97152. lajstromszámú szabadalom • Elektromótor
Megjelent 1929. évi szeptember hó 16-án. MAGYAR KIRÁLYI SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEÍRÁS 97152. SZÁM. •— Vll/g. OSZTÁLY. Elektromótor. Gold Richárd mérnök és Schmauss Gyula mérnök Wien. A bejelentés napja 1928. évi február hó 17-ike. Ausztriai elsőbbsége 1927. évi február hó 22-ike. Ha elektromotorokat, amelyeknek az a rendeltetése, hogy víz vagy más folyadékok alatt működjenek avégből, hogy ott például egy szivattyút hajtsanak, úgy 5 akarunk kiképezni, hogy a folyadék ne okozhasson zavaxokat, akkor ez vagy úgy történhet, hogy az egész motort olyan tokba zárjuk be, amely kifelé azon a helyen, ahol a mótortengely kijön, jól tö-10 mítve van, vagy pedig úgy, hogy a motornak hajtó és hajtott része közti hézagba az erővonaláramlást lényegesen nem zavaró anyagból való közfalat helyezünk be, amely tehát egy hengeres ernyőt képez, 15 amely a motornak hajtó részét körülvevő tokon folyadékállóan rá van erősítve. Ezáltal a zavarokkal szemben igen érzékeny hajtórész (sztátor) egészen be van zárva és a folyadék zavaró befolyásától el van 20 vonva. A hajtott részt (rótor), pl. egy aszinkronmotor kalitkahorgonyát, általában nem szükséges a folyadékkal szemben elzárni, legfeljebb arról kell gondoskodnunk, hogy a folyadék által esetleg magá-25 val vitt homok vagy más idegen test, különösen a rótor csapágyaitól távol tartassák. Ha a sztátort tartalmazó gyűrűskamara üres tereit valamely szigetelőanyaggal, pl. 30 transzformátorolajjal töltjük ki, vagy pedig ezen üres terekben levegőt engedünk szigetelőanyag gyanánt működni, akkor azzal kell számolnunk, hogy ezen szigetelőanyag üzemközben felmelegedés foly-35 tán kiterjed és ennek folytán ezen gyűrűskamara belsejében nyomásnövekedés fog fellépni. Másrészt a motort körülvevő folyadék nyomása is ingadozásoknak lehet kitéve, úgyhogy tehát az említett henge-40 res közbenső fal mindkét oldalán nyomáskülönbségek léphetnek fel, amelyek ezt a közbenső falat az egyik vagy másik irányban megterhelik. Ha ezen közbenső fal úgy van méretezve, hogy ezen nyomáskülönbségnek ellen tud állni, akkor an- 45 nak, még ha pl. acélt használunk is erre a célra, olyan erősnek kell lennie, hogy avégből, hogy annak helyet adjunk, aránylag nagy hasadékot kell a rótor és sztátor között szabadon hagyni. Ennek 50 folytán a mótor összes méreteinek igen nagynak kell lenni, ha egy bizonyos teljesítményt el akarunk érni. Ezen nem változtat sokat az sem, ha ezen gyűrűskamara falazatának egyes részeit után- 55 engedővé tesszük, mert a nyomáskülönbségek, különösen az üzemközben való felmelegedés folytán, aránylag igen nagyok. A jelen találmány szerint a gyűrűalakű kamarákhoz egy vagy több különleges be- 60 rendezés van kapcsolva, amelyek egyrészt ezen kamarák belsejében uralkodó nyomás és másrészt a kamarán kívül uralkodó nyomás hatása alatt állanak és úgy vannak alkotva, hogy nagy mértékben deformálha- 65 tók és ennek folytán nagy kiegyenlítési térfogatokat engednek meg. Amellett kell, hogy ezen berendezések nyomásingadozásokkal szemben olyan érzékenyek legyenek, hogy gyakorlatilag véve, a közbenső 70 falon nyomáskülönbségek ne legyenek észlelhetők és ennek folytán ezen közbenső falai olyan vékonyra méretezhessük, amint az technológiai és szerkezeti momentumok figyelembevételével egyáltalá- 75 ban lehetséges. Ebből kifolyólag, különösen a rótor és sztátor közti hasadék, úgyszintén a motornak összes többi méretei meghatározott teljesítmény számára nagyon tetemesen csökkenthetők. 80