73984. lajstromszámú szabadalom • Hiteles mérleggel ellátott jármű

Megjelent 1919. évi május hó 27-én. MAGYAR SZABADALMI HIVATAL. SZABADALMI LEÍRÁS 73984. szám. XX/a. OSZTÁLY. Hiteles mérleggel ellátott jármű. GOSSING FRIGYES INTÉZŐ STUTTGARTBAN. A bejelentés napja ]918 március hó 2-ika. A jelen találmány oly járművekre vonat­kozik, amelyek mérleggel vannak ellátva oly célból, hogy a rakomány átvevőjének mód­jában álljon annak súlyát az átvétel alkal­mával megállapítani. A mérleggel ellátott eddigi járműveknél a mérleg* nem volt akként ágyazva, hogy hitelesen működhetett volna, mely körülmény könnyen érthető hát-v lányokkal járt. A találmány szerinti szerke­zet már most azzal tűnik ki, hogy a jiármú mérlege teljesen hitelesen működik, amit egyrészt azzal érünk el, hogy a mérleg zavar­talan módon hozható működésbe és másrészt azzal, hogy az a leméréspk előtt minden al­kalommal a legegyszerűbb módon állítható be vízszintesen, illetve függélyesen. A mérleg zavartalan működésbe hozatalát az eddigi elrendezésekkel szemben oly módon érjük el, hogy a járműszekrény t hordó mér­leg rendszerint a jármű négy sarkán annak vázára fekszik föl, ellenben midőn a lemérésre kerül a sor, egyszerű szerkezet segélyével megemelhető úgy, hogy az támpontjait el­hagyja, míg eddigelé erre a célra magának p mérlegnek, illetve a mérleg egy részének oldalirányú eltolása vagy beállítása volt szükséges. Ez a körülmény zavarokat okoz­hatott és a mérleg nem volt hiteles műkö­dés ű. A vízszintes, illetve függélyes helyzetbe való beállítás miár most azzal válik lehetővé, hogy a járműváz, amelyben a mérleg is ágyazva Van, kétrészűen van kiképezve, mi­mellett a fölső rész vízszintesre állítható be, mely célból az a kocsi négy sarkán oly tám­pontokon nyugszik, amelyek külön-külön függélyes irányban elállíthatok. Ezen elállító szerkezet segélyével azután a mérleg min­denkor vízszintesre, illetve függélyesre be­állítható, ami a kocsin alkalmazott libellá­val pontosan ellenőrizhető. A mellékelt rajzon a találmány tárgyának foganatosítás! példája van föltüntetve. Az 1. ábra a találmány tárgyával ellátott teherkocsi oldalnézete. A 2. ábra a kocsi vázát a mérleg tekin­tetbe jövő részeivel együtt fölülnézetben mutatja. A 3. ábrán a beállító készülékek egyike nagyobbléptékű^ oldalnézetben látható. A jármű váza az (a) fölsőrészből és a (b) alsórészből áll, mimellett az (a) fölsőrész mindegyik sarkán egy-egy (c) csavarorsóra nehezedik, illetve az utóbbi az (a) fölső­részbe csavarhatóan és a (b) alsórészben el­forgathatóan van ágyazva úgy, hogy az (a) fölsőrész vízszintesre beállítható. Ez a hely-

Next

/
Thumbnails
Contents