128491. lajstromszámú szabadalom • Eljárás szerves szálképzőanyagoknak ömlesztékből való fonására
4 128491. Ha szükséges, egy ilyen réteget vagy mindezeket a rétegeket szövettel, üvegszövettel, igen likacsos papirossal, vagy más hasonló likacsos anyagokkal helyet-5 tesithetjük. Likacsos anyagokon át bevezetett levegővel létesített egyenes vonalú légáram a legutolsó szita pereme alatt általában 0,6—0,9 mm távolságban már ío nem áll fenn. Itt örvények keletkeznek, a szálak rezgőmozgásba kezdenek és a szálak, valamint az azok szomszédságában lévő levegő a többi levegőnek és a kamra falainak a hőt gyorsan leadja. 15 Ha az örvények .fölött a szálakat a szálak rezgőmozgásának meggátlása végett szálvezetőeszközök nem vezetik össze, akkor az így kapott Denier-eredmény hiányos. 20 E meggondolásokból kifolyóan a hűtőkamrának a szita alatti hossza körülbelül 0,6—0,9 m-re korlátozódik. A kamra falait lehetőleg simára készítjük. A kamra átmérője célszerűen akkora, mint a szita 25 átmérője és ezt az átmérőt egész hosaszában közelítően megtartja. A kamra átmérője annak alsó vége felé kismértékben csökkenthető, azonban semmikép sem kívánatos! az átmérőnek a kamra 30 alsó végén való növekedése. Az egyirányú áramlást létesítő túlnyomással dolgozó hűtőkamra a vakuummal dolgozó kamrával szemben előnyben részesítendő, mert a fonás könnyebben ín-35 ditható meg és mert a kamrában uralkodó nyomás a külső nyomásnál kevéssel nagyobb, úgyhogy tömitetlenségek az egyenesvonalu levegőáram szempontjából nem játszanak olyan szerepet, 40 mint vákuummal dolgozó kamránál. A szűrő hossza, amelyen át a hűtőközeget a kamrába vezetjük, nem nagyon lényeges.Ez a hossz 51 mm-re is csökkenthető, bár az eljárás körülbelül 5,5 m 45 hosszúságú szűrőkkel is, eredményesen foganatosítható. A hosszabb szűrőknek azonban az a hátránya, hogy a szita alsó részébe több levegő jut és ennek következtében sokkal lassúbb hűtést érünk el. 50 Hosszú szűrők alkalmazása kisebb szilárdságú'fonalhoz vezet. Célszerjű, ha körülbelül 102—153 mm hosszúságú szitát alkalmazunk. Mindenegyes hűtőkamrához optimális légáramlás tartozik, ame-55 lyet a szakember könnyen beállíthat. A légáram elállításávalolypontot érünk el, amelynél a szálak vízszintes irányban jóformán semmiféle mozgást nem mutatnak. E feltételek mellett végezhető el a Denier legjobb ellenőrzése. Ha a lég- 60 áramot ezen a ponton tul fokozzuk, akkor örvények keletkeznek, a szálak mind erősebb, rezgőmozgást végeznek és a Denier ellenőrzése rosszabbá válik. Legjobb eredmények elérése végett a hütőkam- 65 rán átmenő légáram percenkénti menyiiyisége a kamra kereszt metszelének cmre számítva körülbelül 440—3300 cm3 legyen. Ha a szitát részben letakarjuk, akkor 70 a szálak eloszlása és a szálköteg alakja befolyásolható. Ha például két szövetszalagot 13 mm szélességben 51 mm átmérőjű kamrában a szita két szemben fekvő oldalán merőlegesen mindkét ol- 75 dalt ugy rendezünk el, hogy azok 150 x 13 mm felületet kitöltenek, akkor a szálköteg tojásdad alakot vesz fel és hosszirányú kiterjedésében eléri a kamra átmérőjét. Ily feltételek mellett a 80 szálak sokkal gyorsabb hűtését érjük el, amikoris a Denier egyenletessége is megmarad. Duzzasztó készülékek alkalmazása ebben az összefüggésben szintén a találmány körébe esik. 85 I. Példa, Oly polihexametilénadiparnidet, mely nek ömlesztési viszkozitása körülbelül 350 Pois volt, megömlesztett állapotban 285 C° hőmérsékletnél nitrogénatmosz- 90 férában tartottunk. A polimor testet ezután mérőszivattyu segélyével oly szürőcsomagoláson át vezettük, mely egyesszürők rétegéből állott, majd oly fonókészüléken vezettük át, melynek át- 95 mérője körülbelül 25 mm volt és amely körülbelül 0,15 mm átmérőjű húsz furattal volt ellátva. A furatok 16 mm átmérőjű kör mentén voltak elosztva, A fonófuvókán az 1. ábrában feltüntetett mó- 100 don magnéziumkarbonátból készült szigetelőcs omagolás volt elrendezve. A hűtőkamra 46 cm hosszúságú és körülbelül 19—25 mm átmérőjű üvegcsőből készült. A szűrő 16 X.16 szemű rézcsövet hat ré- 105 tegéből állott, mely ugy volt a felső magnóziumkarbonátszigetelés és az üvegeső köré tekercselve, hogy a távolság a szigetelés és az üvegcső között körülbelül 19 mm volt, A fonókészülék körülbelül 110 270 C-nál dolgozott, a szivattyú teljesítménye percenként körülbelül 5,25 g