121364. lajstromszámú szabadalom • Eljárás ión-kicserélő anyagok előállítására

121364. 3 haladó hőmérsékleten való egyszerű szárítással történik. Légszárfitás is használható, de nehézségekkel, mert több napig is eltart, míg a víz az ilyen gyantás vagy 5 get-szerű anyagokból, a száradáskor felületükön keletkezett többé-kevésbé áthatolhatatlan hártya miatt el tud távozni. A találmány szerinti eljárásban minden erős, nem oxidáló ásványi sav használható, IC pl. kénsav, sósav és foszforsav. Ez utóbbival azonban kielégítő eredmény csak fölös mennyiségű sav és magasabb hőmérséklet alkalmazásával volt elérhető. Azt találtuk továbbá, hogy szabad klór ezen fo-15 lyamatban, valószínűleg mert az elegyben HOCI és HCI képződik, éppenúgy hat mint az ásványi savak. A találmányszerinti eljárás ismertetésének érdekében néhány különös és előnyös-20 nek mutatkozó eljárási módot körvonalazunk. Azt találtuk, hogy az eljárás egy munkamenetben, a polimerizálás és megszilárdítás műveleteinek elkülönítése nélkül, három különböző módon íöganatosít-25 ható. Először: ha cellulózagyártási szilárd hulladékot dolgozunk fel, mely pl. a cellulózagyártási szennyvíz egyszerű bopárologtatása vagy porlasztószárítása útján keletkezik, ezen szilárd anyagokat koncent-30 rált kénsavval csak meg kell nedvesítenünk és elkevernünk, hogy így granulálható és technikailag használható termékhez jusr sunk. Tekintettel e szilárd szulfitok kénsavval való megnedvesítésének nehézsé-35 geire, rendszerint súlyuknak két-háromszorosát kitevő mennyiségű kénsav használata szükséges. A reakciós keverék megduzzad és jelentékeny mennyiségű meleg válik szabaddá. Azt találtuk, hogy a terméknek 40 kissé nagyobb jón-kicserélő képessége van, ha a hőmérséklet 70 C° fölé való emelkeldését megakadályozzuk. A legjobb eredményeket reakció közbeni 15 C°-os vagy ennél alacsonyabb hőmérséklet betartásával érjük el. A második módszer, mellyel külön polimerizáló és szilárdító műveletek nélkül is megfelelő termékhez jutunk, abban áll, liogy szulfitcellulózagyártási szennyvizet 50 vagy szilárd szulfithulladékot legalább a szulfosavak felszabadításához elméletileg szükséges mennyiségű kénsavval keverjük és szárazra bepárologtatjuk. 100 rész szilárd szulfithulladékra 5 rész kénsav hasz-55 nálata elegendő. Ha szulfitcellulózagyártási szennyvizet dolgozunk fel, elegendő azt bepárologtatás előtt kissé megsavanyílani. Ha szilárd szulfithulladékot dolgozunk fel, ezeket kellő mennyiségű vízzel meg kell nedvesíteni és ha a használt savmennyiség 60 csekély, azt vízzel felhigíítj;uk, úgy, hogy az a hulladékkal megfelelően keverhető legyen. Bepárologtatás közben a sav kellő mértékben koncentrálódik, úgyhogy a kívánt polimerizálódás és víztelenítés be- 65 következik. A harmadik módszer értelmében, melylyel külön polimerizáló és szilárdító művelet nélkül jutunk a kívánt termékhez, szulfitcellulózagyártási koncentrált, 60 70 T\v°-os (1.30 fs) szennyvizet használunk és ehhez annyi kénsavat adunk, hogy 166 rész szennyvízre, azaz 100 rész szulfitoellulózagyártási szilárd hulladékra legalább kb. 160 rész koncentrált sav jusson. A keletke- 75 zett csapadék oldhatatlan és azonnal granulálható. A folyadékkal érintkező sav koncentrációja e módszernél nyilván elegendő a keményítés műveletéhez is. A fent ismertetett módszerek másodiká- 80 nál, melynél a szárazra való bepárologtatás művelete fordul élő, nyilvánvalóan fontos tényező a szulfithulladékhoz adott kénsav mennyiségaránya, mert a víz az eljárás folyamán amúgyis elpárolog, míg azon 85 módszereknél, melyéknél a bepárologtatás nem szükséges, a szulfilhuiíadékkal érintkező kénsav koncentrációja fontos, nem pedig a hozzáadott sav egész mennyiségé, hacsak a sav a szulfithulladékot teljesen 90 átjárja. Ha szulfitcellulózagyártási koncentrált szennyvízhez koncentrált kénsavat adunk oly mennyiségarányban, liogy 166 rész szulfitfolyadékra kb. 5—120 rész sav jius- 95 son, a közönséges hőmérsékleten kicsapott lignoszulfosavak rendszerint kocsonyásak A"agy gyantaszerűek és oly mértékben oldódnak vízben, hogy ipari víztisztításra hasznavehetetlenek. Az így kapott termé- 100 kek nem eléggé polimerizálódtak és nemi is eléggé szilárdak. 100—180 C° közötti hőmérsékletre felhevítve azonban ezen termékek is granulálható alakba hozhatók. Rendszerint 3—16 órás hevítési időtar- 105 tamra van szükség. Ha szuI titcelluló zjjgyártási szennyvízhez valamivel nagyobb menynyiségű kénsavat adunk, a kicsapott lignoszulfosavak rendszerint oldhatatlanok, vagyis eléggé polimerizáltak, de mégis, 110 néha előfordul, hogy az azonnali granuláU-hatóság érdekében rövid szilárdító kezelésnek kell alávetni. 100—180 C° közötti hőmérsékleten való rövid szárítás e célra rendszerint elegendő. 115 Ha a találmány szerinti eljárásnál a savas kezelés műveletét autoklávban végezzük, kisebb mennyiségű savval is old-