123150. lajstromszámú szabadalom • Tolattyúszerkezet dugattyús, folyadékos erőátviteli szerkezetekhez

4 123150. elemek, pl. a kapcsolóként ható összekö­tés és a tömítés olyan szerkezetűek, bogy a tolattyúk futóperselyükben a három koordinátához képest párhuzamosan és a 5 forgatásukat meghatározó szerbekhez (tengelyekhez) képest szögben mozog­hatnak. A tolattyúorsó és ennek forgását meg­határozó elemek közé kapcsolóként mű-10 ködő összekötő berendezés beépítését ab­ban az esetben alkalmazzuk, ha a tolaty­tyúorsót mint fúrott tengelyt, arra hasz­náljuk fel, hogy az erőátviteli szerkezet nyomóterének nagy nyomású olaját kive-15 zessük és hogy ezáltal az orsót és a to­lattyút hajlékony tömítések nélkül szilár­dan összeköthessük. Ha tehát most az orsó a tolattyúval szilárdan össze van kötve, a másik végén pedig az említett kapcsolót 20 alkalmaztuk, akkor ez az orsó hosszú, sza­badon lebegő emelő kart képez, amely a saját súlya, valamint az orsóval összekö­tött kapcsolórészek súlya miatt hajlító nyomatékot gyakorol a tolattyúra. Ebben 25 az esetben tehát az a feladat adódik, hogy azokat a káros hatásokat, melyek az al­katrészek ki nem egyenlített súlyelosztá­sából, valamint ezek összeütközéseikor állanak elő, kiegyenlítsük, hogy ezek ne 30 terjedhessenek tovább a tolattyúra, mely­nek a futóperselyben való ágyazását ká­rosan befolyásolnák, mert ezzel kapcso­latban itt is meg kell jegyeznünk, hogy a tolattyú kifogástalan ágyazása a talál-35 mány alapfeladata. A találmány ezt az említett súlyki­egyenlítést emelőrendszerrel ós ellen­súlyt képező tömeggel eszközli, mely emlí­tett rendszer egy pontjában az erőátviteli 40 szerkezet szekrényével, vagy egyéb szi­lárd részével van csuklósan összekötve és egy vagy két további pontban van ugyancsak csuklósan a tolattyúorsóval összekötve. 45 Annak a szükségességével számolva, hogy a tolattyúk a folyadék nyomásán kívül még más miechanikai eszközök által is érintkezésbe hozhatók legyenek, a ta­lálmány különlegesen szerkesztett ruda-50 zatot alkalmaz, amely a tolattyúkat a homloklapjukon összeszorítja, valamint, ezt a rudazatot megfeszítő és oldó beren­dezést, amely különleges vezérlésben úgy van beágyazva, hogy ez a megfeszítő be-55 rendezés a ház tengelyének irányában sza­badon mozoghat, úgy hogy az így össze­szorított tolattyúk, mint egy darabból álló egész, a különleges, csuklós kapcsolóberen­dezés által megadott, hosszanti irányú eltolódás lehetőségót a futóperselyen be- 60 lül úgy tudják kihasználni, hogy ezen el­tolódás által a csúszó felületeket a kifo­gástalan ágyazás követelményének meg­felelően állandóan simán tartják. A találmány kifogástalan tolattyúágya- fö zást szolgáltat még abban az esetben is, mikor gyors és gyakori ki- és bekapcso­lásra van szükség. A tolattyúk összeszo­rítására szolgáló ezen találmány szerinti berendezéssel elérhető, hogy ki- és bekap- 70 csolásnál mindig az a tolattyú jön moz­gásba, melynek kisebb a súrlódási ellenál­házzal szemben, ellentétben az ed­digi technikai megoldásokkal, amelyeknél a súrlódási viszonyok figyelembevétele 75 nélkül mindig csak egy és ugyanaz a to­lattyú mozgott a másik felé. Ha pl. arról van szó, hogy a nyugalom­ban levői erőátviteli szerkezetet a már mű­ködő hajtó motor által mozgásba hoz- 80 zuk, akkor először is arra van szükség, hogy a két, egymástól még különálló to­lattyút egymással újra érintkezésbe hoz­zuk. Ez mejchanikus úton úgy történik az említett összeszorító berendezéssel és 8i a rudazattal, hogy a tolattyúk két hom­loklapja között mindig kisebb és kisebb lesz a távolság, ezáltal a folyadék áram­lásával szemben asz ellenállás mindig na­gyobb lesz, tehát az erőátviteli szerkezet 90 nyomőtérében a hidraulikus nyomás emel­kedni fog. Ez a növekvő nyomás a bét to­lattyút oldalirányban a futóperselyükhöz nyomja, ami által súrlódás lép fel. Ez a súrlódás lehet a mozgás súrlódása, vagy 95 pedig a nyugalomé és ezek a súrlódási ér­tékek minden tolattyúra nézve az erőát­viteli szerkezet kapcsolásánál különbözők, mert ,a(z indításnál a szivattyútolattyú a házzal szemben már forgásban van. A szi- 100 vattyútolatityú és a ház között tehát a mozgási sunlódásniak kisebb értéke áll fenn, míg ugyanebben az időben a motor­tolattyú ä házhoz képest nem forog és ez­által itt nagyobb nyugalmi súrlódás lép 105 fel. A ház tehát még most áll. A talál­mány szerinti, a tolattyúkat egy rudazat­tal egymáshoiz szorító berendezés úgy van berendezve, hogy ia két. toilattyút mecha­nikusan egymáshoz akarja közeKteni. De 110 miután az egyik tolattyút a nagyobb súr­lódás visszatartja, e találmány szerinti összeszorító berendezés mindig azt a tolat­tyút fogja eltolni, amely a másikkal össze­hasonlítva, a házzal szemben a kisebb imér- 115 tékben, nevezetesen mozgással súrlódik. A

Next

/
Thumbnails
Contents