67326. lajstromszámú szabadalom • Kétrészű vasuti vastalpgerenda
ban és oldalvást való elmozgás ellen az előtte és mögötte lévő tömött ágyazási anyag oly készletének ellentállásával találkozzék, hogy a talpgerendának eltolatása majdnem teljesen ki legyen zárva, azonban ennek dacára a vágánynak szabályozására szolgáló utántömés mégis lehetővé legyen téve. Ezenkívül célja még az, hogy az egész talpgerendaalátámasztásnak, valamint a sin és talpgerenda összeköttetésének szerkezetét egyszerüsbítsük. Erre a célra a talpgerendát többrészűen képezzük ki és általában véve két hórdképes, középső összekötő részekkel ellátott tartófélből áll, mely összekötő részek egyúttal a két tartófél egymástól való távolságának meghatározására, röviden távolságrögzítők gyanánt szolgálnak. A hordképes részek vagyis tartók emellett többé vagy kevésbbé U-vasalakú vagy ehhez hasonló alakkal bírnak és gerincükkel egymá3 felé vannak fordítva. Emellett a talpgerendának U-vasalakú, hordképes részei lefelé olyképpen vannak alakítva, hogy az összekötőrészek vagy távolságrögzítők alatt, keresztmetszetben trapézalakú vagy hasonlóan határolt teret fognak körül. A talpgerendának eme többrészű kiképzése által nagyobb alsó és fölső szélességgel, nagyobb magassággal és nagyobb sínalátámasztó fölülettel bíró talpgerendát nyerünk. Ezenkívül az is lehetővé válik, hogy a két hordképes tartó közötti, meglehetős széles hézagba az ágyazóanyagot fölülről betöltsük és erősen bedöngöljük úgy, hogy a talpgerenda az ágyazóanyagra szorosan ráfekszik és két hosszanti oldalán rendkívül nagymennyiségű ágyazóanyagot vesz körül, miáltal a talpgerenda rendkívül alkalmas arra, hogy eltolásra irányuló erőket szakaszonkint fékezve fölvegyen és az ágyazatra átvigye. Oldalt alkalmazott bádogvéglapok a talpgerendának hosszirányú eltolódását, mely görbe pályákon a centrifugális erő következtében esetleg fölléphet, meggátolják. Ezenkívül azonban azt is elérjük, hogy a talpgerendák száma a síneknek ugyanakkora megtámasztási távolsága mellett támaszfölülettől támaszfölületig lényegesen csökkentetik. Tehát oly talpfát létesítünk, melynél a hordfölületek, és pedig úgy a vízszintes, mint a rézsútos irányúak, lényegesen nagyobbak, melyeknek magassági helyzete a döngölő szerszámok kampói segélyével alulról való könnyű megemelése és az ágyazóanyagnak fölülről való egyidejű utántöltése segélyével, valamint ennek az anyagnak erős bedöngölése által szabályozható és melynél a bedöngölés által szilárd, zárt, gulalakú támasztótest keletkezik, melynek hordképességét még az oldalt hozzádöngölt anyag is támogatja. A tálálmánybeli talppal továbbá anélkül, hogy annak szabályozhatóságát csökkentenők, a talpgerendának két hordfele közti gulaforma testnek betonból való előállítása is lehetséges, mikor is bizonyos fajta betonnyereggel ellátott talpgerenda képeztetik. A mellékelt rajzon a találmánynak példaképem foganatosítási alakjai vannak föltüntetve. Az 1. ábra a találmány szerinti többrészű vastalpgerenda egyik foganatosítási alakjának, melynél a sín egyszerű szorítólemezek segélyével rögzíttetik, kihúzott vonalakban rajzolt keresztmetszete, melyen a talpgerenda egy másik foganatosítási alakja is bepontozva föl van tüntetve, a 2. ábra a találmány szerinti kétrészű vastalpgerenda egyik felének középső hosszmetszete, és pedig a 3. ábrának G—H vonala szerint, a 3. ábra vágány részlet egyik felének fölső nézete, a 4. ábra a 3. ábra A—B vonala szerinti metszet, az 5. ábra a 3. ábra C—D vonala szerinti metszet, a 6. ábra a 3. ábra E—F vonala szerinti metszet, a 7—10. ábrák a sinnek a többrészű talpgerendára rúgós kampók segélyével való rászorítására szolgáló különleges berendezésnek nagyobbított részletei, és pedig a ! 7. és 8. ábrák a rúgós kampókat két kü| lönböző helyzetben, a 9., ill. 10. ábrának