140081. lajstromszámú szabadalom • Eljárás tiofánszármazékok előállítására
14! »: E vegyület 7,1 g-jának 20—30 ctns xilolban vafi5 ölda'tit 20—30 cm3 folyékony, szénsavhófütdővel hűtött ammóniához adjuk. A kavart elegyhez nátriumot adunk (kicsiny darabok alakjában) mindaddig, amíg állandó kék színeződés nem lép fel (ehhez kb. 0,78 g nátrium szükséges). A nátrium feleslegét ammóniumkloriddal elbontjuk, az ammóniát elpárologtatjuk és híg kénsavat és étert adunk hozzá. Az elegyet egy darabig kavarjuk, majd megszűrjük. A reakciótermék főrésze a szűrőn marad vissza; egy kis rész a szüredék éteres rétegében oldódik fel. Ezt az éteres réteget elkülönítjük (amennyiben csapadék válnék ki, ezt eceteszter hozzáadásával ismét oldatba visszük), megszárítjuk és vákuumban bepároljuk. A maradékot aceton-éter-elegyben, a szűréssel kapott anyaggal együtt átkristályosítjuk. Ezt a 3,4- (N-monobenzil-2'-keto-imidazolido) —2— (co-etöxibutil)-tiofánt aceton, éter és petroléter elegyéből is átkristályosíthatjuk, amikor is olvadáspontja 159—160,5 C°. A kapott vegyület 4—6 g-ját 40 cm3 olyan jégecetoldatban, amely 32% brómhidrogént tartalmaz, gőzfürdőn 3 órán át melegítjük. A bíborszínű oldatot vákuumban bepároljuk, a maradékot ecetszeterfoen feloldjuk és vízzel kezeljük. Az elegyhez étert adunk és a kivált, kristályos brómvegyületet szűréssel elválasztjuk, majd vízzel és éterrel kimossuk. A szüredéket szükség esetén kevés eceteszterrel felhígítjuk, hogy a kicsapódott anyagok ismét oldatba menjenek. Ezután a szerves réteget elválasztjuk és vákuumban töményítjük. A szűrőn lévő és a szerves réteg maradékából adódó nyerstermékeket egyesítjük és a következő lépésben használjuk fel. E 3,4-(N-monobenzil-2'-keto-imidazolido) -2- (w-brómbutil)-tiofán dioxán aceton vaigy metanol keverékből átkris'tályosítással megtisztítva 168— 169 C° olvadáspontú tűkhöz jutunk. 1,7 g nátriumot 23,1 g malons'avdietileszter és 20 cm3 száraz dioxán forrásban lévő elegyében feloldunk. E forró oldathoz 200 cm3 száraz dioxán és 26,56 g 3,4-(N-monobenzil-2'-keto-imidazolido(-2-) w-brómbutil)-tiofán keverékét adjuk hozzá. A reakcióelegyet 6 órán át, kavarás mellett forrásban tartjuk, majd 75 cm5 50%-os káliumhidroxidot, 60 cm3 vizet és egy kevés metanolt adunk hozzá. Az oldatot további 6 órán át forraljuk, majd 15 órán át, közönséges hőmérsékleten kavarjuk. Ezután vizet adunk hozzá és az alkáliban oldhatatlan melléktermékeket éterrel kivonatoljuk. A vizes, alkalikus oldatot sósavval megsavanyítjuk, a kristályos csapadékot leszűrjük és a szűrőn kevés éterrel kimossuk. A kapott 3,4- (N-monobenzil-2'-keto-imidazolido) —2— ( w .w-dikarboxipentil)-tiofánt megszárítjuk és minden további tisztítás nélkül a következő szakaszban használjuk fel. Az anyagot acetonból — kevés éter hozzáadása mellett — átkristályosíthatjuk, amikor finom, 159—161 C°-on olvadó tűkhöz jutunk. E vegyület 24,5 g-jának és 150 cm3 o-diklórbenzolnak (forráspont 179 C°) elegyét 