111188. lajstromszámú szabadalom • Hajtómű külmotoros csónakokhoz

ben a propeller által kifejtett nagy toló­erő, mely a csónakot előreviszi, a felbil­lenést akadályozza. Ennek következtében, ha a csónak zátony fölé kerül, a propel-5 ler abba nagy erővel beleszánt és tönkre­megy, sőt néha ilyenkor a motor hátsó deszkája is leszakad. Hátránya továbbá e motorrendszernek, hogy a motornak nin­csen üresjárási lehetősége, emiatt csak 10 terhelés alatt indítható és ha a csónakot meg akarjuk állítani, a motort is le kell állítani. Súlyos hidraulikai hátránya az is, hogy a propeller előtt fut a fogaske­rékház, mely nagy csónaksebességnél ék 15 gyanánt működve, a vizet a propeller előtt szétvágja és így hatalmas örvény­lést idéz elő. A 2. ábrán, látható a csónakkülmotor másik fajtája. Ez ábrán (d) a motor, (e) 20 a csónaktest. Ez a motor zátonybiztos, inert esetleg homok- vagy kavicszátonyon a propellert a védősarkantyú az (f) fel­függesztő billenőcsukló körül a zátonyon átemeli és így sérülés nem keletkezhetik. 25 Ha a motort annyira billentjük, hogy a propeller a vízből kiemelkedjék, a motor üresen járatható. E szerkezet nagy hát­ránya rendszerint több métert kitevő igen nagy hossza, ami súlyát és árát növeli, 30 kezelhetőségét rontja. A 3., 4. és 5. ábrákon a találmány sze­rinti csónakmotor egy példaképem kivi­teli alakját tüntettük fel. Itt (1) a csónak­test, amelynek belső terét a (2) hátsó fal 35 zárja el, (3) a csónaktest meghosszabbí­tott feneke, (4) pedig a meghosszabbított, hátul nyitott oldal. A következőkben a csónaktestnek csak a (2) fallal lezárt azt a csónakrészt nevezzük, melybe a víz nem 40 hatolhat be. E kifejezés alatt tehát nem értendő a (3) fenéknyúlvánnyal, (2) és (4) falakkal határolt hátulsó nyitott tér is. A motor elrendezése és kivitele hasonló a 2. ábrán feltüntetett kivitelhez, de azzal a 45 különbséggel, hogy a motortest be van süllyesztve a csónaktest mögé, miáltal szerkezete igen lényegesen megrövidül. A motor ismeretes részei az (5) motorház, (6) vízszintes henger, (7) lendkerék, (8) 50 propellertengely, amely a (9) csőben van vezetve, a (10) propeller és a (11) védő­sarkanltyú. A motor felfüggesztése a 2. ábrán feltüntetett és ismeretes kiviteltől abban különbözik, hogy a motor felfüg-55 gesztésére való (12) hüvely (3. és 5. ábra), melybe a motorhoz tartozó ismeretes (13) villa csapja van bedugva, nem a csónak­test tetejére, hanem a (3) meghosszabbí­tott fenékdeszkára van erősítve. Mint­hogy ezen elrendezéssel a motor közvet- 60 lenül a víz színe fölé van helyezve, a motoraggregátum eredetileg mintegy négy méter hossza 60—70%-kai lecsökken, könnyűvé, olcsóvá, könnyen kezelhetővé válik. A motor a (12) hüvelyben függő- 65 leges tengely körül, a (14) csap körül pe­dig, mely úgy a (13) villán, mint a (9) propellercső (15) toldatán áthalad, le- és felbillenthető. A billentés által a propel­ler a vízből bármikor, — menetközben is 70 — kiemelhető és így a motor bármikor üresen járatható. A motor tehát üresen is indítható és a csónakkal megállhatunk anélkül, hogy a motorral is le kellene állni. A (13) villa (14) billenőcsapjának 75 elhelyezése a csónakhoz képest különböző magasságba eshetik, de általában a (14) forgócsap a csónaktest felső szintje alá esik. A motor zátonybiztos is, mert a (11) vódősarkantyú segítségével a propeller a 80 zátony fölött automatikusan felemelke­dik, a zátony elhagyása után pedig auto­matikusan ismét lesüllyed. A 3. és 4. ábrán feltüntetett motornál a mtor és propellertengely egy egyenesbe 85 esnek. Természetesen a legkülönbözőbb áttételi módok is lehetségesek a motor és propellertengely között. A 6., 7. és 8. ábrákon a találmány sze­rinti külmotor és hajtóműelrendezés egy 90 más példaképem kivitele van feltüntetve. E kivitelnél a motornak és propellernek (6. és 7. ábra) tengelyei a szerkezeti hossz további megrövidítése érdekében egymást szög alatt metszik úgy, hogy a motor kö- 95 zel függőleges, a propeller közel vízszin­tes tengelyű, végeredményben tehát L-alakú. E kivitelnél a motortengely áttéte­lére való (16) fogaskerékház a csónaktest (3) feneke fölött van elhelyezve. (7. ábra.) 100 Ezen elrendezés mellett a motor akár a csónak hátsó falára (6. ábra), akár a meg­hosshosszabbított (3) fenékre (7. ábra) is függeszthető. A 6. ábrán felrajzolt kivi­telnél a csónakfenék 3. ábra szerinti (3) 105 meghosszabbítása nem feltétlenül szüksé ges. A 6. ábrán a motor felfüggesztésére való (17) billenőcsukló az (5) motorház és a (16) fogaskerékház között van elhe­lyezve és eshet a motortengelynek akár a 110 felrajzolt módon a csónaktest felé eső ol­dalára, akár az ellenétes oldalra. Ugyan­csak felfüggeszthető a motor a csónaktest (3) meghosszabbított fenekére is (7. ábra), a 3. ábrán már ismertetett módszer sze 115 rint. Minden esetben szükséges, hogy a (14a) és (17) billenőcsukló a (9) propeller­cső tengelye fölöt legyen elrendezve, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents