80347. lajstromszámú szabadalom • Galvanikus primérelem állandó elektrolyttal

4 - 4 — úgy a likacsos pozitív szénelektrodával és az ebben lévő elektrolyttal, mint a külső levegővel. A legjobb hatás eléréséi- a szén felülete, vagy az ezen nyugvó depolarizációt közvetítő anyagréteg és az elektrolyt felszíne közötti magasság különbséget, valamint a szén porozítását megfelelően kell választani. Ha az említett magasságkülönbség túlesekély és a szén likacsossága túlnagy, úgy a folyadékréteg az erős kapilláris hatás folytán túlvastag lesz a szén felületén, miáltal a depolarizációt közvetítő anyag részecskéit a folyadék teljesen elborítja és a levegő ezekhez nehezen férhet. hozzá. Ha ellenben az említett magasságkülönbség túlnagy és a szén porozítása túlesekély, úgy a szén felülete túlságosan száraz lesz, miáltal a depolarizáló anyag a likacsokban lévő elektrolyttal kevésbé tökéletesen érintkezik; ezenkívül az elektróda vezetőképessége is lényegesen csökken. Pontos számokat, vagy előírásokat a legjobb eredmény elérésére nem lehet megadni, hanem a legkedvezőbb kivitelt minden egyes esetben kísérletileg kell megállapítani. A fent elvileg leírt elrendezés, melyet az 1. ábra csak a lényeg megismertetése céljából tüntet fel, a gyakorlatban műszaki és gazdasági szempontokból kevéssé alkalmas. Az 1. ábrán feltüntetett szénlemez likacsai az elem üzeme közben túlnyomókig alkáliból, vagy ammóniákból álló elektrolyt használatánál fokozatosan eldugulnak máltai az elektrolyt megfelelő fölöslegben tarmazza az elektródáiéin sóit. Áramfejlődés közben tehát ezen só fémje oxydált és oldhatatlan alakban válik le az elektróda likacsaiban, miáltal ezek idővel eldugulnak. A szén likacsaiban való oxydlerakódást azonban könnyen meggátolhatjuk, ha az elektrolythoz már eleve is csekély mennyiségű alkálit, vagy aminoniákot adunk hydroxyd, vagy előnyösebben karbonát alakjában. Megállapítottuk, hogy teljesen semleges elektrolyt használatánál az 1. ábra szerinti szénlemez már félesztendő múlva vezetőképességének egy részét elvesztette, ha ellenben az elektrolyt bizonyos mennyiségű alkálival volt keverve, úgy fémoxyd nem vált ki és az elem bárom esztendőnél hosszabb ideig állhatott szakadatlan működésben, anélkül, hogy elektromosmérőeszközökkel az áramerősség észrevehető csökkenését lehetett vólna kimutatni. A hozzáadandó alkáliinennyiség függ a körülményektől. Az elektrolyt célszerű összeállítása pl. a következő: konyhasó 150 g nátriuinhydrát 2.2 g víz 850 g A csekély mennyiségű alkáli hozzáadása azonban nem csupán a enti körülményeken alapszik, hanem még más tényezők is lényeges befolyást gyakorolnak arra. Az alkáli hozzáadását azonban pontos határok között kell tartani, mert túlnagy alkálitar -taloni mellett az elem hatóképességét részben, vagy teljesen elveszti, míg túlkevés alkáli esetén az oxydképződés nem gátoltat ik meg teljesen. Alkálikarbonátokat azért célszerűbb használni, mint hydroxydokat, mert a konyhasóban lévő kalciuminagnezium és hasonló sók, melyek a szénelektrodák likacsaiban oxvdok, vagy karbonátok alakjában leválnának, a karbonátadagolás folytán tökéletesen kiválasztatnak. Ezáltal nyers konyhasót használ hatunk az elektrolytkészítéshez. Célszerű összetétel a következő: konyhasó 150 g kristályos nyers szóda 11 „ víz 850 „ A fentiekből kitűnik, liogy a leírt elem gyakorlati és gazdaságos használata a keletkező fémhydröxyd visszanyerését, vagy ismételt gazdasági fölhasználását és értékesítését kívánja meg. Megjegyzendő továbbá, hogy gyakorlatilag és gazdaságilag használható galvánelem előállításához szükséges,, hogy az elem teljesen önműködően és folytonosan dolgozzék, tehát az elektrolyt keringetésére, vagy keverésére szolgáló berendezések alkalmazása nélkül, a légköri levegő