78330. lajstromszámú szabadalom • Berendezés hirtelen megállítandó, illetve gyors löketváltozással egyenes irányban mozgatandó tömegeknek forgógéppel való hajtására

Megjelent 1921. évi augusztus lió 515-én. MAGYAR KIRÁLYI ^^^ SZABADALMI BÍRÓSÁG. SZABADALMI LEÍRÁS 78330. szám. V/f. OSZTÁLY. Berendezés hirtelen megállítandó, ill. gyors löketváltozással egyenes irányban mozgatandó tömegeknek forgó géppel való hajtására. szász gyula mérnök, műszaki igazgató budapesten. A bejelentés napja 1918 október hó 12-ike. Oly reciprokáló szerkezetek, amelyeknél a le­hetőleg nagy sebességre fölgyorsított mozgó résznek hirtelen meg kell állania, vagy pedig mozgásirányát nagy sebességgel kell változ­tatnia, mint pl. az anyagszállításra használt rázócsatornák vagy ütőfúrók, forgó' motorokkal nehezen hajthatók és ezért ezen célra legjobban vált be a pneumatikus hajtás, mely azonban a nyomólevegő előállításának, szállításának és föl­használásának rossz hatásfoka miatt nagy, egé­szen 80—90%-ig rúgó veszteséggel dolgozott. A találmány szerint ezen veszteségeket kikü­szöbölhetjük, illetve a pneumatikus hajtás elő­nyeit a hátrányok elkerülése melleit biztosíthat­juk azáltal, hogy maga az a hajtódugattyú, mely hirtelen megállítandó, illetve gyors lölketválto­zással mozgatandó reciprokáló részt az egyik löket alkalmával hajtja, szolgál egyszersmind az ezen löketet, kifejtő nyomólevegő előállítására. A találmány tárgyát képező szerkezet legcél­szerűbb megoldását az jellemzi, hogy a henger­ben járó dugattyúval kapcsolt, forgásában gátolt, hajtandó reciprokáló rész egy rajta alkalmazott menesztő révén egy a hajtómotor útján egyenle­tesen forgatott, de axiális irányban el nem tol­ható és egy teljes menetnél rövidebb csavar­fölület hatása alatt áll úgy, hogy a hengerben komprimált levegő, — mely a mozgó tömegek­ben a forgó rész körülforgásának azon szakasza alatt fölhalmozódott energia által komprimálta­tik, melyben a csavarfölület a meneszlövel kap­csolódik, —. a csavarfölület hatása alól fölsza­badult reciprokáló rszt isimét visszalöki. Termé­szetes, hogy a csavarfölület és a menesztő el­helyezése csak viszonylagos, vagyis a csavar­fölület lehet a reciprokáló résszel összekötve és a menesztő alkalmazható a forgatott részen, ámbár ez utóbbi elrendezés kevésbé célszerű. A csavarfölület, különösen rázószállító csator­náknál, előnyösen folytonosan növekedő emel­kedéssel- van szerkesztve úgy, ho'gy egyenletesen gyorsuló mozgást ad a dugattyúnak. Ezzel kap­csolatban lönyös, ha a dugattyúhenger a dugattyú által a kompressziólöket folyamán elfödött nyí­lással van ellátva, mely célszerűen a menesztö­csavarfölület által adott maximális sebesség el­érése után záródik el azért, hogy a kompresszió­munkát csupán a csavarfölület által a recipro­káló részben fölhalmozott eleven erő végezze. A mellékelt rajzban a találmány tárgyának két példaképem megoldási alakja van, vázlatos hosszmetszetben föltüntetve, még pedig az 1. ábrában rázóiszállítócsatornák hajtására, a 2. ábrában pedig ütőfúrók számára, 3. ábra az 1. álbra 3—3 vonala szerinti kereszt­metszet, 4. ábra a reciprokáló rész útidő diagrammja. Az (1) hengerben járó (2) dugattyúval kapcsolt és a (3) prizmatikus rész révén forgásában gá­tolt, a rázó-szállítócsatornát hajtó (4) recipro­káló rúdon a célszerűen görgő alakjában szer­kesztett (5) menesztő van alkalmazva. A (4) rúd a (6) csapágyakban ágyazott és a (7, "8) csavar­hajtómű révén, vagy más módon forgatott üre­ges (9) tengelyein megy keresztül, mely a (10) dobbá bővülő részben a (11) menesztőcsavar­fölületet tartalmazza, amely a 3. ábrában lát­ható módon a (10) dob kerületének mintegy felére

Next

/
Thumbnails
Contents