118267. lajstromszámú szabadalom • Vízijármű

118267. 7 a járművet a hullámzáshoz még különlege­sen. kiképezzük, a hajófenék lépcsői az oldalfalakban folytatódhatnak és ezzel az ol­dalfalak nedvesedését nagyobb hosszra is 5 megakadályozzuk. Ily kép messze a hajó előrészéhez előrehelyezelt, emelkedő lép­cső miellelL minden oldalon a hajó kö­zéprésze felé lépcsőzetes előhajólőke kelet­kezik, mely megfelelő vonalak mellett 10 minden oldalon hátrafelé szélesbedő völgy és áramlás létesítése által az egész széle­sebb közép- és hátsó hajórésznek a hul­lámzásban való megnedvesodését megaka­dályozza. A hajóorron levő lépcső, illetve 15 a hajó előrésze tehát lényegesen keske­nyebbre vchelő; mint a hajó középső és hátsó része, a nélkül, hogy a hátsó oldalsó részek megnedvesedése beálllna. A keskeny és kicsiny hajóellőrész a rövid súrlódási 2o hossz melleit kis ellenállásra talál. A jármű vezérlésére néhány támasztékot lehet függélyes vagy közel függélyes ten­gely körül kilendíthelően alkalmazná. A vezérlő lialás támogatására a jobb- és bal-25 Oldali hordfelületek félrészeiinek vagy azok részeinek beállítási szögét ellentéte ér­telembein lehet elállítani. A találmánynál különösen fontos a mellső erősen emel­kedő liordf el iile leknek kanyarban való 30 egyedüli működtetése, mert emellett a ka­nyaronkívüli felületen a felhajtás befelé irányított oldalkomponense túlsúlyban van és ily kép az irányváltozást támogatja. Néhány támaszték álul meghosszabbítva 35 a hajócsavar csapágyának larlójakép hasz­nálható, míg a felhajlófelületek a hajó­csavarnak lefedésére szolgálnak levegő be­törése eillen. A hajócsavar a hajófaron a legelői levő 40 felületek létesítette völgyben fekszik, mely­nek rendszerint keresztmetszete közepén van legnagyobb besüllyedése. A találmány értelmében a nívósüllyedés csökkentésére a hajócsavar előtt fekvő hordfelület kö-45 zépső részét mélyen a víztükör alá helyez­zük és egyidejűleg ezen felület felhajtását a közép felé csökkentjük. A hordfelület középső részeit is lehet a víztükör felett elhelyezni vagy két, egymás mellett fekvő 50 hordfelülete! elrendezni, úgyhogy a belső kimerülési helyek nyomáskiiegyenlítődésc folytán középső hullámhegy keletkezik; amelybe a hajócsavar kerül. Jó megoldás adódik, ha két hajócsavart alkalmazunk, 55 melyek újszerű módon az oldalirányú hul­lámjáratokba helyeztetnek. A lalálmánybeli járműnél hasonló jár­művekkel szemben még azon előnyt érjük etl, hogy a stabilizáló siklófelülelek alsó részeikkel szorosan a víztükör felett fek- 60 szenek vagy abba állandóan bemerülnek, úgy hogy a jármű nehéz részei, mint a motorok, hajlóműrészek, égési anyagtar­lály és elél ék a felemelt tövű terekben me­netközben szorosan a víztükör felett vagy 65 vízlükörmagasságban vannak. Ennek ío­lyományakép nemcsak mély súlyponlhely­zetet és javított állékonyságot érünk el, hanem az erőátvitel a motorokról a hajó­csavarokra is egyszerűbbé és üzembizto- 70 sabbá válik. A hajócsavarok állandóan be­merült siklóiélületeknél, melyeknél Voith-Schneidcr-hajócsavarok, felületi hajócsavar rok vagy efélék rendezhetők el, ezekkel le­vegő betörése ellen lefedhetők. 75 A találmány mindenfajta járműnél, kü­lönösen repülőgép-úszóknál és repülő­léghajólörzseknél alkalmazható. Folyomá­ny akép elindulásnál és kikötésnél főleg hullámzásnál fellépő lökések elkerültet- 80 nek. Miután a rendszernek lágy és lökés­mentes viselkedése dacára jobb siklószáma van, mint a lépcsős úszóknak és repülő­léghajóknak, az elindulási idő egyúttal megrövidül. Ila az úszóknál, illetve re- 85 pülő-léghajóknál szokásosan csak egy lép­csőL alkalmazunk, akkor a siklófelületeiket és felhajló felületeket előnyösen jelen ta­lálmány orrsiklófelüleleinek és orrhord­feílüleleinek alakjában képezzük ki. A 90 hordfelületek, melyek elindulásnál és ki­kötésnél be- és kimerülnek, az egész fesz­távolságon át a víztükör közelében fekvő hordfelülelrészek számára alkalmazott és leirt szelvényt kapják. 95 A találmány tárgya az 1—29. ábrákon példakép van ábrázolva, és pedig az 1. és 2. ábrák vízijárművet tüntetnek fel három egyes siklófelülettel és két, egy­más mögött fekvő vízhordfelülettel oldal- 10C nézetben és alulról a fenékre nézve, mi­mellett a 2. ábra jobb és bal oldala két eltérő foganatosítási alakot ábrázolnak. A 3. ábrán vízijármű látható két vízhord­felülettel és állandóan bemerülő sikló- 105 felületekkel, oldalnézetben. A 4. ábrán vízijármű látható négy egyes lépcsővel és három (négy) vízhordfelület­tel, alulról a fenékre nézve, mi mellett a jobb és bal oldal két eltérő foganatosí- 110 lási alakot ábrázol. Az 5—10. ábrákon a hajóorr és hajóorr1 ­siklófelületek és hajóorrhordfelületek lát­hatók elülnézetben, mimellett a jobb és baloldal eltérő foganatosítási módokat tün- 115 tetnek fel. A 11—15. ábrákon a liajófar látható há­tulról az oldalt elválasztott egyes sikló-

Next

/
Thumbnails
Contents