69345. lajstromszámú szabadalom • Önmagát salakmentesítő aknaszerkezet vízgázfejlesztőkhöz

— 2 -lceíl méretezni, hogy a víznek a nagy és .gyors nyomásingadozások által okozott esetleges kihajítása ne vezessen üzemmegszakításokhoz. Ily nagy bemerülésnél azonban a salaknak a forgórostély forgótányérjából való eltávolítása nehézségeket okoz. Közönséges, kis bemerülésü generárátorgázíejlesztőknél a salak egy betolt ferde tolókán át a tálból önműködően magas helyzetben kiléfj és a mellette álló saílakkocsiba esik. Nagy bemerülésü vízgázfejlesztőknél azonban a salak a lejtős síkon már nem halad önműködően fölfelé, hanem a tál fenekéről meritőmü, csiga vagy efféle segélyével kell fölemelni. A magas oszlop ezenkívül nagy súrlódást, a forgórostély és a hajtómű gyors kopását okozza és már kis zavarok is az üzem megszakításához és körülményes, költséges, időtrabló javításokhoz vezetnek. Hogy ezen nehézségeket forgórostélyok alkalmazásánál elkerüljék, a nedves forgórostályüzemről a száraz forgórostélyiizemre tértek át. Ez utóbbi üzemnek azonban vízgázfejlesztőknél még veszélyesebb tulajdonságai vannaik. A salak eltávolításának kényelmetlen volta ezen szerkezetnél el van kerülve. Ezzel szemben azonban — és ez a vízgázfejlesztőknél igen veszélyes — a forgórostély üregének alsó, belső része gyakran eltömődik, ezen részhez azonban kíwlről nem lehet hozzáférni és a javítások ismét nagy zavarokkal járnak. A száraz forgórostélyüzem legveszélyesebb tulajdonsága azonban a robbanás veszélyének a forgórostély nagy üregében és a még veszélyesebb alsó üreges térben való megnövekedése. A fuvatásnál a forgórostély ürege levegővel telik meg és ezen levegő egy része, kis mennyiségű generátorgázzal keverve, nyomáskiegyenlítődése mellett a salakgyűrűn át forgatható salaktányér alatt lévő alsó üreges télibe hatol. A fuvatásról a gázosításra való átkapcsolásnál mindenekelőtt ezen alsó üreges térben a nyomás szintén O-ra csökken és a tér jó vízgázzal telik meg, mely a kokszoszlopon fölülről lefelé átvonulva a nagy forgórostélyüregbe jut és innen az alsó gázelvezetőcsatornán át (mely egyúttal légbevezetőcsatorna gyanánt is szerepelt) a gázmosóba áramlik. A 0-tól 200 vagy 250 mim. vízoszlopra növekvő nyomás folytán a megfelelő menynyiségű vízgáz is a forgótál alatti üreges térbe lép és az ott jelenlévő levegőkeverékkel robbanó gáz,keveréket képez, mely az üzem átváltásánál a nyomáskiegyenlítődés folytán kiáramló gázok által az izzó kokszrétegen bármikor meggyúladhat és a forgórostély alsó részében esetleg veszélyes robbanásokat okozhat. Vízgázfejlesztőknél a legjobb forgórostélyszerkezeteknek is az a nagy hátrányuk van, hogy az eltávolított salaik a generátort gyakran igen sok koksszal keverve liagyja el, azaz hogy a salakmentesítés nagyon kevéssé gazdaságosan történik. Itt ismét különbséget látunk a folytonosan működő generátorgázfejlesztő és a szakaszosan működő vázgázfejlesztő között. A vízgázfejlesztőknél gyakran hosszabb üzem-szünetek következnek be, minthogy a vízgáz fogyasztása rendszerint ingadozó és a fejlesztett vízgáz fölvételére gyakran csak kis gáztartály áll rendelkezésre. Az üzemet vezető munkás annyi élesen fúvató és gázosító periódust kapcsol gyorsan egymásután, amennyi szükséges ahhoz, hogy a gáztartály a folytonos fogyasztás dacára teljesen megtöltessék. Ezután a munkás az üzemet rendszerint egy időre kiikapcsolja, hogy a közbenső időben a szükséges kokszmennyiséget a generátorhoz szállítsa és egyéb munkákat végezzen, miközben a gáztartály ismét annyira kiürült, hogy gyors munkára van szükség. Ennek követkzetében az önműködően járó forgórostély a gyakori üzemátváltáshoz alig lenne alkalmazható. Ezenkívül az a kokszmennyiség, amely a salakkal keverve a forgórostélyon annyira lecsúszott, hogy azt a légáram már nem érinti, a generátor számára elveszettnek tekinthető. A forgórostély alkalmazásának leírt nehézségei folytán vízgázgenerátoroknál szívesebben alkalmazták a kézzel való kö-