71295. lajstromszámú szabadalom • Eljárás szulfidikus ércek pörkölésének és kilúgozásának javítására
A föntebb ismertetett pöj-költ érceket a pörkölfíkemencének elhagyása után, kénsavval gyengén megsavanyított vízzel kilúgozzuk. Az oldatban túlnyomŐlag íerroszulfát (FeS04 ) van oldva, mely már a kilúgzás közben részben ferriszulfáttá alakulát, minek következtében a kitermelendő értékes fémeknek könynven oldható vegyületei kisebb mennyiségben már ebbe az oldatba átmennek. Az oldatnak és az oldatlanul maradt alkotó részeknek derítő kádakban, szűrőkben és más ismert berendezésekben történő elválasztása után az oldatból az értékes fémeket vagy fém vagy szulfid alakjában ugyancsak ismert módon (hulladékvassal, kénhydrogénnel) kicsapjuk. Ezeket a csapadékokat, amelyeket az oldatban maradó vassóktól ismert derítőberendezésben elválasztjuk, ugyancsak ismert módon fémekké és ötvözetekké dolgozhatjuk föl. Az értékes fémektől ily módon elválasztott ferrooldathoz, ha ez már az előző műveleteknél nem vette föl a ferrisónak képzéséhez szükséges szabad kénsavat, a hiányzó kénsavat hozzáadjuk és azután a kémiai irodalomból ál talárfosa ri ismert módszerek szerint ferriszulfáttá oxydáljuk, hogy most a lúgzási maradékban még visszamaradt nemes fémeknek oldó szere gyanánt szolgáljon, mely lúgzási maradékból a vasat, amint az fentebb említtetett, ferrisulfát alakjában választottuk le. Elővigyázatosságból azonban minden egyes esetben meg kell állapítani, hogy a föntebb leírt pörkölési művelet az öszszes, a most következő oldási folyamatra hátrányos alkotó részeket eltávolította vagy ártalmatlanná tette-e? Ha az érc még túlságosan nagy mennyiségű, el nem bontott szulfidokat vagy arzénvegyületeket tartalmaz, ezek, ha a kilúgzásra ferrisóoldatot használunk, a ferriszulfátra redukálólag hatnak és oldó erejét károsan befolyásolják. Ily esetekben a lúgzási maradékot utólagos pörkölésnek vetjük alá, amikor is célszerű, ha a lúgzási maradékot előzetesen a vassólúgnak egy részével keverjük és megszárítjuk, hogy ezek a szulfátok pörkölés közben erélyesen tudjanak a még el nem bontott fémvegyületekre behatni. Ezen utólagos pörkölésnél a hőmérsékletnek fokozása főleg akkor szükséges, ha az első pörkölésnél elbontatlanul maradt,nehezen oxydálható szulfidok értékesebb fémeknek, például réznek szulfidjait tartalmazzák. Ezek a rézszulfidok 500—600°-os hőmérsékletnél oxydáló pörkölés által, különösen ha a pörkölési anyagban még elbontható vasszulfátok vannak jelen, könnyen átalakíthatók rézszulfáttá. Ezen második pörkölés után a nemes érceknek valamennyi vegyülete annyira el van bontva, hogy most még a legellenállóbb ércek is leadják az ezután feriiszulfáttal a már ismertetett módon végzett lúgzásnál nemes fémben való tartalmukat. Az ekként kapott oldatokból az értékesebb fémeket ismert módon fémek vagy szulfidok alakjában csapjuk ki és ezeket a csapadékokat ugyancsak ismert módon elválasztjuk. Számos kísérletek igazolták, hogy az elő- és utánpörkölés számára az előzőkben megadott hőmérsékleteknek pontos betartásakor tulnyomólag kvarcos és savas szilikátoknál az eljárásnak első stádiumában simán állíthatók elő azok a sók, melyekből a második kilúgzás előtt a tulajdonképpeni oldószer (a ferrisó) képeztetik. Az első pörkölés és kilúgzás után, ezen olcsó oldószer előállításának szükséges voltára való tekintettel, a nemes fémeknek nagyobb része, a rézzel együtt, a már egyszer pörkölt ércben és ennek lúgzási maradékában még visszamarad. Ezen lúgzási maradék azonban oly állapotban van, mely az utánpörkölésnél a nemes fémben való egész tartalomnak kitárását és az első lúgzásnál kapott oldószerek erélyes behatását lehetővé teszi. Az eddigi aíanykivonásra használt költséges cyanidtelepek teljesén mellőzhetőkké válnak, amikor is a jelen találmányt képező eljárás szerint aranynak,
