99236. lajstromszámú szabadalom • Önműködő vagy félig önműködő távbeszélő berendezés
- 29 -kor a (206) kiváltórelé a (TRG) átkérő relécsoportban lévő (34) relé alsó tekercsével sorbakapcsoltan működik, a (34) relé azonban, mely riasztórelé gyanánt szol-5 gál, ekkor csak elégtelenül gerjesztődik arra, hogy működésbe léphessen. Ellenben a (206) relé, működésbe jutván, a fent leírt módon a (222) horgony s ennek nyugalmi kontaktusa útján földpotenciált he-10 lyez a (261) tartóvezetékre, a (220) horgonynál pedig az (12) áramszakgató készüléket a (200') vezetékhez kapcsolja, mely a (240) és (241) idő- (impulzus) reléhez vezet. Az (12) áramszakgatókészülék 15 periodikusan földpotenciált kapcsol a (200) vezetékre, ahol is a két-két ilyen rákapcsolás közötti időtartam valamivel nagyobb, mint amekkora valamely összeköttetés befejezéséhez és a kívánt előfizető 20 fölhívásához rendes körülmények között szükséges. A most a (200') vezetékkel öszszekötött (200) vezeték első földelése folytán a két lépésben működő (204) relé a maga első lépésében működésbe jutván, 25 a (240) horgonynál az ezen relének a második lépésben való gerjesztésére szolgáló áramkört készít elő, mimellett a (242) horgony a maga nyugalmi kontaktusával érintkezésben marad és ezzel a 30 (240) relé alsó tekercsét rövidre zárja. Mihelyt a földpotenciál a (200') vezetékről lekapcsolódott, a (240) relé alsó tekercsének rövidrezárása megszűnik, mire e relé a maga második lépésében működésbe jut 35 és a (200') áramlökésadó vezetéket a második kétlépésű (241) reléhez kapcsolja. Mint említettük, a (200') vezeték mindaddig nem kap újból földpotenciált, míg el nem telt bizonyos előre meghatározott 40 időköz, mely alatt a teljes összeköttetés végrehajtandó és a hívott előfizető a maga telefonjához hívandó. Ez esetben a (206) relé kiváltódik, mihelyt a hívott fél válaszol s ekkor e relé a (220) horgony eleresz-45 tése révén a (200) vezetéket a (200') vezetékről lekapcsolja, hasonlóképpen kiiktatja a kétlépésű (240) relét azáltal, hogy a (222) horgony eleresztése révén a földpotenciált a (261) vezetékről lekapcsolja; 50 ugyanekkor a feljegyző küldőkészülék is, mint fentebb leírtuk, a rendes módon kiváltódik. Jelen esetben azonban, minthogy feltevésünk szerint az (A5) alállomás előfize-55 tője a hívást, ennek befejezése előtt abbahagyja és a maga hallgatójának visszaakasztását elmulasztja, a feljegyző küldőkészülék az előbb említett időköz eltelté után még használatban marad. Enélfogva, midőn újból földpotenciál kapcsolódik a 60 (200) vezetékre, mely ez esetben a (200') vezetékkel még össze van kötve, a (241) relé a maga első lépésében működésbe jut és a (245) horgonynál, valamint ennek munkakontaktusánál a második lépésben 65 való működtetésére szolgáló áramkört készíti elő és midőn a (200') vezeték földelése másodízben szűnik meg, ezen (241) relé a maga második lépésében jut működésbe és a (244) horgonynál a (205) védőkiváltó- 70 relé gerjesztőáramkörét zárja. A (205) relé ily módon gerjesztetvén a (219) horgony munkakontaktusa és ezen horgony útján az (R') ellenállást a (206) relével párhuzamosan kapcsolja. A (TRG) átkérő relé- 75 csoportban lévő (34) riasztórelé alsó tekercsében folyó áram immár eléggé meg van növelve ahhoz, hogy ezen (34) relé működését idézze elő. A működésbe jutó (34) relé a (49) horgonynál saját maga 80 számára a (23) kiváltó vezetékhez kötött fogvatartó áramkört zár, továbbá megszakítja a (72) kapcsolórelének és a (206) kiváltó relének áramkörét azáltal, hogy az (50) horgonyt a maga nyugalmi kontak- 85 tusától elválasztja. Ennek eredményeképpen a (72) kapcsoló relé árammentessé válik és ezzel a feljegyző küldőkészülékeknek (RSS) választókészülékét szabványos helyzetébe állítja vissza, mimellett a kon- 90 taktuskarok a legutóbb igénybe vett kontaktusokon maradnak, míg az imént említett (206) kiváltó relé kiiktatása folytán a feljegyző küldőkészülék szintén kiváltódik és a szabványos helyzetbe tér vissza, 95 amint azt fentebb leírtuk. A (34) relé működésének további folyományaként a (48) horgonynál földpoteneiál kapcsolódik a (99) riasztó vezetékre, a mi az (L') lámpa lcigyulladását és (fel nem tüntetett) riasztó 100 csengő megszólalását idézi elő, ami a központi kezelő számára jelzést ad; továbbá a (48') horgonynál a (fel nem tüntetett) hangjelző géppel összekötött (98) vezeték a felső beszédvezetékkel kap összekötte- 105 tést. A kezelő a hívást az (L') lámpa segélyével kipuhatolván megállapítja a hiba természetét és ez esetben megteszi a szükséges lépéseket arra, hogy az (A5) alállomás előfizetője a maga hallgatójának le- 110 akasztott állapotban maradásáról értesüljön. Ha az (A5) alállomás előfizetője csupán a kelleténél nagyobb szünetet tartott, de a számnak a számtárcsán való beállítását 115 szándékolja, még mielőtt a központi kezelőt az említett módon értesítette volna, akkor az előfizető meghallja a megkülönböz-