77883. lajstromszámú szabadalom • Megosztott légabroncs-kerékkoszorú
Megjelent 19J51. évi április lió 30-án. MAGYAR KIRÁLYI SZABADALMI BÍRÓSÁG. SZABADALMI LEÍRÁS 77883. szám. XX/c. OSZTÁLY. Megosztott, légabroncsos kerékkoszorú. CONTINENTAL-CAOUTCHOUC- U. GÜTTA-PERCH A-COMP A GNIE CÉG HANNOVERBEN. A bejelentés napja 1919 november hó 7-ike. Elsőbbsége 1918 julius hó 23-ika. Az eddig ismert, megosztott kerékkoszorúk, melyek a légabroncsnak könnyű fölillesztését leheiővé tenni vannak hivatva, azzal a hátránnyal járnak, hogy a levehető koszorúrész a helytálló koszorűrésznek nagy fölfekvési fölületeivel áll érintkezésben. Ennek folytán a két koszorúrész könnyen berozsdásodik, úgy hogy az oldalkarima levehetösége megszűnik vagy legalább is igen meg van nehezítve annak levétele. A jelen találmány szerint ez azáltal van elkerülve, hogy a levehető oldalkarima itt csak két éllel támaszkodik a helytálio koszorúrészhez, úgy hogy tehát nem fölületi, hanem csak vonalas érintkezés történik a két rész közt és így a két rész berozsdásodása biztosan meggátoltatik. A mellékelt rajzon egy ilyen kerékkoszorúnak két foganatosítási példája van metszetben bemutatva. Az 1. ábrán látható példánál a kerékkoszorú egy (a) fakerékkel áll összeköttetésben, míg a 2. ábrán annak (c) helytálló része úgy van alkotva, hogy tárcsaalakú (m) kerék keletkezik. Az 1. ábrán látható példánál az (a) fakerék kerületén, ismert módon, egy (b) vaskerékabroncs van elrendezve, mely a kerékkoszorúnak a belső, helytálló (d) oldalkarimával ellátott (c) főrészét hordja. Ennek a (c) résznek külső éle a kerék tengelye felé van görbítve, ami a légabroncs fölillesztését a kerékkoszorúra rendkívül megkönnyíti. Az (e) levehető oldalkarima egy a kerék forgási síkjában haladó (f) karimával van ellátva, melyhez az ezen oldalkarimát a keréken fogvatartó (i) csavaros szögek (k) csavaranyái támaszkodnak. Az (e) oldalkarimán továbbá egy (g) belső és egy (h) külső karima is van elrendezve, melyek lényegileg derékszögben haladnak az (f) karimára. A (k) csavarnyak meghúzásakor azután a (g) belső karima, valamint az arra merőlegesen álló (f) karima élei a (c) Icerékkosaorú legömbölyített részéhez feküsznek, úgy hogy az (e) levehető oldalkarima csak két körvonal mentén érintkezik a (c) koszorúval. A levehető (e) oldalkarima berozsdás.odásától tehát nincs mit tartani. A (h) külső kariina, egyrészt az (e) levehető oldalkarima merevítésére, másrészt pedig a (k) csavaranyáknak és az (i) csavaros szögek ezeken túl kiálló végeinek védelmére szolgál. A 2. ábrán látható példa, az (e) leve-