65569. lajstromszámú szabadalom • Közúti korlátszerkezet

tes tömör betonoszlopból és profilvasgeren­dákból való előállítását, de gyakorlatilag ez a rendszer sem vált be, minthogy az oszlop rendkívül súlyos, tehát nehezen ke­zelhető és drága a gerendákkal való össze­kapcsolása pedig merev, amennyiben a ge­rendák végei egyszerűen be vannak beto­nozva az oszlopnak egy szabadon hagyott üregébe úgy, hogy a gerendát ért ütéseket és rázkódtatásokat az oszlop leggyöngébb helye fogja föl. Mindeme hátrányok, de kü­lönösen költséges volta ezenTendszer hasz­nálhatóságát is kizárja. A találmánybeli közúti korlátszerkezetek­nél mindeme hátrányok el vannak kerülve, amennyiben az a gyakorlati szempontok szem előtt tartásával úgy van kiképezve, hogy az összes követelményeknek a legtel­jesebb mértékben megfeleljen. A találmánybeli korlátszerkezet lényegé­ben sajátos módon kiképezett üreges vas­beton oszlopokból és ezekkel megfelelő kap­csolóeszközök révén összekapcsolt profilvas­gerendákból áll. A mellékelt rajzon a találmánybeli kor­látszerkezetnek példaképeni foganatosítási alakja van íöltüntetve, még pedig az 1. ábra egy oszlop elölnézete a hozzá­kapcsolt profilvasgerendák végeivel az út felől nézve, a 2. ábra az 1. ábra oldalnézete, részben metszete, a 3. ábra az 1. ábra szerinti oszlop hátsó nézete, a 4. ábra az 1. ábrabeli oszlop fejének ke­resztmetszete IV—IV vonal szerint, az 5. ábra egy szélső vagy végoszlopnak a 4. ábrához hasonló keresztmetszete, a 6. ábra a 3. ábra VI—VI vonala szerint vett metszet, a 7. ábra a 3. ábra VII—VII vonala sze­rinti metszete, míg a 8. és 9. ábrák a gerendavégeknek az oszlopfejjel való összekapcsolására szolgáló kapcsolóhevedereket tüntetnek föl perspek­tiv nézetben, még pedig a 8. ábra egy végoszlopfejen alkalmazandó kapcsolóheve­dert mutat az oszlopfejjel együtt, a 9. ábra pedig a közbenső oszlopoknál alkalmazandó kapcsolóhevedert ábrázol. Az új korlátszerkezet (1) oszlopai üreges vasbetétes betonoszlopok, amelyek elől, az út felől hengeresek, hátul pedig síkkal vannak határolva. Alul az oszlopok szélesbbített talppal bírnak, amely ugyancsak üreges és az oszlop fölső részével egy darabban ál­líttatik elő. Az oszloptalp ürege arra szol­gál, hogy azt az oszlopnak fölállítása alkal­mával földdel teledöngöljük, amiáltal az Oszlop stabilitását nagy mértékben növeljük, anélkül, hogy magát az oszlopot súlyosnak kellene kiképezni. Az oszlop teste a talp fölötti részben ívesen van kiképezve, mely ív az úttest felé ugrik elő és lehetővé teszi azt, hogy az oszlop egyúttal a kerékhárító szerepét is betöltse. Az (1) 'oszlop tömör (2) fejrészében (3, 4) vájatok vannak alkal­mazva (3. és 4. ábra), azonkívül a (2) oszlopfej az oszlop mellső félköralakú ré­szén körülfutó (5, 6) hornyokkal bír, ame­lyek a később leírandó rögzítőkengyelek fölvételére szolgálnak. A korlátszerkezet gerendái, mint már em­lítettük, profilvasgerendák, még pedig cél­szerűen Zoresgerendák, amelyeknek végeit a (2) oszlopfej (3) és (4) üregei veszik föl. E célból a gerendáknak az oszlopfejnél lévő (7, 8) végeinél a Zoresvasnak sík része két­oldalt el van távolítva és csak a félkör­keresztmetszetű rész hatol be a (3, 4) vája­tokba, mimellett ezen vájatok magassága úgy van méretezve, hogy az (5, 6) gerenda­végeknek bennök csekély függélyes irányú játékuk legyen. A gerendavégeknek az oszlopfejben való rögzítésére a találmány szerint sajátosan ki­képezett kengyeleket alkalmazunk. E kengye­lek a 9. ábrán látható módon két-két, a (2) oszlopfej hornyainak megfelelően ívalakban meggörbített (9, 10) vasszalagból és ezeket a végeiken összefoglaló (11, 12) pántokból állanak. A rögzítőhevedereknek (9, 10) ré­szét a gerendák fölerősítésénél a (2) oszlop­fej (5, 6) hornyaiba helyezzük, míg a ge­rendák (7, 8) végeit azoknak a (2) oszlop­fej (3, 4) vájataiba való bedugása után egy­felől az oszlop vájatait középen határoló

Next

/
Thumbnails
Contents