138437. lajstromszámú szabadalom • Sebességváltóberendezés gépjárművekhez

pfgp> Megjelent 1948. évi május hó 3-án. MAGYAR SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEÍRÁS 138437. SZÁM. V/e/l. (V/d/2.) OSZTÁLY. — S-20374. ALAPSZÁM. f Sebességváltóberendezés gépjárművekhez. Sipos István kereskedősegéd, Tolna. A bejelentés napja 1946. évi május hó 22. Gépjárművek erőátviteli szerveként kézi-, lábkapcsolási, félig vagy egészen önmű­ködő sebességváltóberendezések használato­sak ugyan, de. bármelyiket tekintjük is, vagy a gépjárművezetőnek közvetlenül vagy közvetve a motor által működtetett berendezés révén kell elvégezni az egyik sebességi fokozatból a másikba való átkap­csolást, miközben nagyobb sebességre kap-10 csolásnál a jármű felgyorsítását, minden visszakapcsolásnál pedig a szokásos üzemanyag-adagolást az úgynevezett „gáz­fröccsöt" a legtöbb járműtípusnál meg kell adni. A gépjármű haladása közben emel­lett a jármű vezetőjének kezelni kell a láb­féket, tengelykapcsolót és a sebességváltó­kart, hogy. a . jármű mozgását szabályoz­hassa, különösen a városi forgalomban sűrűn és szabálytalan időközökben, hirtelen o elvégezendő kapcsolások még megfelelő gyakorlat mellett is a járművezető meg­terhelését és emellett a jármű alkatrészei­nek jelentékeny elhasználódását okozza. A találmány gépjárművekhez való oly sebességváltóberendezés, amelynél a jármű sebessége nem lépcsőzetesen és zökkenő­átmenettel, hanem a legkisebbtől a legna­gyobb sebességig és megfordítva,,, fokozati átmenetek nélkül, folyamatosan változtat­ható, minek folytán az eddigi sebesség­váltóknál szükséges kapcsolási műveletek, tengelykapcsoló oldások, visszakapcsolások és mindezekkel kapcsolatos fentemlített hátrányok megszűnnek. *-„ A találmány szerint a motortengely és a 35 futóművel kapcsolatos kardántengely közé forgást közvetítő szerv pl. közbensőten­gelyrész van beiktatva, mely a motorten­gellyel folyadékkörfolyamatot létesítő, fo­lyadékszivattyúval fékezhető bolygókerék- 40 rendszer révén kapcsolódik, melyek vezér­lésével a gépjármű sebességének változta­tása foganatosítható, míg a .kardántengely­lyel célszerűen súrlódó átmeneti fokozat beiktatásával működtethető tengelykapcsoló 45 révén köthető össze. E szerkezeti megoldás mellett a szokásos sebességváltó fogaske­rékrendszer v elmarad, csupán a hátramenet céljára szükséges a motor és a kardánten­gely ellentétes irányú forgását létesítő 50 fogaskerékáttétel beiktatása. A sebesség­változtatása álló helyzettől a legnagyobb sebességig és megfordítva mind az előre-, mind pedig a hátrameneti iránynál a fo­lyadékszivattyú folyadékkörforgásának sza- 55 bályozása révén történik, mely a folyadék­csatornába iktatott szabályozószervvel, pl. tolattyúval, csapószeleppel, végezhető el. Emellett a járművezetőnek csupán az előre és hátrameneti irányt kell kapcsolni, 60 illetve ritkán átkapcsolni. A találmánvt részletesebben annak egyik kiviteli példáját szemléltető mellékelt rajza kapcsán ismertetjük, hol az 1. ábra a se­bességváltó és vele közvetlen kapcsolatos 65 részeket hosszmetszetben mutatja, a 2. ábra pedig vázlatos oldalnézet, illetve rész­ben metszet.

Next

/
Thumbnails
Contents