87336. lajstromszámú szabadalom • Üvegformálógép

5 -mint az a 16. ábrán teljes vonalakkal fel van tüntetve. Az 1. és 8. ábrákon látható, hogy ha a vágók előremozognak, akkor a (61) és (63) tömbök között az üvegsugár pályájába jutnak, miáltal az üvegsugarat elvágják és a töltés alatt álló (60) formába való folyását határolják. Amint alább leírjuk, mihelyt az üvegsugár el van vágva, a vándorló hordozó elmozog, magával vive a formát és a vágókat, úgy hogy közvet­lenül az üvegsugár elvágása után a vágó az üvegsugár pályáját elhagyja és ez folytathatja lefelé való folyását, mialatt az üvegsugárnak a vágók alatti levágott része, mely a formába folyik, a formával és vágóval együtt oldalirányban eltávolo­dik. Magától értetődőleg, a vándorló hor­dozó mozgása annak nagy átmérője kö­vetkeztében igen gyors; ez azt okozná, hogy az üvegsugár levágott része oldalt kifecskendezne, minthogy azonban a (78) karimák és a (61) vezetőtömb az üveg­sugár levágott részét oldalt visszatartják, ennélfogva az lefelé fog folyni a formába a vándorló keret mozgása alatt. A fonnák megtöltésének művelete. Feltéve, hogy a részek az 1., 4., 5., 22. ábrákon, továbbá a 16. ábrán kihúzva fel­tüntetett helyzetben vannak, úgy ekkor a felemelt forma az üvegsugár pályájában van és a lefelé folyó sugár megtölti azt, a vágók pedig még vissza vannak húzva, de kiugrásra készen a vándorló keretnek a nyíl irányában való (4. és 5. ábrák) további csekély elmozdulásánál. Ekkor a felemelt forma hordozója oly viszonyla­gos helyzetben van a vándorló kerethez, hogy a forma (47) görgője segélyével tel-i jesen fel van emelve a (48) vízszintes részre és érintkezni készül a (49) ütköző­vel, a kocsi (44) lábai pedig oly helyzet­ben vannak, hogy érintkezni készülnek a vándorló kereten elhelyezett (51) rögzítő i (4. és 5. ábrák) baloldalával. Megjegy­zendő, hogy a következő forma teljesen lesiilyedt helyzetben van, de szorosan a felemelt forma mellett, (47) hordozó­görgője a (45) lejtő fenekén az (50) üt-i közőnek nekifekszik, míg a kocsi (44) lábai érintkeznek a vándorló kereten elhelye­zett (51) rögzítő (4. és 5. ábrák) jobbolda­lával. Azonkívül, amint a 4., 5. és 6. ábrá­kon látható, a következő lesülyedt hordo­, zójú kocsi (55) fogaskereke oly helyzetben van, hogy az (1) tartón elhelyezett (56) fogasrúdba készül kapaszkodni, ami akkor következik be, ha a kocsi a ván­dorló kerettel együtt előremozog oly hely­zetbe, hogy a forma középpontja közvet- 60 lenül az üvegsugár alá kerül. Ekkor az (55) fogaskerék az (56) fogasrúdba ka­paszkodik és a lesülyedt forma és hordo­zója a vándorló kerethez viszonyítva, hátrafelé mozog ugyanazon sebességgel, 65 mint a vándorló keret, úgy hogy a le­sülyedt forma oldalirányban helytállón az üvegsugár pályájában marad, mialatt az (55) fogaskerék az (56) fogasrúdba ka­paszkodik. Világos, hogy miután a forma 70* megtelt, az üvegsugarat a vágók elvág­ják, de minthogy a vágók akkor szaba­dulnak ki, mikor a forma a vándorló ke­rettel mozogni kezd és minthogy a vágók a formával együtt a sugár pályáját el- 75-hagyják, mihelyt a sugár el van vágva, tehát az üvegsugár egyáltalán nem sza­kad meg, mivelhogy a vágók a sugár pá­lyájában csak egy másodperc csekély há­nyadáig maradnak vissza (gyakorlatilag 80' egytizenhatod másodpercnél rövidebb ideig). Az üvegsugár folytatja ennélfogva folyá­sát a következő formába. Ennek folytán a vágók nem tartják fel a sugarat, mi- 85-alatt az egyik forma a sugár pályájába, a másik abból kimozog, valamint nem osztják formátlan olvadt masszákra sem el a sugarat, hanem egyszerűen csak el­vágják azt, hogy az egyik formába való 90' folyását határolják, mialatt a sugár meg­szakítása nélkül folytatja a legközelebbi formába való folyását, mivelhogy az a forma alacsonyabb szinten van és akkor éri el a sugár pályáját, amikor a sugár 95 éppen leért erre a szintre. Minthogy a vágók az üvegsugárban csak egy másod­perc csekély hányadáig vannak, nem fog­nak felmelegedni; ugyancsak az üveg sem fog kérgesedni, úgy hogy a nagyolt ké- 100-szítményen nem fog az előbbi szerkezetek­nél megfigyelhető heg mutatkozni. A vándorló keret forgási sebessége és a következő forma (61) tömbjének az üveg­sugár elvágási helyétől való távolsága 105 úgy van arányítva az üvegsugár folyási sebességéhez, hogy a következő lesülyedt forma belép az üvegsugár pályájába, mi­előtt még az üvegsugár elérné a (60) le­sülyedt forma szintjét, úgy hogy a forma 11& készen van az üvegsugár befogadására, midőn ez leért a (61) tömb szintjére. Mint­hogy most a forma az üvegsugár pályájá­ban van és az (55) fogaskerék az (56) külső fogasrúdba kapaszkodik, tehát a 115 forma az üvegsugár pályájában függőié-

Next

/
Thumbnails
Contents