78145. lajstromszámú szabadalom • Lendítőkerék nélküli hajtógép szállítózsatornák számára a vezérlés által beállítható dugattyúlökettel

világossá, ha egyoldalúan meghajtott motor munkamódját tartjuk szem előtt. Ennél a dugattyú az egyik menetnél (odamenet) a csúsztatót megemeli, a má­sik menetnél pedig (visszamenet) a leeső csúsztató a dugattyút magával viszi, még pedig annyira, amennyire az ellenállásnak megfelelő tömeghatás a lefékezéssel szem­ben erre képes. Jelen találmány célja a csúsztató motor­jának megfelelő vezérlés 'segítségével valló beállíthatóvá tétele olykép, hogy a töltés külömben ismert szabályozásával!, egy­idejűleg a fékezési út hosszának megfelelő szabályozása is eszközöltetik, még pedig azáltal, hogy a vezérlésnek a töltést el­állító berendezése összeköttetik a kom­presszió és az előbeömlés eláiiító berende­zésével. Oly motoroknál, melyeknél a beálLító­berendezés ismert módon a dugattyú­rúdon vagy ennek irányában elcsúsztat­ható bütykökből áll, az említett elállító­berendezés egységesítése a bütyök kettős kiképzése által érhető el, úgy hogy a bütyök ugyanazon vezérlő rudazatot egyik oldalával előbeömlésre állítja be, a másik oldallal pedig a beömlési zárja. Az említett fajtájú motoroknál azonban a hajtóközegben levő fesziü'tség lehetőleg tökéletes kihasználásának követelménye is fennáll, ami csakis a hajtóközeg expan­siója által érhető el. Erre a célra ismere­tes a vezérlésnek beállíthatóan való kiala­kítása olykép, hogy az expansió a szük­ségessé vált hengertöltés után kezdődik és hogy a dugattyúlöket befejezése után a, kipuffogás kezdődik. Ezen célra pL a du­gattyúút irányában elállítható vezérlő­bütyköket úgy rendezték be, hogy a töütés elállítható bütyök segítségével szabályoz­tatott és hogy az expansió bütyke a töltés bütykével azonos értékkel tolatott el. Ez azonban azon hátránnyal jár,- hogy ezáltal a töltési fok és ezzel az expansió útjáni kihasználás mértéke megváltozott, mert, ha a töltés megnöveltetett, a dugattyú megfelelően hosszabb útdarabon teljes töl­tés alatt dolgozott. Ez a meghosszabbodás azonban az expansió útjából levonandó, úgy hogy ezen út megrövidült, ámbár aj nagyobb töltésnek megfelelően tulajdon­képen meg kellett volna hosszabbodnia, ha a töltési fokot (pl. 1:4) imegi akarjuk tartani, más szóval, a hajtóközeg fölösle­gesen nagy túlfeszültséggel ömlik ki. Ha ellenben, amint ez szintén ismeretes, az expansió bütykét a töltés bütykéveft szemben külön berendezés segítségével függetlenül beállíthatóan rendezzük ed, a 'mótor kezelése szakavatott kezet igényel, mely föltételt fölszín alatti bányamunká­nál ritkán vagy sohasem lehet kielégíteni. Itt már most a jelen találmány olykép segít, hoígy az expansió bütykének moz­gása a töltés bütykének mozgásától egészen határozott függésbe hozatik, még pedig olykép, hogy az expansió bütykét a töltés bütyke által végzett elmozdulásnak megfelelő többszörösével csúsztatjuk el. Ilyenformán a kiömlés az expansió büty­kének elcsúsztatása következtében későbbi pontra helyeztetik át. Amit itt a bütyökről mondtunk, érvé­nyes megfelelően a vezéiilés miniden más beállító berendezésére is. Ha oly bütykök alkalmaztatnak, melyek a dugattyúrúdon vagy ennek irányában elcsúsztathatok, célszerű az expansió és a töltés bütyke közötti törvényszerű kényszermozgást az­á'ltal létesíteni, hogy a bütyökvezető orsót két, kiilömböző emelkedésű menettel lát­juk el, úgy hogy az expansió bütyke oly menet által vezettetik, melynek emelke­dése a másik emelkedéshez viszonyítva megfejel a töltési foknak. Ezen szerkezet azon előnyt nyújtja, hogy a motor beállí­tása lehetséges egyetlen fogással és nem szakavatott kéz által is mindig helyesen fog végeztetni. A mellékeit rajz a találmány tárgyát példaképen egyoldalúan megcsapott mo­toron való alkalmazásában tünteti föl, mely mótor a dugattyúrúdon fekvő csa­varorsó által vezetett bütykök által vezé­reltetik. Az 1. ábra a motort hosszmetszetben, a

Next

/
Thumbnails
Contents