77178. lajstromszámú szabadalom • Eljárás döngölt aszfaltszerű massza és ebből burkolatok előállítására

a kolat állékonyságát (szilárdságát) azonos módon biztosítja, mint a nem kátrány ozott közönséges kavicsútburkolat, míg a finom szemcséjű homokvédőrétegnek, ugyanebből az okból, szükségképen igen vékonynak kell lennie. Az ilyen útburkolatoknak az a hátrányuk, hogy védőréteg nélkül gyorsan elkopnak, minthogy a kátrány az egyes köveket csupán körülburkolja és így, az egyes kövek szétrepedése után rögtön nem kátrányozott, tehát gyors kopásnak kitett fölületek vannak jelen, a vékony védőréteg pedig a maga részéről folytonos gondozást és megújítást igényel. Az aszfaltos utaknak, ezzel szemben, az az előnyük, hogy egyenletes és aránylag vastag, legfinomabb szövezetű rétegből állanak és en -nek folytán egyenletes és aránylag kis mértékű kopásnak vannak kitéve, hátrányuk azonban, hogy nagyértékű, tehát drága bitumen használatát igénylik. Célom ehhez képest az volt, hogy kisértékű bitumennel is, amilyen a kátrány vagy a kátrányszurokolaj vagy efféle összetétele, valamint hatása és külseje tekintetében a döngöltaszfaltos utakhoz hasonló útburkolatot hozzák létre. Kutatásaim és tapasztalataim szerint sikerül ez, ha a massza előállítása alkalmával egész pontosan megbatározott föltételeket tartunk szem előtt és elégítünk ki. Eme föltételek elseje az, hogy a kátránnyal vagy a kátrányszurokolajjal keverendő ásványnak a legfinomabb alakja, tehát legfinomabb homokalakja, esetleg poralakja legyen, míg az eddig általánosan érvényben volt nézet szerint, lehetőleg durva, éles szélű és vegyes szemcséjű homokfajtát kellett választani erre a célra. Minél finomabb ez az ásvány, annál nagyobb a burkolat hordképessége és hőfokváltozásokkal szemben való ellenállóképessége. Mindenesetre a finomság alsó határa, gazdasági tekintetekből, adva van, pl, azáltal, hogy a túlságosan finom anyag túlsók bitument vesz föl és azonkívül túlságos nehezen is keveredik a bitumennel. Ezért úgy járunk el a legcélszerűbben, hogy az építés helye közelében található finom homokos anyagot olyan anyaggal keverünk, mely természettől fogva már finomabban szétosztott poralakú állapotban van. Az anyag finomságának fölső határát ama szemcsenagyság adja meg, melynél az illető esetben meglévő ásványfajtával, éppen még előállítható az éppen kívánt hordképességű burkolat, ami kísérletekkel, nevezetesen a penetráció-, vagy benyomuláspróbával állapítható meg. Valamennyi ásványfajtára és ezek finomsági fokára vonatkozólag már most, mint kísérletek igazolták, bizonyos legkedvezőbb keverési arány létezik a bitument és az ásványt illetőleg, azaz olyan keverési arány, melynél a legnagyobb fokú a massza hordképessége. A második fölvétel eszerint abból áll, hogy ezt a legkedvezőbb keverési arányt, esetrőlesetre, mindenekelőtt kisérlettel, megállapítsuk és azután, a massza előállításakor, állandóan betartsuk. A harmadik föltétel az, hogy a bitumen és az ásvány keverését különösen gondosan és tökéletesen végezzük. így pl. a két alkatrész egyszerű átlapolásával történő keverés, amint az egyebek közt a betonkészítésnél szokásban van, nem vezetne itt eredményre. Ellenben úgynevezett! szárnyas keverők alkalmasak1

lesznek ahhoz az eljáráshoz, mert ezeknek igen intenzív a keverő hatásuk. Ennek a három föltételnek gondos figyelembe vételével, minden eddigi tapasztalattal ellentétben, lehetséges olvan útburkolat előállítása, mely, dacára annak, hogy kizárólag kisértékű bitumenből és finom ásványból van összetéve. tehát anélkül, hogy ezeken kivül még durvább, hordképes kőszemcséket is tartalmazna, olyan hőfoknál is állékony (kellő szilárdságú)' marad, melyek jóval nagyobbak a használt bitumen csöppfolyósodási (olvadási) pontjánál is, mely