78732. lajstromszámú szabadalom • Vontatógépekhez való kormánymű

Megjelent t i)147. évi március lió 4-én. MAGYAR KIRÁLYT jffl^ SZABADALMI BÍRÓSÁG. SZABADALMI LEÍRÁS 78732. szám. XX/a. OSZTÁLY. Vontatógépekhez való kormánymű. POHL-WERKE ZWEIGNIEDERLASSUNG DEB MASCHINEN- UND KRANBAU AKTIENGESELLSCHAFT IN DÜSSELDORF-GÖSSNITZ MINT GUSTAV PÓHL MASCHINEN- UND MOTORPFLUGFABRIK G. M. B. II. CÉG GÖSSNITZI JOGUTÓDA. A bejelentés napja 1917 julius hó 4-ike. Elsőbbsége 1916 november hó 28-ika. Nehéz gépjárműveknél a mellső keréknydroás igen nagy, miért is a jármű, főleg puha talajon való járásnál, nehezen kormányozható. Ha a kormányzás megkönnyítésére nagy áttételt vá­lasztunk, .aikklor a kormánykeréknek megfele­lően nagyobb fordulatszámot kell adni, ami azonban, főleg éles kanyarulatokban, igen veszélyes. Ezt a hátrányt, a jelen találmány szerint, azáltal kerüljük el, hogy a megosztottan kiké­pezett és oldható kapcsolattal ellátott kormány­rudat (kormánytengelyt) úgy kötjük össze egy áttevő hajtóművel, hogy a kormányrúd említett két része vagy közvetlenül, vagy az átvivőhaj­tómű közvetítésével kapcsolható egymással. A mellékelt rajzon; a találmány tárgyának egy foganatosítási példája van bemutatva és pedig: az 1. ábra a kormányszerkezetet bekapcsolt és a 2. ábra kikapcsolt á-l levőhaj tóművel és a kor­mányrúd két részének közvetlen kapcsolatával tünteti fel. A rajzolt foganatosítási példánál a kormány­rúd, közvetlenül a (C) sárhányódeszka mögött, két, egymás folytatásába eső (A) és (B) részre van osztva. Mindkét kor mányrúdrész a (D) tok­ban foroghatóan van ágyazva. Az (A) rúdrész, a (I)) tok felső, hüvely&zertt részéhen, hossz­irányában eltolható. A (B) rúdrész csőalakú és a (D) tok alsó részében van ágyazva. Az (A) rúdrész forgómozgása, az 1. ábrának megfelelő helyzetben, az (E, 1") áttevőfogaskerekek utján, a (G) fogaskerékre vivődik át, mely az (F) fo­gaskerékkel közös forgócsapon ül. A (G) fogas­kerék viszont a (II) fogaskerékkel kapcsolódik, mely a (B) rúdrészre van erősítve. Ily módon lehetővé válik, hogy az (A) és a (B) kormányrúdrészek közé áttételt iktassunk be. Ezt az áttételt azonban ki is lehet kapcsolni és közvetlenül lehet forgatni a (B) rúdrészt az (A) rúdrészről. E célra a rajzolt foganatosítási példában, a (B) rúdrészen ülő (II) fogaskerék harangalakúan van kiképezve és üregének falában (J) fogak­kal van ellátva. Ez az üreg oly nagy, hogy az (A) rúdrészen ülő (E) fogaskereket, az (A) rúd­rész hosszirányú eltolásával, belé lehet tolni (2. ábra) úgy, hogy az (E) fogaskerék fogai most kapcsolatba jönnek a (H) fogaskerék üregében lévő (J) fogakkal. Ezen közvetlenül kapcsolt helyzetben tehát az (A) rúclrész forgómozgása, az (E) és (II) fogaskerekek kapcsolódása foly­tán, közvetlenül vivődik át a (B) rúdrészre. A (II) fogaskerék (J) belső fogazala vagy teljes, vagy csak néhány ilyen (J) fog van elrendezve a (II) fogaskerék üregének falában. A leírt helyett természetesen tetszőleges más kapcsolatot is választhatunk, hogy a két kor­mánryrúdrész (közvetlen kapcs/olatá'l] létesítisük, vagy megszüntessük. Puha szántóföldön való járáskor tehát a kor-

Next

/
Thumbnails
Contents