128491. lajstromszámú szabadalom • Eljárás szerves szálképzőanyagoknak ömlesztékből való fonására
12S491. 5 ós a felesévélés sebessége percenként 280 m volt. A hűtőkamra alsó részén, dugón és az 1. ábrából látható üvegcsőszerkezeten át percenként 0,17 m3 levegőt 5 szívtunk be, a fonalat kis üveghengeren át vezettük ki. A fonáltiter egyenletességét az alábbi módon számítottuk. Minden 25 m fonálhossz után 9 cm. hosszúságú fonálrész 10 párokat vágtunk le. Majd a 9 cm. hoszszűságú íonálszakaszok súlyából átlag titerértéket számítottunk ki, valamint az egyéni szórásból közepes szórást határoztunk meg. A közepes szórás ugyanis a 15 közepes hibanégyzet négyzetgyöke, amikoris hiba alatt a titer számtani középarányosától való éltérés értendő. A közepes szórást azután osztottuk az átlagos fonáltiterrel és mint százaiékos közepes 20 szórást adtuk meg. A leirt módon 170 Denier-s, húsz szálú fonálból készült bobinát fontunk. A bobinán belül öt helyen mintákat vettünk. A fenti számítási móddal megállapitott 25 Denieivben kifejezett standard százalékos eltérés 1% volt, az átlagos legnagyobb érték egy szérián belül 3,5%-ig terjedő értéket ért el. A fonál egyenletes festési tulajdonságokat mutatott. 3o Ha ugyanazt a fonalat hűtőkamra nélkül fontuk, akkor a standard százalékos eltérés 2,6% volt és egy szérián belül az ugrás egészen 10%-ig terjedt. Más kísérleteknél a fonál standard százalékos 35 eltérése, hűtőkamra nélküli fonás esetén 4% volt és a legnagyobb értékek eltérései megfelelően nagyobbak voltak. Ha húzott fonalat, melyet hűtőkamra nélkül fontunk, Wildmann-féle kötőgépen kö-40 töttünk, akkor oly szövetet kaptunk, amely igen egyenetlenül festődött és sávokat, valamint szinszalagokat-mutatott. E sávok és szalagok sok esetben láthatók voltak, mielőtt még a fonalat megfestet-45 tük volna. Ezzel szemben az egyenletesen áramló közeggel dolgozó hűtőkamrán átvezetett fonál egyenletesen festődött és fénybeli eltéréseket nem mutatott. II. Példa. 50 20 szálú, 160 Denier-s fonalat az 1. példában megadott módon fontunk. Ez esetben oly hűtőkamrát alkalmaztunk, aminőt az 5. ábrán tüntettünk fel és amely sűrített levegővel dolgozott, An-55 fúziós cellában legbelül fekszik GS et hünak a szitának'az átmérője, amely a diftőkamra belső átmérője körülbelül 6—25 mm között volt a belső szita 100 szemű volt és felső vége 13—51 mm-el feküdt a fonó fúvóka külső oldala alatt. A kani- 60 legalsó szita alatt 51 cm-ig terjedt és peremén nyitva volt. A diffúziós cellába, percenként körülbelül 0,06 m3 levegőt vezettünk. Ily felételek mellett a szálak igen egyenletesen mozogtak és azok mé-- 65 rése után a megelőző példában közölt eredményeket kaptuk. E fonálmintájának standard eltérése (közepes szórás) átlag 1,4% és a legnagyobb értékek átlag 3,7%-ot tettek ki. , ^ ^ 70 A megelőző példákban az eljárás polihexametilénadipamid, tehát szintetikus láncalaku poliamid fonásával kapcsolatban ismertettük. A találmány azonban nincs arra korlátozva. 75 A találmány szerinti eljárás különösen alkalmas ömlesztett szerves szalképző tömegek fonására, amelyek mint ez röntgenvizsgálatokból kitűnik, szilárd állapotban kristályosak. A szintetikus, lánc- so alakú polimerek, amelyekhez a szintetikus láncalaku poliamidek is tartoznak, ezt a tulajdonságot mutatják. Szintétikus,láncalaku polimerek más típusai a poliészterek, pofié/terek, poliacetálok, 85 íkvert poliészterpoliamidek stb., amelyek; kondenzációs reakcióval a 2,071.250 számú amerikai szabadalmi leírásban ismertetett eljárással állithatók elő. Oly polimereket, amelyek etilének nagy nyo- 90 mással való polimerizálásából keletkeznek szilárd állapotban szintén kristályos testek. A találmány szerinti eljárás más megömlesztett, szerves szálképző vegyületek- 95 re, mint vinilpolimerekre, polisztirolra és poliakrilsavszármazékokra is alkalmazható. A szálképzőanyag, amelyet a leirt eljárásban alkalmazunk, tartalmazhat ada- 100 lékanyagokat, például a szál fényét befolyásoló anyagokat, lágyitószereket, pigmenseket, festékanyagokat, antioxidáns szereket, gyantákat stb. A levegőnek, vagy valamely más gáz- 105 alakú hűtőközegnek a szűrőn át való bevezetése a hűtőközeg egyenesvonalu mozgását hozza létre, amely viszont a szálak egyenletes futását és egyenletes hűtési feltételeket létesít. Ilymódon a szálaknak a levegő rezgőmozgása okozta uyylását elkerüljük, továbbá egyenletes