108402. lajstromszámú szabadalom • Szárazföldi, vízi és légi jármű
megfelelő kivágásába kerül olyképpen, hogy .amikor a (77) csavarmenet a (75) hüvelyből teljesen kicsavarodik, a (65) hüvelyt a kézi fogantyú révén felhúzzuk és 5 úgy igazítjuk, hogy a (64) szögletes fej a (72) hüvely megfelelő kivágásába kerüljön. A (64) négyszögletes fej a hüvelyfal e részén becsavart csapszeggel rögzíthető. A (76) csapszegek kicsavarása után a 10 (72) hüvely a (64) szögletes fej révén elfordítható és ezzel együtt a (73) vízszintes vonórudak előre vagy hátra mozognak. A Fig. 8. szerint a (73) rudak a (100) kerékkaremelő orsó hüvelyét fogják gyűrű-15 sen körül, úgy, hogy a (72) hüvely elfordítása után a (73) rudak a (100) kerékkaremelő művet s ezzel együtt az első kerekek tengelyét is a (108) pont körül vízszintes síkban kilendítik s ezzel az első kerekeket 20 kormányozzák. Hogy a (101) kerékkaremelő kúpkereke hátrafelé is mozoghasson, a (69) hüvelyt, illetve az ennek végén levő ikerkúpkerekeket hátra kell húzni. A Fig. 6a., b. szerint ezt a (68) kapcsoló-25 rúd segítségével végezzük el, mely a (69b) hüvelyt gyűrűsen fogja körül. A (69a) kapesolóék révén a közlőmű forgása a hátrahúzás után biztosítva van és az ikerkúpkerék a hátrahúzás után a (102) verti-30 kális csavaremelő kúpkerekével kerül érintkezésbe. Ennek az emelőszerkezetnek a célját később fogjuk ismertetni. A Fig. 8. szerint a (100) kerékkaremelő közlőmű a (99a) villás vége révén a kerékkart két 35 oldalról fogja körül. A Fig. 9a., b. szerint a kerékkar e része a (108) csapban mozgatható, mely csap a (106) keirékkartartóhoz csuklókkal van hozzáerősítve. Az egész (100) kerékkaremelőmű, a (103) persely ré-40 vén függ össze a (106) kerékkartartóval, mely perselyben (Fig. 9c.) azonban, a (100) kerékkaremelőmű vízszintesen mozgatható. A vízszintes mozgást a (104) karok, illetve a (105) tányérjaik révén meg-45 feszített spirálrugók szabályozzák. A (108) forgócsap (Fig. 9d.) a (108a.) csapszeg révén van a kerékkarhoz erősítve, úgy, hogy a csapszeg végénél a kerékkarnak az elfordítás irányában kivágása van. A kerék 50 a (98) villában van ágyazva és a (110) tengelynek a (109) vízszintesen mozgatható végébe van a kerék forgó hüvelye beillesztve. A kerékpár felemelése a Fig. 6. szerint 55 úgy történik, hogy (69) kerékemelőközlőmű hüvelyét a (68) kapcsolórúd révén előretoljuk úgy, hogy az ikerkúpkerék külső vége a Fig. 8. szerint a két (101) orsó kúpkerekével érintkezzék. A Fig. 6. szerint a (76) csapvégeknek a (72) hüvelyhez 60 való erősítése révén a (73) vonórudak • Fig. 8. szerint a (100) kerékkaremelőmű karjait szilárdan tartják. A (69) kerékemelőközlőmű forgatása révén a (101) orsók a Fig. 8. és 9. szerint a (99) hüvelyt kifelé 65 nyomják, mely a (99b) villáskarnál csuklósan megtörve kiemeli a kerékagyat a tengelyből. A Fig. 9. szerint a kerék a (109) tengelyvégből kiemelkedik és egy negyedkört leírva, a rajzon pontozott víz- 70 szintes helyzetbe kerül. A jármű törzse vízben ilyképen akadálytalanul mozoghat. Ha a jármű mint repülőgép működik, a liátsó kerekeket a Fig. 10. szerint a törzsbe behajtjuk és a hátsókerék tengelyvégekre 75 mindkét oldalon a Fig. 5a. szerint a (27) farokcsúszót szereljük fel. így a jármű vízreszállásánál csak az első kerékpár felemelése szükséges. Ha a jármű mint szárazföldi automobil működik, a farokcsú- 80 szók leszerelése után a Fig. 10. szerint a (97) hátsó kerékpárt a törzsből kiemeljük és a kerék forgóhüvelyét a tengelyvégekre helyezzük. A hátsókerék hajtása a Fig. 6a. szerint a (60) hajtóművel 85 történik, melyet a Fig. 12. szerint a motor főtengelye a (119) és (120) közlőmű révén forgat. A Fig. 6a., b. szerint, tehát ha az elsőkerékpárt akarjuk felemelni, a (66) kapesolórúd hátrafelé húzá- 90 savai a (70) közlőmű hüvelye hátramegy és kúpkereke is a (65) hüvely kúpkerekétől eltávolodik, egyben hátrafelé húzza a (67) orsót is, melynek a (67a) vízszintes kapcsolója van. 95 A Fig. 8. szerint a hátsó kerékpár kerékkarja a (93) emelőhüvely (95) villáskarjai és a becsavart (96) csapok révén van rögzítve, úgy, hogy ha a Fig. 10. szerinti módon a törzsbe akarjuk a kerékpárt behaj- 100 tani, csak a (96) csapokat szükséges a villakarokból kicsavarni. Az első kerékhez hasonlóan a hátsó kerék is a (97a) forgócsap révén emelhető ki a keréktengelyből. A Fig. 8. szerint a (70) hüvely 105 előrehúzásával a hátsó kúpkerék a (94) orsók kúpkerekeivel érintkezésbe kerül úgy, hogy az orsók forgatása alkalmával azok a (93) hüvelyeket kifelé nyomják, úgy mint az az első kerékpárnál is történik s no ilyképpen úgy az első mint a hátsó kerékpár egyszerre vízszintes helyzetbe kerül és a jármű (jelen esetben automobil) törzse kis ellenállással haladhat a vízben,. A jármű a szárazföldről a kerekeken a U5 vízbe hajt és a kerekek felemelése a vízben történik. A Fig. 11a., b. szerint a járműnek kettős