65569. lajstromszámú szabadalom • Közúti korlátszerkezet
oszlopfejrész, másfelől pedig a rögzítőkengyeleknek (11), ill. (12) pántjai fogják közre és rögzítik. A találniánybeli korlátszerkezet fölállításánál a következőkép járunk el: Mindenekelőtt az oszlopok részére megfelelő közökben gödröket ásunk, azután fölállítjuk az első oszlopot és ezen oszlop fejére egy rögzítőkengyelt tolunk rá (8. ábra szerint) olykép, hogy a kengyel (9, 10) szalagjai a (2) oszlopfej (5, 6) hornyaiba feküdjenek bele. Ennek megtörténtével az első gerendának az oszlophoz kapcsolandó végét, — amelyet már előzetesen föntebb leírt módon előkészítettünk, amennyiben annak sík részét eltávolítottuk, — a rögzítőkengyel egyik függélyes pántja és az oszlopfejnek az illető oldalon fekvő vájatába dugjuk, ugyanezt a műveletet a következő oszlopoknál megismételjük és így tovább a szakasz végéig. Amidőn az egész szakaszt így fölállítottuk kellő beigazítás után' a kiemelt földdel az egyes oszlopokat körül döngöljük, még pedig olykép, hogy az oszlopok talpürege is teledöngöltessék, mire a korlát fölállítása be van fejezve. A szakasz első és utolsó oszlopjánál, vagyis a végoszlopoknál a (2) oszlopfejet, mint említettük, az 5. ábrán látható keresztmetszettel képezzük ki, amennyiben ez esetben az oszlopfejnek csak egyik (jobb-, ill. baloldalán) alkalmazunk egy (13) vájatot, míg az ellenkező oldalon az oszlopfej tömör marad. Ezen végoszlopok számára a rögzítő-Kengyelt is kissé módosítjuk, amennyiben a két függélyes (11, 12) pántot a 8. ábrán látható módon egy vízszintes (14) zárópánttal foglaljuk hátulról össze, amelynek végei á kengyel fölillesztése után a (11) és (12) függélyes pántokat körülfogják. Emellett a függélyes (11, 12) pántok közül azt, amelyek a végoszlop fejének tömör, vagyis vájattal el nem látott oldalára kerül, nem a gerenda síkjában, hanem az oszlopfej oldalfölületéhez símulóan rendezzük el, mint az a 8. ábrán a (12) pántnál látható. Ezen kengjelt úgy alkalmazzuk, hogy a végoszlopnál a föntebb leírt módon illesztjük Tá az oszlopfejre, ennek megtörténtével a (14) zárópántot, amelyet előzetesen egyik végén meggörbítettünk, beleakasztjuk a (12) pántba és a gerendavégnek az oszlop megfelelő üregébe való bedugása után a zárópánt inásik végét a (fl) pánt körül is meggörbítjük, amiáltal a kengyel szorosan az oszlopfejre huzatik. Hogy emellett a (14) pántot, amely, mint az a föntiekből kitűnik, arra szolgál, hogy a kengyelt a (12) pánt felőli oldalán az oszlopfejen fogvatartsa,— helyzetében rögzítsük a (2) oszlopfej sík hátsó oldalán egy a záróvas szélességének megfelelő vízszintes (15) hornyot alkalmazunk, amelybe a ; (14) zárópántot, a kengyel összefoglalása után a 8. ábrán látható módon beleszorítjuk. A találmánybeli korlát alkatrészei különkülön igen egyszerűen, szakmunkás igénybevétele nélkül is kiválthatók, emellett azonban egy-egy gerenda csak az egyik végén lévő oszlop körül bedöngölt föld kiemelése és az oszlop oldalra való billentése után húzható ki, ami a gerendavégnek az oszlopfejben függélyes irány játék meghagyása mellett való ágyazása következtében lehetővé van téve. Az (1) oszlop azon része, amely a talphoz csatlakozik, mint említettük, ívelten van kiképezve. A találmánybeli korlát oszlopait megfelelő méretezés mellett gerendák nélkül, önálló, kerékvető gyanánt is alkalmazhatjuk, mely esetben az oszlopokat ugyancsak függélyesen rendezhetjük el, minthogy a mellső ívelés a kerekek elhárítására teljesen elegendő. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Közúti korlátszerkezet, jellemezve üreges testű, az út felőli oldalon lekerekített s az ellenkező oldalon síkföíületű tömörfejű vasbetétes oszlopok és az oszlopok fejrészében alkalmazott üregekbe végeikkel betolt oly profil vasgerendák által, amelyeknek végeit az oszlopfejekre húzott rögzítőkengyelek tartják fogva, mimellett ezen rögzítőkengyelek két az oszlopfejet hornyok-