106247. lajstromszámú szabadalom • Önműködő járműkapcsoló

— 2 — kapcsoló mozgó részeinek kicsiny volta azzal az előnnyel is jár, hogy a kapcsoló homlokfelületein levő azok a ki metszések, amelyekben e szervek mozognak, szintén 5 kicsinyek. E kimetszések ugyanis azt a veszélyt rejtik magukban, hogy a fejek kapcsolódásikor azokba az ellenfej oda nem való részei fognak úgy, hogy átkap­csolódás közben feszülések keletkezhetnek, 10 vagy a fejek nem kapcsolt helyzetben megállanak és rendes kapcsolás létre sem jöhet. A nagy kimetszések tehát üzemza­vart, sőt töréseket is okozhatnak. A találmány szerinti kapcsoló példa-15 kénti megoldásait a najz mutatja. Valamennyi ábrában a vastag vonallal kihúzott részek az egyik kapcsolófejet, a vékony vonallal kihúzott részek a másik kapcsolófejet és alkatrészeit jelentik. Az 20 1. ábra a két fejet kapcsolt állapot­ban, a 2. ábra az egyik l'ej reteszét a záróhely­zetből eltávolított állapotában, a 3. ábra a két fejet a széthúzás után, a 25 4. ábra más megoldást mutat. A kap­csolófejek helyzete megfelel az 1. ábrában feltüntetett helyzetnek. Az 5. és (i. ábrák a 4. ábrában feltüntetett megoldást a 2. és 3. ábráknak megfelelő 30 helyzetekben mutatják. A 7. ábra másik megoldást a hossztengely irányában, a 8. és 9. ábrák alaprajzban két egymás­sal szemben álló, nem kapcsolt fejet mu-35 tatnak. Az 1. ábra szerinti megoldásnál az (1) fejnek (2) csapja van, mely körül (3) ki­lincs foroghat. A (3) kilincs az (1) kap­csolófej zárószerve. 40 Az (1) fej (3) kilincse és az (1') ellenfej (3') kilincse a feltüntetett kapcsolt hely­zetben a (V=V) vonóerő hatása alatt ré­zsútos (4) és (4') felületeik mentén érint­keznek egymással. A (4) és (4') felületek 45 és a nyomóerő iránya közötti szög, vala­mint a (2) és (2') csapok helyének meg­felelő választásával elérjük, hogy a (3) ós (3') kilincsekre oly értelmű forgatónyoma­ték hat, amely a kilincseket az (5) és (5') 50 nyilak értelmében nyitni igyekszik. A (2) csapon kétkarú (6) emeltyű for­gatható, melynek egyik végén (7) görgő van. A (7) görgő az (1') ellen lej (3') ki­lincsére fekszik és ezáltal a (3') kilincset 55 helyzetében rögzítve megakadályozza, hogy az az (5') nyíl irányában elfordul­jon. A (6) emeltyűnek az 1. ábrában fel­tüntetett helyzetét a nyomásra igénybe vett (8) rúgó biztosítja. (18) ütköző a (6) emeltyű kilengéseit korlátozza. A kapcso- 60 lót nyitó (9) emeltyű az (1) fejben levő (10) csap körül forgatható. A (11) rúd a (9) nyitóemeltyű mozgását a (6) emeltyűre viszi át. A két fejet ágy kapcsoljuk szét, hogy 65 a (9) nyitóemeltyűt a (12) nyíl irányában elfordítjuk, míg a 2. ábrában feltüntetett helyzetbe kerül. Emellett egyidejűleg a kétkarú (6) emeltyű a (7) görgővel oly mértékben fordul el, hogy az (1') ellenfej 70 (3') kilincse a vonóerő behatása alatt az (5') nyíl irányában akadály nélkül elfor­dulhat és a fejek szétválnak. A 3. ábra a kaposolófejet szétválasztá­suk utáni helyzetben mutatja. A rajzban 75 fel nem tüntetett készülék a (9) nyitóikart csak addig tartja a 2. ábrában feltüntetett helyzetben, amíg a két kapcsolófej egy­mással érintkezik. Amint a két fej egy­mástól elvált (3. ábra), a (8) rúg- a kétkarú gg (6) emeltyűt és azzal a (9) nyitóemeltyűt a 3. ábrában feltüntetett kapcsolásra kész helyzetbe visszavezeti. A (3') kilincs az 1. és 3. ábrákban fel­tüntetett két szélső helyzete között szaba- 85 don lenghet. Ellenben nem mozdulhat ki e határhelyzeteken túl, amit ugyanis a mindkét fejen megerősített ütközők meg­akadályoznak. Ha a 3. ábrában feltüntetett kapcsoló- 90 fejeket kapcsolás végett egymáshoz köze­lítjük, akkor a (3) és (3') kilincsek fel­feküsznek a (7) és (7') görgőkre és azokat a (8) és (8') rúgók erejével szemben bizo­nyos mértékig hátrafelé nyomják. A kap- 95 csolási folyamat vége felé a (7) görgő a (3') kilincsen levő (13") felületre való fel­fekvés útján a kilendített (3') kilincset a (8) rúgó hatása alatt az 1. ábrában fel­tüntetett helyzetbe állítja. 100 A 3. ábrában látható (13') felületet fel nem tüntetett rúgóval helyettesíthetjük, amely a (3') kilincset az 1. ábrában látható helyzetbe visszafordítja. Ez a rúgó az (5') nyíl értelmével ellentétes értelemben 105 állandóan hat a (3') kilincsre. Az (1) és (1') fejeken önmagukban is­mert (19) és 19') terelőnyúlványok vannak, amelyek a fejek egymásba hatolását akkor is biztosítják, ha az egymással találkozó no fejek között magassági vagy oldalirányú differenciák vannak. A találmány szerinti kapcsoló lényeges jellemzője, hogy a (7') görgő, amely az i(l) fejhez tartozó (3) kilincset lereteszeli, az 115 <1') ellenfejen van (2. ábra). Ennek követ­keztében a kapcsolófejek szétválásakor a (7') görgő is elhagyja a (3) kilincset. A

Next

/
Thumbnails
Contents