67798. lajstromszámú szabadalom • Szétszedhető hangár légi járművek számára

-» h v - -Megjelent 1915. évi augusztus hó 13-én. MAGY. SZABADALMI KIR. HIVATAL SZABADALMI LEIRAS 67798. szám. V/h. OSZTÁLY. Szétszedhető hangár légi járművek számára. DEUTSCHE LUFTSCHIFFHALLEN-BAU-GESELLSCHAFT „SYSTEM ERMUS" M. B. H. CÉG BERLINBEN. A bejelentés napja 1914 julius hó 21-ike. A szokásos hangárok fölállítása igen költ­séges ós hosszadalmas földmunkákat igé­nyel a szarufák alapja számára, amihez ínég az a hátrány járul, hogy a szarufáknak a földbe való szilárd beépítése folytán a hangárok stationár épületek. Az ily stationár hangárok nem felelnek meg a gyakorlat követelményeinek, mivel a járműveket a hangár keskeny oldalain al­kalmazott ajtón át kell a hangárba irányí­tani, mely körülmény a járművet a szél iránya szerint többé-kévésbbé veszélyezteti. Ezen veszélyeket elhárítandó forgatható hangárokat hoztak javaslatba, melyek azon­ban a gyakorlatban igen nehézkeseknek és drágáknak mutatkoztak, mivel azoknak föl­építése és üzembentartása igen költséges. A jelen találmány tárgya már most oly hangár, mely nemcsak kizárja a járműnek a kikötésnél és a hangárba való irányításá­nál való megsérülését, ill. elpusztítását, ha­nem igen gyorsan szét is szedhető és rö­vid idő alatt más helyen újból fölállítható. Ezen célból a találínány tárgyánál a hangárnak összes szarugerendái laposan a földön fekszenek föl és így semmiféle aka­dály nincs, melybe a jármű a kikötésné beleütközhetne. Mihelyt aztán a jármű a szarugerendák két sora között szabadon maradt területen le van horgonyozva, akkor a járműtől kétoldalt fekvő szarugerendákat fekvő helyzetükből fölállítjuk úgy, hogy azok már most a járművet maguk közé zárják. Egy má9ik igen fontos műszaki és gazda­sági előny abban áll, hogy a hangár igen egy­szerű módon szétszedhető és más helyen igen gyorsan és könnyen fölállítható. Káeü célból nem kell egyebet tenni, mint az új fölállitási helyen a szarugerendák támaszai­nak forgáspontjai számára betontömböket elhelyezni és a szarugerendák csúsztatandó végein alkalmazott görgők számára sineket vagy betonpályákat elrendezni. Á hangár fölállítása céljából a szarutámaszokat fekvő helyzetben az új fölállítási helyre toljuk és azoknak csuklós talpát a talajban elhelye­zett megfelelő ágyazattal kötjük össze. Ez­utáu a szarugerendákat is fekvő helyzetben oda toljuk, azokat a támaszok fölé fektet­jük és azokkal csuklók segélyével össze­kötjük. A szarugerendáknak csúsztatandó végein lévő görgők sineken futnak és a szarugerendák alsó végébe beszerelt gön­gyölííőszerkezetek segélyével a támaszokat fölállítjuk, miközben ezeknek talpa a hozzá-

Next

/
Thumbnails
Contents