77707. lajstromszámú szabadalom • Erősbítő kapcsolási elrendezés egy vagy több katódsugárcsővel

tivok, vagy mindkét fajtájúak lehetnek. Ha ugyanazon cső rács- és anódakőre közt alkalmazunk ilyen visszafelé kapcsolásokat, akkor; — legalább is egy csőnél, úgy a rács-, mint az anódakör saját rezgése eltérő frekvenciájú kell hogy legyen ama frekvenciától, melyet előnyben kell részesíteni. Ekkor megvan az a lehetőség, hogy olyan visszafelé kapcsolásokat is használjunk, melyeknél az erősbítés fokozásával az erősbítési maxitrum eltolódása jár karöltve. Azután a rácskörökben fekvő tekercsek köziil egy, vagy több lehetőleg kis kapacitású, emellett oly nagy önindukciója kell hogy legyen, hogy az illető tekercs, vagy tekercsek saját rezgése a használati frekvenciaterület fölső haitárára essék. Végül az ejőtekercs a gerjesztőkörrel és az utó- (küldő-) tekercs a fogyasztókörrel, többszörös kapcsolásoknál pedig még mindegyik cső anódatekercse is a közvetlenül rákövetkező cső rácstekercsével, lehetőleg szűken kapcsolandó. A találmány mibenlétének közelebbről vak) megvilágítására szolgáljanak a melt lékelt rajzon föRüntetett, önmagukban véve ismeretes kapcso'ási vázlatok, melyek köziil az 1. ábrán csak egy (R) erősbítőcsővel, a 2. ábrán pedig — többszörös kapcsolások példájaként — három, (Rl, R2, R3) Wősbítőcsővel bíró (erősbítő kapcsolási elrendezés van bemutatva. Mindkét ábrán (V) jelöli a gerjesztett rezgéseket fölvevő, úgynevezett előtekercset, (N) pedig az erősbített rezgéseket leadó, úgynevezett utótekercset, mely utóbbi közvetlenül a fogyasztókészülékkel is helyettesíthető. Az (R), illetve (Rl—R3) erősbítőcsövek anódái (A), illetve (A1, A3)-inal segédelek tódái, vagy rácsai (H), illetve (Hl—H3)-mal és katódái (K), illetve (KI K3)-mal vannak jelölve. Azonkívül a 2. ábrán (Zl, Z2) közvetítő átvivőket jelöl. Egyszerű kapcsolásra (1. ábra) vonatkozólag már most a következő szabályok érvényesek: Hogy lehetőleg egyenletes erősbítést érjünk el az egész beszédteriiletben, a (V) és (N) tekercsek lehetőleg ideális átvivőkként építendők úgy, hogy oly nagy önindukciójuk legyen, hogy vá!takozóárammal való gerjesztésükkor, a (V), valamint az (N) tekercs primér és sekundér oldalán a feszültségi amplitúdók aránya, a beszédátvitelnél hatásos legmélyebb frekvenciák területén, erős frekvenciafüggőséget többé már ne mutasson. A (2) rácstekercs maga speciálisan úgy építendő, hogy lehetőleg kis sajái kapacitása legyen. Ezen föltétel mellett fennáll azután az a másik föltétel, hogy a tekercs önindukciója lehetőleg nagyra keli hogy választassák és pedig addig a határig, hogy a tekercs saját rezgése — a kis kapacitás dacára - a beszédfrekverciaterületnek körülbelül fölső határára essék. Tekintetbe veendő emellett, hogy a (2) rácstekercsről a (H) segédhálóhoz vivő vezeték és maga ez a segédháló a (2) tekercs bizonyos pótlólagos kapacitását tételezi föl. Az anódakörbe is oly kicsinyre kell választani a (3) tekercs kapacitását, hozzászámítva az anóda és az anódához vivő vezeték kapacitsát is, hogy a (3) tekercs saját rezgése a beszédfrekvenciaterületen fölül legyen. Általában önmagától teljesítve lesz ez a föltétel, sőt a (3) anódatekercs saját rezgése még tetemesen nagyobb is lesz, mint a (2) élőtekercsé, mert az anódakörben nincs szükség oly nagy önindukcióra, mint a rácskörben. A megadott föltételek mellett olyan mérési sor, mely az erősbítést a frekvenciától függőségben tünteti föl, az erősbítésnek az előtekercs saját rezgéséig lapos emelkedését mutatja. Ha most az anóda- és a rácskor közt visszafelé kapcsolást létesítünk, és pedig előnyösen az (A) anóda és a (H) rács közé kis ((') kapacitás bekapcsolásával, akkor a következők adódnak ki: Nem érünk el, mint eddig javasolt visszaíelé kapcsolással bíró kapcsolási elrendezésekben általa-