75358. lajstromszámú szabadalom • Fából vagy más megfelelő anyagból való csuklós talp lábbeliekhez

peri vannak egymással egyesítve, »Jiogv egyidejűleg a sarok- és lábujjvédő borítások, illetve a lábbeli fölsőrészek rögzítésére is szolgálnak, amint az szakadozott vonalakkal jelezve van. A 12. ábra olyan talpat szemléltet, amelynél az összekötő kengyel oldalszárai hornyokba vannak sűlyesztve. Az (1) mellső és (2) hátsó részből álló fatalp a (16) érintkezési él közelében az utóbbival párhuzamos (3) és (4) haránt furatokkal van ellátva, amelyekben a fémhuzalból vagy más alkalmas anyagból készült (5) kengyel (8) és (9) hosszszárai mennek keresztül (1. ábra). Az (5) kengyel ak képen van a (3, 4) furatokban elhelyezve, hogy a fatalp mellső és hátsó részét állandóan teljesen egyenlő távolságban tartja össze, ami mellett úgy a mellső, mint a hátsó rész akadálytalan kilengését is biztosítja. Az eddig alkalmazott ós a talphoz szögezett, bőrből vagy másefféle anyagból való összekötőelem helyett tehát a találmány értelmében például acélhuzalból készült (5) kengyel talál alkalmazást, aminek a révén a leírás bevezető részében fölsorolt hátrányok egyszerű módon megszűnnek. Az (5) kengyel szilárdsága folytán a fatalp mellső és hátsó részeit állandóan ugyanazon viszonylagos helyzetben tartja anélkül, hogy a kengyel kinyúlásától vagy más alakváltozásától, illetve elszakadásától kellene tartani. Az ismertetett összeköttetés mellett úgy a mellső, mint a hátsó talprész szükséges kilengése akadálytalanul mindig gépies szabatossággal mehet végbe. A talpnak a lábon való megtartására szolgáló (15) hevedert, illetve szíjat nem szögezzük úgy mint eddig annak oldaléleihez, hanem erre a célra az (5) kengyel (10. 31) szárait használjuk föl. A (15) szíjnak a (10, 11) szárakon való megerősítése tetszőleges ismeretes módon történhet. Ha azt akarjuk, hogy a (15) szíj ne a mellső és hátsó rész (16) illesztési élének irányában fusson, hanem azon irányban, amely a talpnak a lábfejen való megtartására legalkalmasabb, úgy a (10) és (11) kengyelszárak viszonylagos helyzetét eszerint választjuk meg. Ilyen megoldás a 4—6. ábrákban van föltüntetve. Ezen kiviteli alaknál az önmagában zárt (5) kengyel helyett az összekötésre szolgáló acélhuzalt egyik végén (14) horog alakjában képezzük ki, amelynek alsó része a (11) szárban folytatódik. Az ennek folytatásában fekvő (9, 10, 8) szárakat ugyanúgy helyezzük el, mint a fentebb ismertetett kiviteli alaknál, azzal az eltéréssel, hogy a (8) kengyelszárnak a furatból kijövő végét a (14) horogba fektetjük, mire a (12) szár képzése után a huzal (13) szabad végét a szükséges meghajlítás után a mellső rész, oldallapjába, illetve az itt kiképezett furatba verjük. A (15) szíj megerősítésére ez esetben a (10) és (12) szárak szolgálnak. Megjegyzendő, hogy a (16) illesztési él helyzete akképen van megválasztva, hogy a lábtalpnak a talpra fölfekvő a bütyök -ujj mögött levő kiugró, lefelé ívelt csontos (A) része még a (16) illesztési él előtt fölfeküdjék. így a lábtalpnak a bütykös rész után következő fölfelé ívelt része a talpat nem érinti és a (16) illesztési élt áthidalja (2. ábra). Erre való tekintettel a, mellső és hátsó talprész a (16) illesztési él mentén (6)-nál, illetve (7)-nél a járás akadályoztatása nélkül lekerekíthető úgy, hogy a mellső, illetve hátsó rész kilengésénél a (6, 7) fölületek egymáson legördülhetnek. A (6, 7) fölületek görbületi sugara a (3, 4) furatok helyzetétől függ. A viszonyok annál kedvezőbbek, minél távolabb fekszenek a (3) ós (4) furatok egymástól és minél közelebb vannak az (1, 2) részek fölső fölületéhez. A (3, 4) furatok helyzetének helyes megválasztása mellett a (6, 7) fölületek görbületi sugam ós ennek révén az azok között keletkező bemélyedés oly kicsiny lesz, hogv az elhanyagolható. Kivánt esetben a fatalp fölső lapján (17) födőréteggel látható el, amely az (1) és (2) részek egész fölső lapját burkolja