71295. lajstromszámú szabadalom • Eljárás szulfidikus ércek pörkölésének és kilúgozásának javítására
— a — szulfidikus ércből melléktermék gyanánt teljesen kitermelhető, mivel ezek az ércek a termelendő fémeken kivül ferroszulfátot is tartalmaznak. Hogy bizonyos szulfidikns ércekből a réz és nemes fémek meglehetősen könnyen vonhatók ki ferrisóoldatok segélyével, annak oka az, hogy ezek a fémek az ércekben részben szabad állapotban, részben pedig egyszerű vegyületek, pl. ezüstfényle (Ag2S) vagy rézfényle (CuS2) alakjában vannak jelen és hogy mellettük nem nagy mennyiségben vannak jelen oly szulfidok is, melyeket a íerriszulfát szintén átalakít és melyek, mint pl. a vasnak szulfidjai, a ferrisók által már oldott nemes fémeket is kicsapják. Mihelyt azonban a nemes fém és a réz az ércben előforduló más szulfidokkal kémiailag össze van kötve, a ferrisóknak oldó hatása annyira csökken, hogy az oldás gyakorlatilag teljesen megszűnik. A kohászati irodalomban már ismertetett azon javaslat, hogy azokat az érceket, amelyek nehezen oldható érc- és fémvegyületeket, valamint túlságosan sok, a ferrisóknak hatását lerontó más szulfidokat tartalmaznak, mindaddig oxydáló pörkölésnek vessük alá, míg a kén és más zavaró anyagok, pl. arzén, eltávolítva illetve oly mértékben eltávolítva nincsenek, hogy a kivonandó fémek, mint ilyenek vagy egyszerű, könnyen oldható vegyületek alakjában szabadon nem fekszenek, első pillantásra igen egyszerűnek látszik, a gyakorlatban azonban oly nehezen foganatosítható, hogy az ily üzemnek ellenőrzése nagyobb költségeket okoz, mint amennyi az üzemnek jövedelme. Kísérleteink azt is igazolták, hogy úgy műszaki, mint gazdasági szempontból helytelen, ha a ferrisóknak hatását lerontó szulfidokat, első sorban a vasnak szulfidjait, az ilyen szulfidikus ércekből eltávolítjuk. Ezeket a szulfidokat mi az oldószernek (a ferrisóknak) előállításánál nyersanyag gyanánt hasznosítjuk, mely az eljárásnak egyik későbbi stádiumában az értékesebb fémeknek oldására van hivatva. Ezért a durva homokszemcsékké vagy porrá őrölt érceket kevés levegőnek átvezetése közben oly alacsony (kb. 300°-u, de 40Q°-nál sohasem magasabb) hőmérsékletnél pörköljük, hogy lehetőleg kis kénvesztességek közben a vasszulfidok csak vasszulfátokká alakuljanak át. Ily üzemviszonyok mellett legelső sorban is ferroszulfát keletkezik. Ha az üzemet úgy vezetnők, hogy a pörkölésnél már kezdettől fogva ferriszulfát előállítására törekednénk, akkor, minthogy a ferrisók már 300—400° hőmérsékletnél könnyen elbonthatók, a későbbi műveleteknél oly nagyon szükséges ferriszulfátból csak jóval kisebb mennyiséget lehetne kapni. Mivel egyrészt a pörkölésnél elkeríilhetlen, hogy a kénnek egy része a pörkölő kemencékből kéndioxyd alakjában (302 ) el ne szálljon és mivel másrészt a ferroszulfátnak képződését kedvezően befolyásolja az a körülmény, ha a szükséges égési levegő mellett lehetőleg sok kéndioxyd van jeleri, célszerűnek ismertük föl, hogy a pörkölési gázoknak egy részét, a szükséges pörkölési levegővel keverve, ismét a pörkölő kemencébe vezessük vissza. Nagyobb, több pörkölőkemencével dolgozó telepeknél célszerűnek bizonyult a kemencéke akként elrendezni és egymás után akként adagolni, hogy a legutóbb, tehát friss érccel megtöltött kemence pörkölési gázainak egy részét a szükséges mennyiségű pörkölési levegővel keverve vezetjük át, friss pörkölési levegő helyett, azokon a kemencéken, amelyekben a pörkölési anyag a pörkölésnek előrehaladottabb stádiumában van, amelyben tehát kéntartalma már kisebb. A mi eljárásunk tehát ellentétben van az eddig ismert pörkölési eljárásokkal. Míg ezek az eljárások a kénnek lehetőleg tökéletes eltávolítására törekszenek, mi aként lehetőleg teljesen meg akarjuk tartani, még pedig oly módon, hogy vasszulfátokat álllítunk elő. Az eljárásnak további műveletei ezek után a következők:
