrában szemléltetett kiviteli példánál a —8— keverőcső anódája és a —17— reaktancia­cső szabályozórácsa között galvános csatolás áll fenn. A 2. ábra szerint ezt a galvános csatolást úgy kerüljük el, hogy a —8— keverőcső anódáját egy —18— kondenzátoron keresztül egy —19— dióda anódájával kötjük össze, mely csúcsdetektorként működik. A diódaegyenirányító kimenőköre tar­talmazza ebben az esetben a —13— kondenzá­torból és —14— ellenállásból álló integráló mű­hálozatot. Ez a kiviteli alak az 1. ábra szerinti­től abban tér el, hogy a csúcsdetektorként mű­ködő —19— dióda útján a —13—kondenzátoron olyan feszültség lép fel, mely nem a nem-impul­zusalakú váltakozófeszültség pillanatnyi amnli­tudójának az impulzusidőtartam a'att fellépő kö­zepes értékétől, hanem e váltakozófeszültség amplitúdójának az impulzusidőtartam alatt fe'lépő legnagyobb pillanatnyi értékétől füo-g. Ez okból ez a kaocsolási elrendezés csunán olyan impulzusok alkalmazása esetén használható, mely impulzu­sok időtartama a nem-irripulznsalakú váltakozó­feszültség negyed periódusánál rövidebb. Az 1 ábra szerinti kiviteli alakhoz hasonlóan a sza­bályozófeszültséget ebben az esetben is a csu­pán kisfrekvenciákat átengedő —15— szűrőn át vezetjük a —16— reaktanciakapcsoláshoz. * A 3. ábrán az 1. ábra szerinti —7 —keverő­kapcsolási elrendezés egyszerűsített kiviteli alak­ja látható. Ennél a keverendő váltakozófeszült­ségeket egy diódakörben tesszük hatásosakká. Az impulzusalakű feszültséget a —20— dióda ka­tódavezetékében fekvő —21— tekercshez, a má­sik váltakozófeszültséget pedig a dióda anódájá­hoz vezetjük. Az integráló műhálózat —13— kondenzátora ebben az esetben az —5— veze­tékbe van beiktatva, míg a —14— ellenállás a dióda és a —21— induktivitás soroskapcsolásá­hoz párhuzamosan van kapcsolva. A —13, 14— műhálózat időállandójának fen­tebb említett megválasztása mellett a diódakap­csolás csúcsdetektorként működik. Ha az im­pulzusok amplitúdója nagyobb, mint a másik váltakozófeszültség amplitúdója, úgy a —20-dióda csupán az impulzusok időtartama alatt vezet és a .—13— kondenzátoron olyan szabá­lyozófeszültség lép fel, melynek lefolyását a má­sik váltakozófeszültségnek az impulzusidőtartam alatt fellépő csúcsértéke határozza meg. Ez a kapcsolási elrendezés is csupán olyan impulzusok alkalmazása esetéri használható, melyek időtar­tama az —5— vezetéken bevezetett váltakozó­feszültség negyed periódusánál rövidebb. A 4. ábra az 1. ábra szerinti szabályozókor egy részének egy más kiviteli alakját szemlélteti. Ebben az esetben az impulzusalakú feszültséget egy a —22— kondenzátorból és —23— ellen­állásból álló integráló műhálózaton át a —24— pentóda első rácsához vezetjük. Az —1— adó­oszcillátorból vett másik váltakozófeszültséget a —24— pentóda anódája és első rácsa közötti visszacsatolókörön át ugyancsak az első rács­hoz vezetjük. A pentóda első rácsa és katódája a keverendő bemenőfeszültségek számára dióda­egyenirányítót alkotnak úgy, hogy a —23— el­lenálláson szabályozófeszültség lép fe1 . Ez a sza­bályozófeszültség a —24— cső beállítását és en­nek következtében a —25. 26— wattnélküli visz­szacsatolás útján wattnélküli visszacsatolt —24— cső látszólagos reaktanciáját is változ­tatja. Az előző kiviteli pé'dákhoz hasonlóan ebben az esetben is e változás révén az adóoszcillátor hangolási frekvenciája szabályozódtk.­Az 5.. ábra szerinti kiviteli példánál az a cső; melynek wattnélküli visszacsatolását szabálvöz­zuk, egyszersmind a szabályozandó váltakoző­feszültség oszcillátorcsövét is alkotja, minthogy a —27— kisütőcső árnyékolórácsa a —28— ellenálláson, anódája pedig a ^-29— konden­zátoron át a —30— hangolókörrel van össze­kötve, mely utóbbi a rácskörrel van csatolva. A —27— cső ennek következtében olyan oszcillá­tort alkot, melynek két, egymáshoz képest fá­zisban 90°-kal eltolt, visszacsatolást szolgáltató visszacsatolóköre van. Ebben az esetben az ár­nyékolórács és az ahóda között fekvő áramel­osz'ásvezérlő-rács potenciáljának szabályozása útján a visszacsatolás wattnélküli összetevője és

Next

/
Thumbnails
Contents