67863. lajstromszámú szabadalom • Készülék cukorleveknek száraz mésszel való lecsapására

Megjelent 1915. évi augusztus hó 17-én. MAGY. gjW K1R. SZABADALMI M HIVATAL SZABADALMI LEIRAS 67863. szám. IV/d. OSZTÁLY. Készülék cukorleveknek száraz mésszel való lecsapására. TURKA BOHUMIL CUKORGYÁRI IGAZGATÓ CASETASBAN. A bejelentés napja 1914 junius hó 12-ike. Hogy a mész összecsomósodását a cukor­levek által való oltásánál elkerüljék, vala­mint a lé túlhevítése és habzása ne követ­kezzék be, oly készüléket alkalmaznak, me­lyek a cukorlétartányban lévő kavaróművel együttesen forgó kosarakkal vannak ellátva és amelyek a tartányon kívül égetett mész­szel töltetnek meg és azután a kavaróműbe behelyeztetnek úgy, hogy a mész több he­lyen kisebb adagokra szétosztva, a tartány­ban lévő folyadék Összes részeivel érintke­zésbe lép. Minthogy azonban emellett a kosarak forgássebessége a röpítőerő kedve­zőtlen behatása folytán szűk határok közé van szorítva, ennélfogva az érintkezési fö­lületek változása nem elég gyakori, hogy az említett hátrányok teljesen kiküszöböl­tessenek. A gyűrűalakú forgószita ismert elrendezése ellenben a cukorlevek benső keverődését akadályozza meg és a levehető kosarak használatát nem engedi meg úgy, hogy a mésszel való megtöltés megnehezít­tetik A találmány értelmében a levehető mész­kosarak nemcsak a kavarószerkezet közös tengelye körül, hanem mindegyik kosár még Baját tengelye körül is forgatható. Ezen elrendezés által az énntkezőfölületek váltakozása sokkal gyakoribb, anélkül, hogy a kavarómű forgássebessége növeltetnélc Ezáltal továbbá a cukorlevek túlhevítése és habzása, valamint a mésznek az oltásnál való összecsomÓBodása tökéletesen kiküszö­böltetik. A kosarak célszerűen lyukasztott hüvelyekben függélyesen eltolhatóan van­nak vezetve úgy, hogy a kavarószerkezetbe való pontos behelyezésük könnyebb. A ko­saraknak saját tengelyeik körül való forga­tása célszerűen önműködően a folyadék ellenállása által történik, mely célra a ko­sarak, illetve hüvelyeik függélyes vagy csa­varalakú szárnyakkal vannak ellátva. A rajz a találmány tárgyának kiviteli pél­dáját mutatja. Az 1. ábra a készülék függélyes metszete, a 2. ábra egy mésztartány nézete, a 3. ábra a kosár fölső ágyazásának na­gyobb léptékben rajzolt függélyes metszete és a 4. ábra a készülék fölülnézete, részben a födél eltávolításával. A keverőszerkezet a hengeres (1) létartány közepébe beBzerelt, függélyes és alkalmas hajtás segélyével forgatott (2) tengelyből áll. Ezen a tengelyen vízszintes (3, 4, 5, 6 stb.) karok vannak szimmetrikusan megerő­sítve, melyeket előnyösen alkalmas rudak merevítenek. A legalsó vízszintes karokon^

Next

/
Thumbnails
Contents