110472. lajstromszámú szabadalom • Erőátviteli szerkezet, illetve önműködő sebességváltómű

Megjelent 1934. évi augusztus lió 16-án. MAGYAR KIRÁLYI ^^^^ SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEÍRÁS 110472. SZÁM. — Vd/3. OSZTÁLY. Erőátviteli szerkezet, illetve önműködő sebességváltómű. Lollok Lajos felsőipariskolai hallgató Királd. A bejelentés napja 1933. évi október hó 18-ika. A találmány erőátviteli szerkezet bármiféle hajtási célokra, különösen pedig önműködő sebességváltómű, elsősorban járművek hajtására, melyeknél a 5 hajtási ellenállás tág határok közlött változik. A járműveknél, különösen gépkocsiknál jelenleg is az eltolható fogaskerekes sebességváltók vannak leginkább elter-10 jedve, noha ezeknek általában ismeretes, súlyos hátrányai vannak (sima átmenetnélküli, korlátolt számú sebességfokozatok, nagy kopás, törési veszély, stb.). Ezért már a legkülönbözőbb, többek kö-15 zött folytonos átmenetű sebességváltozr tatással működő szerkezeteket is javasoltak, ezek azonban bonyolult voltuk és más szerkezeti és üzemi hátrányaik folytán nem váltak be. E szerkezeteken kívül, 20 melyek mind kézi állításra voltak berendezve, ismeretesekké váltak oly erőátviteli, ill. sebességváltó berendezések is, melyeknél a hajtógép és a hajtott tengely (receptor) között oly sajátos kapcsolat. 25 volt, mely a hajtógép fordulatszámának ós a hajtott tengely változó ellenállásának megfelelően önműködően állott be, vagyis a megfelelő áttételt önműködően létesítette. (L. különösen a 92072. és 90596. 30 sz. szabadalmi leírásokat.) Ez önműködő, elméletileg mindenesetre figyelemreméltó berendezésiek lényege abból állott, hogy az erőgép tengelyének állandóan forgó mozgását lengő mozgássá 35 átalakítva, ezt azonos frekvenciájú két lengő mozgássá bontották szét, melyek közül az egyikkel inerciatömeget (pl. lendítökereket vagy súlyt) hoztak lengésbe, míg a másik ide-odajáró lengő mozgást 40 két (fél-fél fordulat alatt felváltva működő) egyenirányító szerkezettel a hajtott tengely folytonos forgómozgásává alakították át. E hajtás egyik megoldási módja szerint a forgó hajtótengelyen megerősített excenter vagy forgattyú ide- 45 odalengő lebegő emelőt mozgatott, mely szabad végén lendítőtömeget hordott vagy ilyet mozgatott és melynek közbenső pontjához két felváltva működő kilincses hajtókar, mint egyenirányító 50 szerkezet volt kapcsolva a hajtott tenged forgatására. E hajtásnál a lengőimozgásnak a lengőtöimeg és az egyenirányító szerkezet közötti szétosztásia akként ment végbe, hogy 55 a tömeg kilengései aszerint növekedtek vagy csökkentek, amint a ihajtógép sebességének a hajtott tengely sebességéhez való viszonya növekedett vagy csökkent; ekként, ha a hajtott tengelyen az ellen- 60 nyomaték növekedett, csak a hajtott tengely fordulatszáma csökkent, míg a haj tógép fordulatszáma változatlan maradt. de növekedhetett is. Más szóval a mozgásnak ily módon való szétbontása 65 oly erőátvitelt eredményezett, melynek áttételi viszonya az ellenállás növekedtével (pl. a járműnek nagyemelkedésű úton való haladásakor) önműködően növekedett, vagyis anélkül, hogy evégből 70 külön kézi beállításra lett volna szükség vagy hogy ez átviteli szerkezet egyes részeinek kapcsolatában, mint olyanban, bármilyen változás következett volna be, hanem csupán a szerkezet egy részeinek 75 mozgása változott. E szerkezetek az említett, elméletileg helyes elgondolás (a teljesen önműködő sebességváltás lehetősége) ellenére a gyakorlatban nem tudtak elterjedni, még- 80