71237. lajstromszámú szabadalom • Összekötődarab kapcsolótömlőnek valamely jármű légfékvezetékéhez való kapcsolására
gélyével érjük el, Ezen összekötődarab egy zárócsap helyére jön, mi mellett el vannak hárítva az utóbbival együtt járó fönt említett hátrányok. A találmány szerinti összekötő darab két részből áll, amelyek közül az egyik valamely jármű légfékvezetékéhez való kapcsolásra szolgál. Ezzel a résszel a másik rész, amely egy kapcsolási tömlő egyik végének megerősítésére van berendezve, csuklósan össze van kapcsolva, úgy hogy az átcsappantliató. Ez az elrendezés lehetővé teszi egy kapcsolási tömlőnek gyors kicserélését, még akkor is, ha a jármű redős fúvókkal van ellátva. Az átcsappantott rész egy kapcsolótag segélyével a másik részen rögzíthető. Ezen utóbbi rész szeleppel van ellátva, amelyet az átcsappantott rész nyitva tart, ha ez a másik részre van helyezve. A mellékelt rajzon a találmány tárgyának légnyomású fékek számára berendezett foganatosítási alakja van a hozzátartozó részletekkel együtt föltüntetve. Az 1. ábra hosszmetsze üzemi helyzetben, a 2. ábra ugyancsak hosszmetszet abban a pillanatban, amikor az átcsappantható rész átvitetett a szilárdan álló részre, avégből, hogy azzal kapcsolódjék, a 3. ábra metszet az 1. ábra A—B tört vonala szerint, a 4. ábra nagyobb léptékben mutatja a szelepriíd egyik végét, míg az 5. ábra keresztmetszet a 4. ábra C—D vonala szerint. Az (a) rész hátsó (b) végén csavarmenettel van ellátva oly célból, hogy azt egy zárócsap helyett a jármű légfékezetére csavarolhassuk. Ezen (a) rész el van látva egy, legcélszerűbben a tömítőanyagból álló (d) lap által képezett szelepülőkével és az (e) rúdon szilárdan ülő (f) tárcsaszeleppel; az említett (d) lapot a szélén csavarmenettel ellátott (c) gyűrű rögzíti. Az (e) széleprúd a hidak által tartott, az (a) rész üreges terében levő (i)agyban és a már említett (c) gyűrűnek középdarabját képező (j) szelencében akképen van ágyazva, hogy az (a) rész tengelyi ránban eltolható. A szeleprúdon a szelep előtt (g) lemezrúgó van megerősítve, amelynek hátára (n) orr ván erősítve (3. és 4. ábra), amely az (f) szelep nyitott helyzetében (1. ábra) a (j) szelence hátsó homlok oldalára támaszkodik. Avégből, hogy az orrot kiiktassuk és a szelepnek általa képezett biztosítékát a nyitott helyzetben megszüntethessük, a szeleprúd a lemezrúgó alatt (o) kivágással van ellátva, melybe a rúgó helyezhető. Az (a) résznek fölfelé fordított oldalán (h) toldat van elrendezve, amely hátulról előre felé bővülő (r) réssel van ellátva, amely utóbbiba az egyik (q) szárnyas csavartok és a kapcsoló tag gyanánt szolgáló (t) kengyelnek egy ellencsavartokot tartó (s) csavarmenet része van befoglalva. Ezen kengyelnek mellső, kissé lefelé hajlított része (u) áttöréssel van ellátva. Az (a) résznek lefelé fordított oldalán két (k) sarnirheveder van alkalmazva, amelyekbe a (z) csuklócsap van ágyazva. Ezen csap az átcsappantható (m) résznek csuklója gyanánt szolgál. Az (m) rész rézsútosan lefelé irányi^ tott (v) csőtoldattal van ellátva egy tömlő megerősítésére, míg annak fölfelé fordított oldalán (w) orr van elrendezve, amely a (t) kengyel ütközője gyanánt szolgál. Az (a) résszel szemben fekvő, hátrafelé fordított homlokoldalon hidak által központosán tartott (p) csapágy van elrendezve, amely az (e) szeleprúd számára támaszpont gyanánt szolgál. Tegyük föl, hogy egy kapcsolótömlőt kell kicserélnünk. E célból a szilárd (a) rész és az átcsappantható (m) rész között az 1. ábra szerint fönnálló összeköttetést legalább részben meg kell szüntetni. Először az ellencsavartoknak lecsavarása és a (q) szárnyas csavartoknak visszafordítása útján a (t) kengyelt anynyira lazítjuk, hogy az az (m) résznek (w) orráról levehető. Ekkor az utóbbi visszacsappan a 2. ábra szerinti helyzetbe.