65418. lajstromszámú szabadalom • Berendezés egy vagy több lőfegyvernek magassági- és oldalirányban való önműködő beállítására

vonalzó egyenes vonalban eltolatik, míg az (a) ós (b) vonalzók az egyenesvonalú elto­láson kívül el is forgattatnak. Ez a forgó mozgás az (0, P) rudazatok által az ágyúkra átvitetik úgy, hogy az ágyúk irányvonalai és a (D) és (C) távcső irányvonala egymást folytonosan ugyanazon pontban fogják met­szeni. Ha egyidejűleg a (C) távcső forgat­tatnék el, akkor ezen forgatás hatása ugyan­azon módon érvényesülne a központi készü­léknél. Azonban a leírt módon nemcsak az oldal­beállítás eszközöltetik. Minthogy a vonalzók forgáspontjai egymás között pontosan ugyan­azon kölcsönös helyzettel bírnak, mint az ágyúk és távcsövek, ennekfolytán az (a) és (b) vonalzók egyenesvonalú mozgásának mértéke az ágyuk szükséges magassági be­állításának kifejezője lesz. Ez a mozgás tehát jelen találmány értelmében az emlí­tett beállításnak önműködően való létesíté­sére hasznosíttatik. A föladat azonban a rajzolt egyszerű mechanikai eszközök segélyével természe­tesen nem oldható meg. A rudazatok és fogaskerekek a működtető és a működte­tett elemek között egyszerű módon egy szinkrón mozgásátvitelt jelölnek. A talál­mány értelmében a különböző pontokon szinkrón módon futó tengelyek vagy moto­rok tartatnak forgásban, melyekkel a be­állítandó berendezések alkalmas eszközök segélyével mért időtartam alatt kapcsolatba hozatnak. E tekintetben a működési mód az oldal- és a magassági beállítást tekintve, ugyanaz. A távcsövek elforgattatnak, mi­által a szinkrón motorok bekapcsoltatnak, melyek a (c) és (d) vonalzókat mozgatják ós az utóbbiaknak ezen mozgatása által az (a) és (b) vonalzóknak, illetve az (A) és (B) ágyuknak mozgató elemei működtetnek és meghatároztatnak. A választott példánál két távcső használata tételeztetett föl. Ez azon­ban nem szükséges, a találmány egyetlen, távolságmérővel fölszerelt távcsővel kap­csolatban is alkalmazható. Az alábbiakban a célszerűen alkalmazásra kerülő mechanikai eszközök vannak leírva. A 2. ábra a távcsőállványzat fölülnézete; a 3. ábra az önműködő központi beállító­állomás vázlatos fölülnézete; a 4. ábra ezen állomás egy részének na­gyobb léptékben rajzolt fölülnézete; az 5. ábra a magassági beállítóberendezés­nek vázlatos föltüntetése. A 6. ábra egy bélszerű elektromágneses kapcsolóberendezést mutat szinkrón tenge­lyek részére. A 7. ábra a találmány különleges kivitelét tünteti föl, melynél az említett rendszerek tábori önműködő ágyúk oldal- és magas­ságbeállítására vannak berendezve; a 8. ábra a 7. ábra VIII—VIII vonala sze­rinti metszet. A 2. ábrán (Íj és (2) két, a mozgathatat­lan távcsőállványzat (3) csapja körül for­gathatóan ágyazott lemezt jelöl, melyek közül a fölső (1) lemez a távcsövet tartja és az alsó (2) lemez a szinkrónmótorokkal köthető össze. Az (1) lemez (4) hasítékkal bír, melyen a (2) lemezre erősített (5) csap fölfelé áthatol. (6) és (7) két kontaktus­emeltyűt jelöl, melyek (8), illetve (9) csapok körül forgathatók. A kontaktusemeltyűket a (10) és (11) rugók rendes helyzetben tart­ják, mimellett a kontaktusemeltyűk a (12, 13) toldatokhoz fekszenek. (14) és (15) két kontaktussint jelöl. A kontaktussinek mind­egyike és a hozzátartozó emeltyű egy elek­tromágnes drótjaival van összekötve, mely az áram zárásánál a mozgatóberendezés be­kapcsolását eszközli. Ha a távcső az egyik vagy másik irányban forgattatik, akkor az (5) csap az egyik vagy másik kontaktus­emeltyűt elforgatja úgy, hogy az illető emeltyű az áramkört zárja; a bekapcsolás most megtörténik és a (2) lemez addig mozgattatik, míg az (5) csap ismét a hasí­ték közepébe kerül, azaz míg az illető emeltyű a kontaktussint elhagyta. Pontosan ugyanazon szöggel az 1. ábra értelmében a (d) vonalzó (illetve (c) vonalzó) is elfor­gattatik, amennyiben a szinkrónmótorok be-és kikapcsolása mindkét helyen egyidejű­leg történik. A (c) ós (d) vonalzó forgó mozgása már most a következő hatást hozza létre: A 3. és 4. ábrából kitűnik, hogy az ösz-

Next

/
Thumbnails
Contents