87336. lajstromszámú szabadalom • Üvegformálógép
— 6 — gesen felfelé emelkedik, amint az üveg a formába folyik. A forma ilyen módon felemelkedése alatt megtelik. Amint láttuk, ha a forma elérte legmagasabb helyzetét, 5 a vándorló keret és az általa hordozott fej, mely a formával együttműködő vágókat hordja, utóiérik a formát és egy szintbe igazodnak avval. Ekkor a vándorló kereten levő (51) rögzítő baloldala 10 (4. és 5. ábrák) a (44) lábak jobboldalával érintkezik és ekkor a forma teljesen felemelkedett helyzetben lévén, a vágók ismét kiugranak és elvágják az üvegsugarat, minthogy ekkor a forma teljesen 15 meg van töltve. Magától értetődőleg a következő forma hordozójával és kocsijával együtt most ugyanazon helyzetet foglalja el, mint az a forma, melyek működését az imént leírtuk és így a műveletek 20 azonos körfolyamban ismétlődnek. A vándorló keret további mozgása folyamán a megtelt forma előre meghatározott ideig fölemelkedve marad bizonyos célból, melyet alább ismertetünk. Ezután 25 a forma ismét lesülyed. Ezt az (55) fogaskeréknek a. belső (57) fogasrúdba való kapaszkodása foganatosítja, ami a formának, hordozójának és kocsijának a vándorló keretnél kétszer nagyobb sebesség-30 gel való mozgását idézi elő, minek folytán a kocsi a vándorló kerethez képest előresiet. A kocsinak ezen előresietése azt idézi elő, hogy a formahordozó lefelé mozog lesülyedt helyzetbe, amíg a kocsi (44) 35 lábai ismét az (51) rögzítő visszamaradó oldalához ütődnek és amíg a hordozó (47) görgője eléri az (50) ütközőt. A nagyolóforma eltolószerkezete. Az 1., 5., 10., 11., 14. és 22. ábrák szerint, 40 a forma (59) szánján, mely az (58) hordozófejben sugárirányban csúszik, a (100) alap van megerősítve, amelyen a forma foglal helyet. A forma és alapja két félből áll, melyek az (59) szánon (101) körül 45 elforoghatnak. Mindegyik fél a (102) orral van ellátva, melyeket a (103) kilincs szárnya fog körül. Ez a kilincs az (59) szánon elforoghat és ha záróhelyzetben van, úgy a formarészeket biztosan össze-50 tartja, ha azok a formaüreget alkossák. A (16) tartópár között a (104) hordozó sugárirányban elcsúszhat. Ez a hordozó a (105) vezetőhornyokkal van ellátva, melyekbe az (59) szán oldalsó bordái be.55 nyúlnak. Ha a nagyolóforma hordozója felemelt helyzetben van, úgy az (58) fej felső lapja egy szintben van a (104) hordozó felső lapjával, úgy hogy most az (59) formaszán a (104) hordozón sugárirányban befelé mozoghat. E célból a (104) hordozón az oldalsó (106) rúdpár van csúsztathatóan elrendezve, mely rudakat a (107) keresztfej köti össze. Ezen rudak lefelé nyúló (108) nyúlványai a (109) orrokba kapaszkodnak az (59) szánon, ha ' a forma felemelt helyzetet foglal el s ilyen módon a formahordozó (59) szánja és a (107) keresztfej között merev kapcsolatot létesítenek. A (106) oldalsó rudakat belső végükön a (110) keresztfej köti ' össze, melyben a (111) szán mozoghat, mely viszont a (112) hasítékkal van ellátva. Ebbe a (114) kar (113) keresztcsapja nyúlik be, mely a (104) hordozón forgathatóan megerősített (115) tengelyhez van kötve. A tengelyre a (116) fogaskerék van ékelve, mely a kerületileg hézaggal elhelyezett (117 és 118) fogazott szegmensekbe kapaszkodhatok (11. ábra), mely utóbbiak a (7) fej (119) gallérján vannak i kiképezve. A (104) hordozó a kifelé nyúló (120) fülpárral van ellátva, melyhez a széttartó (121) vezetékek vannak erősítve. Miután a nagyolóforma a fent ismertetett módon megtelt és az üvegsugár pá- £ lyájából eltávolodott, amikor is a forma felemelt helyzetben van és a formaszán a (107) keresztfejjel együttműködő kapcso latban áll, a (116) fogaskerék a (117) első szegmensbe kapaszkodik, minek következ- 9 tében a (115) tengely elforog 180°-al, úgy hogy a nagyolóforma a 22. ábrán feltüntetett helyzetből a 23. ábrán feltüntetett helyzetbe jut s így a nagyolóforma a formálószerkezet alá kerül, hogy a palack 9 nyakát formáljuk, amint azt alább ismertetjük. A nagyolóforma ezen helyzetében addig marad, míg a vándorló keret további mozgása folytán a (116) fogaskerék a (118) második szegmensbe nem kapasz- 1 kodik. Ez a fogaskeréknek további 180°nyi elfordulását idézi elő, miáltal a nagyolóforma visszamegy a hordozón elfoglalt helyzetébe. Hogy a nagyolóforma (59) hordozóján 1 pontosan helyeződjék el és azon rögzítve legyen, a (122) hasítékkal van ellátva, melybe a nagyolóforma részeit összekötő (101) csapos rögzítő nyúlik be. A (122) hasíték csekéllyel az (59) fej külső vége l előtt végződik, úgy hogy a (123) rögzítés jön létre, mint az a 22. ábrán fel van tüntetve. Magától értetődik, hogy a formafelek az (59) alapról könnyűszerrel eltávolíthatók, úgy hogy különböző nagyságú l formák helyettesítése válik lehetségessé;