123809. lajstromszámú szabadalom • Zománcozó eljárás

1 3380». az előbb leírt jelenség llép fel: a vas- vagy acélfelületet a semleges anyag jelenléte äz üvegben lévő reagens miairóhatásával szemben egyenlőtlenül védi meg. A semlíeges 5 massza szükséges mennyisége igen különböző lehet: az pl. 0.5»/o-ot tehet ki. Általában az adalék 10»/o-nál nem nagyobb. Ezt az elosztott védőréteget úgy is előállíthatjuk, hogy a vasra vagy acélra fém-10 pelyheket galvanikusan lecsapunk. Ezit a csapadékot előállíthatjuk, mielőtt az üvegömlesztéket felvinnők. Emellett különböző módszereket vehetünk igénybe, amelyek a lecsapandó fém jellegétől függnek. Fügi5 geüenül attól, hogy milyen eljárást alkalmazunk, a ^galvanikus csapadék képződését mindig akkor szakítjuk meg, amikor a csa|padék még szigetelt pelyhekből áll, tehát még íKm képezett zárt bevonatot, úgyhogy 2) a tárigy íelü'etén hálószerű fémbevonat áll elő. Ezt a pelyhes csapadékot úgy állíthatjuk elő, hogy a tárgyat olyan fém sójának oldatába merítjük, amely a vasnál nemesebb, mégpedig olyan koncentráció-2') ban, amelynek segítségével a kívánt oél elérhető. Más eljárás szerint a galvanikus csapadékot akkor állítjuk elő, amikor az üveganyag a hevítéskor a felületen megolvajd. 30 Emiellett a megolvasztott zománc elektrolit gyanánt szerepel. Mielőtt a zománcot felvinnők, a tárgyat megfelelő iszapolt fémvegyülettel vonhatjuk be. Ha ezután a zománcot fel visszük és megolvasztjuk, akkor 35 a vegyület oldatba megy át és ebből az oldatból a fémet az acél- vagy vasfelületre galvanikusan lecsapjuk. A fémpelyhek azt eredményezik, hogy a marás egyenlőtlenül megy végbe. 40 Ahelyett, hogy előbb a fémvegyületet és azután az üveganyagot vinnők fel, lehet a fémvegyületet az üveganyagba bevinni és ezzel együtt megolvasztani, azonban az a malomban is hozzáadható. 45 Minden olyan fém, amely a vasnál nemesebb, tehát a galvanikus feszültségsoro'zátban a vas alatt foglal helyet, azajz a szénhez a vasnál közelebb fekszik, ilyen módon galvanikus lecsapás útján a tárgy 50 felütebere, felvihető. Gyakorlati okokból a választott fémeket olyanokra korlátoztuk, amelyek a piacon könnyen hozzáférhetők. Ezekhez tartoznak elsősorban a kobajltoxid, rézkarbonát, ezüstklorid, kálium-55 aranyklorid és bizmutoxiklorid. Amikor a tárgyat égetjük és a bevonatot megolvasztjuk, akkor két reakció lép fel: az egyik a már említett, ameljmél a vas*vagy acélfelületet az" olvasztott üveg megtámadja és amelynél csekély mennyiségű 60 vas oxidálódik. Emellett a vasoxid az: olvasztott üvegömlesztékben oldódik. A marással a vasfelületet finoman érdesítjük. A második reakció a kevésbé elektropozib tív fémnek a vas felületén való galvanikus 65 lecsapódása. A galvanikus csapadék folytán a tárgy felületén a kevésbé elíektropozi;tív fém finom szigetelt pelyhei képződnek. Ezek a pelyhek, amelyek a tárgy felületén mintegy hálószerű bevonatot képeznek, a 70 maróhatást egyenlőtlen módon megszakitják. Ennek folytán a vasfelületen, a hálószerű bevonat nem fedte felületi részeken egyenlőtlen finom mélyedések keletkeznek. Az üvegömleszték a mélyebb és egyen- 75 lőttemül elosztott lyukaikba hatol, úgyhogy az üveg lehűtéskor & vassal vagy acéllal olyan teljes és szilárd összeköttetésbe lép, amit más módon nem lehet elérni. Ez a reakció a legfinomabb helyi elosztás- 80 ban megy végbe úgy, hogy a vasoxid, amely az üvegben oldódik, általában iái felületig nem hatol és ennélfogva észrevehető színeződést nem okoz. Ha azonban az ilyen színeződés nem hátrányos, akkor az 85 eljárás kivitelére nem kell olyan mértékben gondot fordítani, hogy a vasoxid ne jusson a felületre. Ha a galvanikus csapiadékot az elektrolitot képező olvasztott üvegből állítjuk elő, 90 akkor az oldatba vitt fémvegyület menynyisége pontosan határolandó úgy, hogy ténylegesen csak helyileg szigetelt pehelylecsapódás lépjen fel. Kitűnt, hogy a szőbajövő fémeknél a megengedett legna- 95 gyobb érték annál alacsonyabb, miinél alacsonyabb a fém helyzete a galvanikus feszültségisoroz atban, tehát minél távolabb fekszik a fém e sorozatban a vastól. Pl. kohaltoxidinäl az adalék 0.2°/o nagyság- 100 rendű tehet. Rézkarbonátnál a legnagyobb érték 0.1 o/o és kaliumaranykloridnál a legnagyobb érték mintegy 0.01 % nagyságrendű. Ha rézvegyületet használunk, annak mennyisége ne legyen nagyobb, mint 105 az a rézmemnyiség, amelyet a zománcra! számítva 0.25% mennyiségű rézkarbonát tartalmaz. Az a körülmény, hogy a drága fémek aránylag kis mennyisége elegendő, megmagyarázza azt, hogy az ilyen fémek 110 is felhasználhatók. Hasonló okokból a platina, iridium, rádium, tallium és ozmium fémek vegyületei gyakorlatilag nem használhatók, ha különben alkalmasak volnának is. 115 A fémvegyület mennyiségének olyan nagynak kell lennie, hogy az elérni kívánt