122546. lajstromszámú szabadalom • Eljárás cellulózliszt előállítására

2 133546. képest viselkedik is, azaz a hidrocellulóznál kedvezőbben, de még semmiesetre sem optimálisan a találmány szerinti cél értelmében. 5 A feladat találmány szerinti tökéletes megoldása abban áll, hogy a cellulózrostok már aránylag igen rövid savbehatás után, mely célra különösen az ásványi savak, pl. a sósav, kénsav, kénes-10 sav és saléromsav jön tekintetbe, gyakorlatilag teljesen szétdörzsölhetek, ha az őrlést nedves állapotban végezzük. Optimális esetben a cellulóznak 60 másodpercig 6%-os sósavban, 100 C°-on 15 tartása is elegendő ahhoz, hogy rostjai nedves, duzzasztott állapotban szétdörzsölhetővé váljanak. Hogy emellett nem annyira a cellulóz vegyi átalakulásáról, mint struktúrájának meglazulásáról van 20 szó, az —• eltekintve a szükséges kezelési idő rövidségétől —• abból a tényből is kitűnik, hogy a cellulóznak forró, 6%-os sósavval érintkezése 60 másodpercről arra az időtartamra (10 másodpercnél 25 rövidebb időre) csökkenthető, mely az anyag teljes átalakításához szükséges, ha a felszívott savat, közvetlenül felvétele után, pl. szódaoldattal közömbösítjük. A közömbösítés tehát támogatja a cellu-30 lózrostok szétdörzsölését lehetővé tevő nedves állapot keletkezését. Az ismertetett kezelés folytán a cellulóz fizikai tekintetben alig, vegyi szempotból pedig gyakorlatilag egyáltalában nem 35 változik meg. Ennek következtében a találmány szerinti cellulózlisztet pl. a gazdasági állatok épp oly tökéletesen "emészthetik meg, azaz reszorbeálható anyagokká bontják szét, mint a tiszta, 40 savval nem kezelt cellulózt, amely viszont a rostos szerkezetéből folyó etetési nehézség folytán, takarmányként gyakorlatilag használhatatlan; a hidrocellulóz viszont etetésre alkalmas ugyan, de nagy mértéktö ben emészthetetlen. A találmány szerint a savval kezelt cellulózt az jellemzi, hogy szárításnál, anélkül, hogy a nedves rostok előzetesen széjjeldörzsöltettek volna, a kezeletlen, 50 száraz kiindulóanyaghoz hasonló állapotba kerül, mely kizárja a rostoknak nagymérvű szétroncsolását mechanikai eszközök útján. Még ha a cellulóz savkezelését a sav nagyobb töménysége, 55 hosszabb hatóideje és az esetleg magasabb kezelési hőmérséklet folytán 30—35-ször hatásosabbá tennők, mint amilyen szükséges a rostoknak, nedves állapotban, teljesen szétdörzsölhetővé tételére, ha tehát a cellulózt pl. háromszor erősebt i o savval tízszer hosszabb ideig 100 C°-ná! főznők, akkor a szárított anyagnak tárcsás malmokban való megőrlése még nem szolgáltatna rostmentes lisztet. A találmány szerinti eljárás lényeges 65 ismérve tehát az, hogy a cellulóz savkezelése sokkal gyengébb annál, mely szükséges volna a rostok elegendő szétroncsolásának lehetővé tél elére száraz őrlés útján és hogy a savval előkezelt 70 anyagot nedvesen megőröljük, miáltal a celluóz rostos struktúrájának tökéletes, vagy legalább nagymérvű szétroncsolását akarjuk elérni. Mint fent említettem, a cellulózrostok, 75 6% os sósavnak 100 C°-on történő behatására, már 60 másodperc múlva is, nedves állapotban szétdörzsölhetőkké válnak. Ez az optimális eset azonban rend desen csak iparilag tiszta, azaz ,,lágyra HÍ főzött" és fehérített szuliitcellulóznál forog fenn. Ahhoz, hogy kevésbé lágyra vagy,,keményrefőzött" lignin-, sőt gyantatartalmú szulíit-,, nátron- vagy más cellulózt, vagy cellulózdús anyagokat, pl. 85 gyapotot, lent, háncsot, szalmafajtákat stb. ugyanabba az állapotba hozzuk, a savkezelést esetleg tízszer intenzívebbé kell tennünk, azaz a 6%-os sósavat 100 C°-nál 1 perc helyett 10 percig kell hatni 90 engednünk. Természetes, hogy a nyersanyag, amelyből a cellulóz készült és a cellulóznak eloszlási állapota is szerepet játszik. így. pl. laza cellulóz, pl. cellulózvatta gyorsabban kerül nedves őrlésnél 95 szétdörzsölhető állapotba, mint a vastag cellulózkéreglemez. Mivel nagy cellulózmasszáknak a találmány szerinti kezelésénél egyrészt nehéz a sav töménységét, a hőmérsékleteket és íoo a reakcióidőket az anyag minden részében teljesen egyenletesen betartani és nagy malom-aggregátumok hatásfoka, a tapasztalat szerint, nem akkora, mint a laboratóriumi malmoké és másrészt a i05 minimális kezelési időnek 2—3-szoros túllépése még nem jár jelentős hátránynyal, a gyári üzemben élhetünk azzal a lehetőséggel, hogy a minimális kezelési időket túllépjük avégből, hogy minden no részében jól őrölhető anyagot kapjunk és egyúttal a rostok szétdörzsöléséhez szükséges mechanikai munkaszükséglet lehetőleg csekély legyen. Cellulózliszt némely alkalmazási cél- 115 jánál a minimális kezelési időket 4—10-