120020. lajstromszámú szabadalom • Tetőszerkezet gyermekkocsikhoz
Mim* KIBÍLYI ^Iglll szmMLM ! BÍRÓSÁG SZABADALMI LEÍRÁS 120020. SZÁM. XX/a/'l. OSZTÁLY. — S. 13783. ALAPSZÁM. Tetőszerkezet gyermekkocsikhoz. Bayer Emma magánzónő, Budapest. A bejelentés napja 1937. évi április hó 17-ike. Alkalmaztak már gyermekkocsikon merev tetőlappal ellátott, leforgatható tetőszerkezetet, ennek azonban az a hátránya, hogy a tetőlap, mely összefüggő merev 5 testet alkot és alakját mind: felállított, mind pedig lesülyesztett helyzetében változatlanul megtartja, a tető leeresztett helyzetében a jármű férője alá sülyed és így a jármű férőjéből nagy helyei 10 foglal el. E hátrány kiküszöbölődik a találmánynál, minthogy itt a tetőt két merev lap alkotja, melyek egyike a csap körül leforgatható kitámasztószerkezethez van helytállóan erősítve, másika pedig e 15 keret vezetékében elcsúsztatható és a tető felhúzott helyzetében a helytállóan meg_ erősített tetőlap folytatásában fekszik, a tető leeresztésekor azonban helytálló tetőlappal fedő helyzetbe kerül, mely hely-20 zetben a két tetőlap a kocsiszekrény férője mögött is elfér anélkül, hogy a férő alá nyúlna. A csatolt rajzon a találmány példaképen felvett kiviteli alakjában van feltün-25 tetve és pedig az 1. ábra a tetőszerkezet függélyes hosszmetszete fulhúzott helyzetben, a 2. ábra a tetőszerkezetnek függélyes hosszmetszete, leeresztett helyzetben, a 8o 3. ábra pedig részletrajz nagyobb léptékben. A rajzon (a) jelöli a kocsiszekrényt, (b) a kocsiszekrény férőjének háLfalát, (c) pedig a szekrényfal és a férő hátfala kö-35 zölti üreget. A tetőszerkezetnek két oldalsó (e, el) kitámasztókerete eltérően az eddig alkalmazott negyedkor alaktól negyed ellypszis alakú, ahol a tető felhúzott helyzetiében a rövidebb (e) tengely a keret függélyes szárát alkotja. A keretek (el) ÍO szárai a tető felhúzott helyzetében a kocsiszekrénybe benyúló, lefelé álló (n) karnyúlvánnyal vannak ellátva, mely karnyúlványok (d) forgáscsapokkal a kocsiszekrény két oldalfalához vannak erősítve. 45 Ezek a karnyúlványok teszik lehetővé a hosszúkás és így tetszetősebb külsejű tetőszerkezet alkalmazását. A forgáscsapok belső vége csavarmenetes és belé van csavarva az (al) karnyúlvány csavarmenetes 50 furatába, külső vége epdig (o) rögzítőfejjel van ellátva (3. ábra). A tetőszerkezet kitámasztókerete a (d) csapok körül emelhető, vagy süly eszi he.tő; az (o) fejnek becsavarásával a kereL valamint a kocsiszek- 55 rény belső (al) fala egymáshoz szorul, miáltal a keret bármely helyzetben rögzíthető. A tetőt kát (f, h) merev lap alkotja, melyek egyike helytállóan hozzá van erősítve az (e, el) kitámasztókerethez, 60 másika pedig vezetékben csúsztatható és a tető felhúzott helyzetében a helytálló tetőlap folytatásában, a tető leeresztett helyzetében pedig a helytálló tetőlap előtt, azt fedően helyezkedik el. A helytálló (f) 65 tetőlap a kilámasztókeret mellső harántszélétől indul ki és a tető középrészéig terjed, a csúsztatható (h) tetőlap pedig a keretek belső oldalán kialakított, ívalakú (g) vezetékbe van behelyezve. 70 A kocsiszekrény hátsó (c) üregében (j) ütközőléc van a szekrény hátfalához erősítve, melybe a tetőszerkezet lesülyesztésekor a csúsztatható (h) tetőlap alsó széle beléütközik. A (h) tetőlap alsó széle 75 a (k, m) karok közbeiktatásával a kocsi-