5 percen át forrásig hevítjük, amikor is a dekarboxilezés bekövetkezik. A reakciótermék a lehűlő oldatból kikristályosodik, melyet néhány óra múlva leszűrünk és acetonnal és éterrel kimosunk. Az anyalugokat bepároljuk, amikor további kristálymenynyiséget kapunk. A kapott d,l-monobenzil-homobiotin teljesen tiszta és 193—194 C°-on olvad. Dioxánból átkristályosítható, 2,47 g nátriumot egyszerre bevisszük 18,7 g d,l-monobenzil-homobiotinnak kb. 100 cm3 xilolban és kb. 400 cm3 folyékony ammóniában való, hűtött (szárazjég-aeeton-elegy) és mechanikailag kavart szuszpenziójába. A nátrium feleslegét ammóniumkloriddal elbontjuk, miután kék színeződés lép fel (15 perc múlva). Az ammóniát lepároljuk és vizet, jeget, étert és híg sósavat adunk hozzá. A savanyú szuszpenziót leszűrjük és a csapadékot 4 1, forrásban lévő vízben feloldjuk. Az oldatot kb. 40 C°-on leszűrjük; a maradék változatlan monobenzil-homobiotinból áll. A vizes szüredéket 3—4-szer kloroformmal kivonatoljuk, hogy az át nem alakult kiindulási anyag végső maradékait is visszanyerhessük. A kloroformos kivonatokat elkülönítjük, az azokban feloldott kiindulási anyagot visszanyerjük és azonos deberizilezésnek vetjük alá.. A kloroformos kezelés révén homobiotin vált ki a vizes rétegben. A homobiotin ez első részletének leszűrése után a vizes oldatot bepároljuk, mire egy további mennyiség homobiotin nyerhető ki. Ezt a terméket vizes ammóniával való feloldással és sósavas kicsapással megtisztítjuk. Az anyag 218—220 C° olvadáspontú tűket ad. A 193—1'94 C° olvadáspontú monobenzil-homobiotint lúgos, káliumpermanganátos oxidálással az N-monobenzil-homobiotin-szulfonná alakíthatjuk át. Ez a vegyület ecetsavból végzett átkristályosítás után 244—246 C° olvadáspontú finom tűket ad. A benzilcsoportot palíádiumfékete jelenlétében végzett hidrogénezéssel lehasítjuk. A kapott homobiotin-szulfont híg ammóniában való. feloldás és sósavas kicsapás útján tisztítjuk meg, amikor is 260—261 Cb olvadáspontú, fehér tűkhöz jutunk. 2, példa Grignard-oldatot — melyet 73 g 6-etoxi-hexilbrornidból és 10 g magnéziumból 70 cm3 éterben és 20 cm3 benzolban állítottunk elő — 30 perc leforgása alatt 100 g 3,4- (l',3'-dibenzil-2'-ketoimidazolido) —2—keto-tiofánnak 1 liter benzolban való, forrásban lévő és mechanikailag kavart oldatába csepegtetünk be. Az elegyet további 3'/2 órán át forraljuk, majd jéggel és hígított kénsavval elbontjuk. A szerves réteget elkülönítjük és vákuumban bepároljuk. A maradékot metanolban feloldjuk és vizes nátriumhidroxid-oldat feleslegével 50 C°-on melegítjük. Ezután vizet és étert adunk hozzá és két rétegbe különítjük szét. Az át nem alakult tiolaktont — amely a vizes, lúgos oldatban van — az utóbbi megsaVanyítása útján visszanyerjük. A reakcióterméket tartalmazó éteres réteget megszárítjuk és vákuumban bepároljuk. A képződött 3,4- (l',3'-dibenzii-2'keto-imidazolido) -2-oxi-2- (rr>-etoxi-hexil)-tiofánt olaj. alakjában kapjuk meg.
